1982-ben szerzett rajztanári diplomát a nyíregyházi Besssenyei György Főikolán, majd 1992-ben selyemfestészeti tanulmányokat folytatott Bécsben a Kronsteiner Haus Művészeti Iskolában. 1993-ban elnyerte az Országos Kézműves Találkozó különdíját, 1996-ban a Két nap a honfoglalókkal című rendezvény textil kategóriájának első díját, 2014-ben a Győri Nemzetközi Művésztelep közönségdíját. Munkái megtalálhatók nemzetközi és hazai magángyűjteményben.
Selyemre festett alkotásaival 1993 óta szerepel csoportos és egyéni kiállításokon. Munkái különös, néhol misztikus univerzumba kalauzolják a befogadót. Sajátos képi világa és individuális kifejezésmódja alapján nem sorolható a jelen kor egyetlen divatos művészeti áramlatába sem. Csak a rá jellemző „selyemúton” halad és mutatja meg teremtett mikrokozmoszának lenyomatait. Lírai és expresszív dekorativitással készült, jellemzően nagyméretű képeinek erőteljes színvilága és formanyelve a létező, érzékelt világból saját belső világát reprezentálja. A kompozíciókban életre keltett nőalakok és időtlen figurái történeteket mesélnek, különös kalandra hívják a befogadót. A képek koloritja jól láthatóan intenzív, festői kifejezésmódban kicsit harsány, néhány munkánál jelentős dekoratív expresszivitás figyelhetõ meg.
Nagy Irén, T.
1953-58: Magyar Iparművészeti Főiskola, díszítőszobrász szak, mestere: Borsos Miklós. 1990-ben elsőként kapta meg a Szegedért Alapítvány díját. Szegeden élt, 1964 óta volt kiállító művész. Stilizált, a valóságelemeket megidéző, dekoratív kompozíciókat alkotott. Választott anyaga a fa volt, műfaja az intarzia lett. 1987-ben áttért a gipsz- és fafaragásra, életfa jellegű munkákat készített. A szegedi Tömörkény István Gimnáziumban a művészeti tagozat kezdeményezője, majd éveken át tanára volt, több később híressé vált szobrász került ki kezei alól.
Márkus Károly
1953-58: Magyar Iparművészeti Főiskola, díszítőszobrász szak, mesterei: Borsos Miklós, Illés Gyula, Farkas András. 1958-59: miniszteri ösztöndíj. 1958-59 között főiskolai gyakornok. Megbízásból dekoratív rézdomborításos műveket készített szállodák, intézmények, közterületek számára, de alkotott néhány líraibb figurát is. 1976-ban szobrászati szakoktatást vállalt. 1989-től közreműködött egy képző- és iparművészeti szakközépiskola megalapításában. 1994-ben a középfokú restaurátorképzés szervezője. Jelenleg oktató célú látványtervezéssel és számítógépes grafikával is foglalkozik a szobrászat mellett.
Deim Pál
1952-1958-ig: Honvéd Képzőművész Szakkör; 1958-1963: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Pap Gyula (festő szak), Ék Sándor (grafikai szak). 1959-1963-ig szülővárosa ösztöndíjasa. Főiskolai tanulmányaiból csak Pogány Frigyes előadásait emeli ki, valódi mestereinek Vajda Lajost, Gadányi Jenőt, Barcsay Jenőt tekinti. 1963-1968 között részt vett a Zuglói Körben, 1963-1968 között tagja a Fiatal Művészek Stúdiójának. 1960-ban moszkvai és leningrádi útján ismerte meg a modern művészet klasszikusait (Picasso, Matisse stb.), 1967-es brüsszeli és párizsi tartózkodásakor a kortárs művészetet (Appel, Bacon, Giacometti, Vasarely, J.R. Soto stb.). Nagy hatással volt rá Ben Nicholson. 1968-ban két hetet töltött a macedóniai Prilep művésztelepén egy kolostorban. 1971-től rendszeresen készít szobrokat.
1974-es műcsarnoki kiállítása óta vásárolják műveit a neves magángyűjtők. 1975-ben részt vett a nagyatádi művésztelep munkájában. 1990: a Magyar Képzőművészeti Főiskola címzetes egyetemi tanára, 1992: a Magyar Műv. Akadémia alapító tagja. 1974: IV. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs, I. díj; 1978: IV. Budapesti Nemzetközi Kisplasztikai Kiállítás: a Fővárosi Tanács különdíja; 1985: Munkácsy-díj; 1987: Szentendre város Pro Urbe díja; 1990: kiváló művész; 1991: a Művészeti Alap Képzőművészeti éves Nagydíja; 1993: Kossuth-díj; 2003: Herczeg Klára-díj (senior).
Művészete a szentendrei festészet klasszikus hagyományainak (Vajda, Barcsay) szerves folytatása. Első képei – tájak, figurák – lírai hangvételűek, az érzékeny festőiség a látványt emlékké, látomássá transzponálja bennük (Ketten, 1964; Két nő, 1965). Ezt a festői nyelvet részben a képtémák jellegzetes szentendrei motívumai – házfalak, sikátorok, padlásablakok, provinciális barokk kőkeretek, korpuszok, bádogkeresztek, céhjelvények -, részben Barcsay Jenő művészetének hatása alakítja át. Műveinek szerkezetessége felerősödik, színviláguk redukálódik (szürke, szürkéskék, fekete, fojtott barna). Kialakul a jellegzetes, kettéosztott kép, melyen a kis változtatással megjelenő azonos elemek időbeli egymásutániságot sugallnak (Héttől hét harmincig, 1966, Magyar Nemzeti Galéria). Kerüli a mélység ábrázolását, a teret a síkok merész vágásával és a színkontrasztokkal érzékelteti. A képtémákat sorozatokban bontja ki (Mások az ablakaink I-IV., 1967). Az apró vonalkázással kialakított „szálkás” háttér bizonytalan, kicsit misztikus mélységi hatást ad, ebbe ágyazza bele a figurákat vagy a tárgyakat (Feljegyzések egy kolostorban I-VIII., 1968, Ferenczy Múzeum, Szentendre). 1968-tól képeinek fő motívuma az idolként megjelenő emberi alak, a test arányait és körvonalait követő bábu (Csend I-VI., 1968). Ez a figura vagy árnyéka, lenyomata, minden képen és mindenfajta közegben megjelenik, kolostorfaltól a világűrig, és megteremti ~ művészetének évtizedeken át tartó páratlanul szuggesztív kohézióját. Az a feszültség, amely a figura és a tér, az organikus forma és a geometrikus szerkezet, a logikus és az ösztönös alakítás között megteremtődik, a véges és a végtelen, az ember és a világ viszonyává transzponálódik. A Csend-sorozat logikus következménye, hogy a figura valóságosan is kilép a térbe. A térrétegek először a plasztikus festmény irányába mozdulnak el (Ember és ház, 1969, Magyar Nemzeti Galéria), majd 1971-től készülnek festett fa és bronz plasztikái (Menyasszony ikon, fa, 1971; Minden értelmetlenül meghalt ember emlékére, fa, 1972). A megtalált műfajokat, formarendet és motívumokat mélyíti el a hetvenes évek folyamán a jelszerű művészet irányába (Jel II., 1973). A háttér szálkás rasztere nyújtott oválisok zuhogó ornamentikájává alakul, a bábu átlós elhelyezése, perspektivikus ábrázolása áttöri az intim környezet határait. ~ ekkor kerül a legközelebb a hűvös, geometrikus absztrakcióhoz (Kék dombormű, 1972; A beprogramozott, 1974; Leválás, 1979). Ezekkel párhuzamosan készülnek azok a bensőséges, gyakran nosztalgikus hangulatú művek, amelyeket valamilyen külső motiváció (ovális keret, arany képráma) determinál (Családi fénykép a XXII. századból, 1972; Dualizmus, 1978). Művészetének újabb fordulata a 80-as évek közepén következik be. A változást már az 1983-as Szárnyas oltár is jelzi, a Tantrikus képek (1985) pedig nyilvánvalóvá teszik. A képek nyers erotikája meglepő ~ puritán művészetében, de ez a mindent átható pánerotika nem az öröm kifejezése. A szenvedély a szenvedéssel olvad egybe. Megváltozik festésmódja is: szaggatott ecsetvonások, erős színek lesznek jellemzőek. A bábu-forma új helyzetekbe kerül (Lehajló bábu, 1989; Leszbikus éjszaka, 1989), és új vonásként megjelenik képein a groteszk. Ez a hangvétel jellemzi az Albumban kiadott montázsait is (1993). A korai képek kereszt-motívuma új összefüggésben tér vissza (INRI-variációk), és minden műfajban – grafikától az emlékműig – fő téma lesz a Golgota.
Balogh Ádám
Hegyi Ibolya
1972–1978: Magyar Iparművészeti Főiskola. 2003–2006: Moholy Nagy Művészeti Egyetem Doktori Iskola, Iparművészet-Elmélet. 2008: Doctor of Liberal Arts (DLA). Rendszeresen vesz részt nemzetközi kiállításokon és tart előadásokat nemzetközi konferenciákon (Tapesserie Contemporain et Art Textile en Europe – Conference Academie des Beaux Arts, Paris, 2008; ETN Conference, Hasslach, 2009), hazai és nemzetközi szakmai folyóiratokban publikál (Magyar Iparművészet; Múzeumi Hírlevél, Tapestry Topics; Texere Newsletter; Museum Café). 2009 óta a Dobrányi Ildikó Alapítvány kuratóriumának tagja, amelynek keretében részt vett az Európa szövete című európai kollaboráción alapuló nemzetközi kárpitprojekt koncepciójának kidolgozásában, szervezésében, valamint a kiállítás katalógusának szerkesztésében. 2010-től tagja a Kozma Lajos ösztöndíjbizottságnak. Nemzetközi elismertsége hátterében bravúros technikai tudása, a klasszikus kárpit nyelvének önmagán belüli megújítása húzódik. A műfaj határait szétfeszítő Előhívás című munkájával Ferenczy Noémi és Solti Gizella követőjeként először 1980-ban, a Szombathelyi Biennálé +- Gobelin című kiállításán jelentkezett kiállító művészként, majd arra az útra lépett, mely e nagy múltú műfaj számára a kísérleti korszak gondolkodásmódjának és új anyagokat alkalmazó szemléletének integrációját lehetővé tette, ahogyan ez többek között Aranykor című munkáján megfigyelhető, ahol a homokszemek pergését egy új „szál”, a nagysebességű vezetékes távközlésben használatos optikai kábel emeli ki. Erdély Miklós és Solti Gizella Möbiusz-sarkú című kárpitjára, valamint a levegő és a világűr ábrázolásának a kárpit történetében is jelenlévő hagyományára emlékezve szőtte 8-as felvetésen Időforma című munkáját.
Díjak/ösztöndíjak
1992, 2000 • Szombathelyi Biennálé díja
2005 • KÁRPIT2 különdíj
2008 • Ferenczy Noémi-díj.
Gulyás Gyula
Autodidakta művészként indult, Vilt Tibor felfedezettje és tanítványa. 1985: a IX. Országos Kisplasztikai Biennálé díja; 1990: érdemes művész, 2007: Kossuth-díj. 1971, 1972, 1973: a Villányi Szobrászati Alkotótelepen; 1975, 1979: a Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelepen; 1978, 1980: a Nagyatádi Faszobrász Alkotótelepen dolgozott. Budapesten él. Korai művei a minimal art, a koncept-művészet és a konstruktivizmus jegyében születnek. 1968-ban készítette első jelentős nonfiguratív, az organikus és a minimalista formavilágot a kocka geometrikus alakjában egyesítő Tekervény című kisplasztikáját. A 70-es években szobrász-alkotótelepeken dolgozott, itt születtek első monumentális munkái (Hegybevarrás, 1971, Villány; Brigád/Csoport, 1979, Dunaújváros; Vitorla, 1978, Nagyatád, megsemmisült). A 70-es évek elején, Beke László Utcakövek-sírkövek című felhívása nyomán, 1973-ban készül ~ Utcakő-sorozata, amelynek darabjait részben a Balatonboglári kápolnatárlatokon, részben a Vilt Tiborral közösen rendezett kiállításon mutatja be a Petőfi Irodalmi Múzeumban (Magyar gyártmányú utcakő, Buda-Pest, 1919, Centiméter, Kilogramm stb.). A korszak számos művészét megihlető, a forradalmak emlékét idéző motívumban szerencsésen ötvöződnek a konceptuális és a minimalista törekvések kínálta megoldások, de ~ a későbbiekben inkább a kocka formai, mint tartalmi lehetőségeit kutatja (Kibontakozás I-III., 1975; Torre molinos, 1977). A 70-es évek közepétől Vilt hatására indul, és a 80-as évekre teljesedik ki portrészobrászata. A virtuóz mintázásról és kiváló karakterérzékről tanúskodó, a pop-art jegyeit magukon hordozó emlékmű jellegű, festett gipszből készült portrék e műfajt ~ művei kapcsán új megvilágításba helyezik (Scheiber Hugó, 1983; Marilyn Monroe, 1984; Andy Warhol, 1984). A 90-es évek elején készült Marilyn Monroe-sorozat bizonyos értelemben ~ két évtizedes minimalista, konstruktivista, valamint a portré műfajában, a figurális szobrászat terén elért tapasztalatait összegző műként is értékelhető. Római utazásai a 90-es évek derekától új színekkel gazdagítják művészetét. Grafikákat készít, amelyek az itáliai táj, a mediterráneum jellegzetes elemeiből építkeznek. Mindemellett folytatja portré- és a Marilyn-műveken kidolgozott, a római élményeken alapuló reliefsorozatait.
Nyári István
Korodi Luca
Tanulmányok:
2005-2008 DLA Janus Pannonius Egyetem, Pécs
Mester : Tolvaly Ernő festőművész
1999-2000 Posztgraduális képzés MKE, Budapest
1999 Diploma MKE, Budapest
Mester : Károlyi Zsigmond, festőművész
1993 Képzőművészeti Szakközépiskola Budapest
Díjak:
1993 Domanovszky díj
1998 Koller György díj
Zilahi Ica Mária
Képzőművészeti tanulmányait autodidaktaként kezdte, majd művészeti stúdióban folytatta csaknem 30 év kihagyással. Munkái a 2010-es évek óta, hazai és külföldi kiállítóhelyeken, nemzetközi tárlatokon szerepelnek. Képeinek szereplői babák, anelyek megteremtik saját szürreális képi világát, amely a valóság és a képzelet határmezsgyéjén mozog.
Részlet Pilaszanovich Irén művészettörténész írásából:
„Zilahi Ica munkája elsősorban intuícióra épül. Az érzékenység olyan fokáról árulkodik, mely akár a szuprematizmus egyik kiemelt ismérve is lehetne. Szenzibilitása azt sugallja, hogy az érzékenysége nem adalékanyag valamihez, hanem maga a megnevezett és megjelenített lényeg: az ő világképének immanens értékközpontja. (…) És mégis, ami a szakbarbár tudatában erőszakosan előretolul, nyelvére kérezkedik, ez a szürrealizmus, csupa nagybetűvel. (…) Szép mint a varrógép, és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon – meghökkentő képtársítás, emblematikus szignója a szürrealista gondolkodásnak. Minden baba egy kicsit önarckép, amely a leghitelesebben tükrözi alkotója lelki állapotát. Ezek a babák tágra nyitott szemmel, legdíszesebb ruhácskájukat viselve sorsot jelenítenek meg. Várakoznak, dobozba vannak zárva. Nyeszlett végtagocskáik alkalmatlanok a cselekvésre, legjobb esetben is csak csetlenek-botlanak.. Nem hasonlóságukra utal a szerző, hanem az állapotukra, az elesett, kiszolgáltatott karakterre…”
(2012. november 29.)
Díjak/Ösztöndíjak
2011.augusztus, Újpest Galéria – OKIT Országos Kiállítás – Képzőművészeti Lektorátus Különdíja
2012. április, Art-Feszt V. Különdíj
2013. május, Art-Feszt VI. I. Díj
Tagságok:
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
Magyar Vízfestők Társasága
Bihari Puhl Levente
A festészettel 1977-ben kezdett el hivatásszerűen foglalkozni. Autodidaktának tartja magát, bár több képzőművész körbe is járt, s Daday Kálmán kezei alatt tanult portrérajzot, anatómiát. Elsősorban realista, ezért mesterének tartja Wessely Tibort, aki 10 éven át oktatta számára a klasszikus festészet mesterfogásait. Eközben a Képcsarnok Vállalat Exportjára festett zsánerképeket külföldi galériák megrendeléseire. Később számtalan hazai galériának a dolgozott, valamint az osztrák Galerie Otto-nak. 1990-ben Messenger néven képzőművészeti kört alapított, mely időtől számítva 2015-ig több mint 200 kiállítása volt Magyarországon. Egyéni stílusa egyfajta analizáló-szintetizáló-asszociatív retroavantgard alkotási módszer, melyet Szilárdfy Zoltán művészettörténész az ezredforduló hiteles szövettani lenyomataként jellemzett.
Marton László
1940: Magyar Iparművészeti Főiskola; 1946-1952: Magyar Képzőművészeti Főiskola, szobrász szak, Pátzay Pál és Ferenczy Béni tanítványa. Mesterének vallja Bernáth Aurélt és Szőnyi Istvánt is. 1949: a Főváros Világifjúsági Találkozó-díjának I. fokozata; 1949: a Magyar-Szovjet Társaság I. díja; 1952, 1953, 1956: Munkácsy-díj; 1973: érdemes művész; 1980: kiváló művész; 1980: Budapest Pro Urbe-díja. 1989: Veszprém megye művészeti díjának arany fokozata; Jose Marti emlékérem, Havanna; 1992: Pro Cultura, Hévíz; 1995: Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, Pro Comitatu és emlékplakett, Veszprém; 1996: Hévíz díszpolgára.
Szobrászi munkái – a 40-es évek első felének egy-két korai próbálkozásától (Pásztorfiú, Lovas, Dinnyét evő gyermekek) eltekintve – az 50-es évek elejétől készülnek, jórészt megrendelésre, s kezdettől fogva inkább a hagyományos figurális szobrászat tradíciójához, mintsem a progresszív irányzatokhoz kapcsolódva. Fél évszázados munkásságának jelentős részét köztéri művei teszik ki. Ezen alkotásai mind tematikájukban, mind plasztikai megformálásukban egymástól tisztán elkülöníthető szobrászi megoldásokat mutatnak.
A korai munkákon feltűnő erős, vaskos, élettől duzzadó alakok a későbbiekben egyre inkább a kisplasztika műfaja felé hajló, azzal érintkező munkák esetében őrzik meg az emberi test dicséretének eme klasszikus szobrászi vonulatát: Vígh Tamás (márvány, 1952); Anya (márvány, 1957); Galambos lány (márvány, 1960); Emberpár (márvány, 1961); Pénelopé (márvány, 1968); Aphrodité (márvány, 1969); Torzó (márvány, 1971); Termékenység (márvány, 1976); Vastag Margot (márvány, 1978); Zsuzsanna (márvány, 1982). A nagyobb, köztéri alkotások esetében láthatunk példát a sematizálásra, tömbszerű, ugyanakkor mozgalmas csoportokra: Rácskompozíció (1972); Történelmi allegória (Veszprém, 1978-1979), éppúgy, mint dekoratív jellegű alkotásokra: Bocskai István lovas szobra (Hajdúszoboszló, 1969); Zrínyi Miklós lovas szobra (1978).
A 80-as évek elejétől ~ mind nagyobb méretű, történelmi alakokat, allegóriákat ábrázoló, mind zsánerszerű műveit az expresszivitás jegyeivel ruházza fel, továbbá mint köztéri alkotásokat közvetlenebbül érzékelhetővé teszi azokat – s e gesztusával a 70-es, 80-as évek szobrászatában megjelenő deheroizáló, illetve az újfajta hős szerep kialakulásának folyamatába (annak is a genre-ral érintkező vonalába) illeszkedik: Petőfi (1969); Dózsa (1973); Egry József (1978); József Attila (1980); Liszt (1986); Erdei faun (1986); Lukács György, Apor Vilmos (1997). ~ munkásságában szerepet kap továbbá az újraalkotás és a rekonstruálás is.
Erre példa munkássága első feléből Szondi György szobra (Kodály körönd, 1953-1954), amely a hagyományos emlékszobrok sorába illeszkedik, illetve a Bocskai-dombormű a Millenniumi emlékműhöz (1954). Itt említjük, mint a megőrzés-újraalkotás példáját az ifj. Vastagh György 1935-ös, elpusztult munkája után készített Görgey-szobrot (1998). Tematikáját tekintve a történelmi alakok, események mellett ~ szobrainak egy csoportja mitológiai (antik, keresztény, magán), folklorisztikai alakokat, jeleneteket ábrázol (Pénelopé, Aphrodité, Toulouse-i Szt. Lajos, Boldog Salome, Boldog Jolanta, Magyar Mózes a római Szt. Péter-bazilika, Magyar kápolna domborművei, 1980); Kis királylány (eredeti kisplasztika 1972, felállítva Duna-korzó, 1990); Cantata Profana (Gellért tér, 2000).
(A művész szócikke a Wikipedián: itt! )