Képzőművészeti tanulmányait Gallé Tibornál és Örkényi Strasser Istvánnál kezdte, majd rövid ideig a Magyar Képzőművészeti Főiskola növendéke volt. Párizsba érkezése után, 1947-ben növényekről, gyökerekről, kagylókról készített rajzai lépésről lépésre haladva vezették el az absztrakthoz. Megismerkedett Léger-vel, Brancusival, majd Le Corbusier-vel, akinek stúdiójában dolgozott egy ideig. Itt találkozott későbbi férjével, André Wogenscky építésszel. Alkotásaiban már az 50-es évek közepétől fontos szerepet kapott az egyensúlyi helyzetből adódó természetes mozgás. Első igazán jelentős, ebben a szellemben készült szobra, a Teck 1956-ban Maurice Béjart-t, Jerry Mulligan zenéjével, az azonos című balett megalkotására inspirálta. 1958-ban Berlinben, 1959-ben Párizsban mutatták be az Egyensúly c. szobrához készült másik Béjart-balettet. 1961-ben készült el – az otterlói Kröller-Müller Múzeum megrendelésére – első vízen lebegő, organikus formákból kiinduló poliészter szobra, a Sculpture Flottante, amelyet azután több másik követett. 1967-től a 70-es évek végéig a fényhatások felhasználására kiválóan alkalmas plexiüveget használt munkáihoz. Az egyedi szobrok készítését lassanként háttérbe szorították az épületekhez, közterületekre tervezett monumentális alkotások, megvalósítva ezzel azt a törekvését, hogy szobrai ne kiállítási tárgyak legyenek, hanem részei városrészeknek, épületeknek, a mindennapi környezetnek. Férjén, André Wogenscky-n kívül olyan építészekkel dolgozott együtt, mint a brazil Oscar Niemeyer vagy a japán Kenzo Tange. 1982-ben avatták fel a Champs Elysées egyik épületében a Mur d’eau-t, 1986-ban a Place des Fêtes-en Labirintus-szökőkútját, 1988-ban Brest egyik utcájában, a rue Siamban hét gránit szökőkútból álló együttesét, a Lacs-ot, 1997-ben pedig a Párizs közeli kisváros, Saint-Quentin-en-Yvelines egy hídját. Valamennyi felsorolt munkájában fontos szerepet kap a víz, és mint szobrait, ezeket az alkotásait is a letisztult, nemes egyszerűség jellemzi.
Irodalom
RAGON, M.: ~, Párizs, 1974
Sculptures, projets, lieux (kat., a budapesti és bécsi kiállításhoz, 1991)
LAMBERT, J-C.: ~, Párizs, 1994.
Bővebb életrajz
Édesapja mérnök volt, édesanyja ötvösmunkákat készített. Ötévesen gyurmából kezdett mintázni. Gallé Tibornál és Örkényi Strasszer Istvánnál rajzolni, festeni tanult, majd 1946-tól egy évig a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Pátzay Pál növendéke volt. A háború előtt a szolnoki művésztelepen, 1946-ban pedig Molnár Verával együtt Zebegényben dolgozott. Párizsba érkezése után, 1947-ben növényekről, gyökerekről, kagylókról készített rajzai lépésről lépésre haladva vezették el az absztrakcióhoz. Megismerkedett Léger-vel, Bråncuival és Le Corbusier-vel, akinek stúdiójában dolgozott egy ideig. Itt találkozott André Wogensckyépítésszel, akihez 1952-ben feleségül ment. Kapcsolatuk nemcsak a házasságban, de a munkában is igen szoros volt, több, az építészet és a képzőművészet társulásából születő közös tervet valósítottak meg együtt.
1950-től rendszeresen szerepelt a Salon des Réalités Nouvelles-en. 1952-ben rendezte első egyéni kiállítását a Galerie Arnaud-ban, ahol 1971-ig többször is kiállított. Alkotásaiban már az ötvenes évek közepétől fontos szerepet kapott az egyensúlyi helyzetből adódó természetes mozgás. Első igazán jelentős, ebben a szellemben készült szobra aTeck volt, amely Maurice Béjart-t, Gerry Mulligan zenéjével, az azonos című balett megalkotására inspirálta. A művet 1956-ban Marseille-ben, a Festival d’Avant garde keretében mutatták be Le Corbusier Cité radieuse épületének tetején. (2002-ben Budapesten a Vígszínházban, valamint Lausanneban és Tokióban is előadták.)
1958-ban Berlinben, 1959-ben Párizsban került színre az Egyensúly című szobrához készült másik Béjart-balett. 1961-ben készült el – az otterlói Kröller-Müller Múzeum megrendelésére – első vízen lebegő, organikus formákból kiinduló poliészter szobra, a Sculpture Flottante, amelyet azután több másik követett: 1969-ben a hakone-i Open Air Museum, 1971-ben pedig a bobignyi Préfecture de la Seine-Saint-Denis számára, 1977 ben a dallasi Municipal Building elé, 1980-ban Duisburgban a Wilhelm Lehmbruck Múzeum előtti területre, valamint 2000-ben a kirchbergeni tó mellé Luxemburgban.
Valamennyit felsorolt munkájában fontos szerepet kap a víz, és mint más szobrait, ezeket az alkotásait is a letisztult, nemes értelemben vett egyszerűség jellemzi. 1967-től a hetvenes évek végéig munkáihoz a fényhatások felhasználására kiválóan alkalmas plexiüveget használt. Az egyedi szobrok készítését lassanként háttérbe szorították az épületekhez, közterületekre tervezett monumentális alkotások, megvalósítva ezzel azt a törekvését, hogy szobrai ne kiállítási tárgyak legyenek, hanem együtt éljenek a természettel, részei legyenek városrészeknek, épületeknek, a mindennapi környezetnek. Férjén, André Wogensckyn kívül olyan építészekkel dolgozott együtt, mint a brazil Oscar Niemeyer vagy a japán Kenzo Tange.
1972-ben készítette el a párizsi Auber-RER-állomás bejárati balusztrádját, 1982-ben avatták fel a Champs-Elysées 26. belső udvarát, a Patiót, 1986-ban a Place des Fâtes-en Labirintus-szökőkútját, 1988-ban Brest főutcáján, a rue Siamon hét gránit szökőkútból álló együttesét, 1997-ben pedig a Párizs közeli új városban, Saint-Quentin-en- Yvelines-ben három medencéjét, szobrait és egy hídját. A kilencvenes évektől szívesen készíti szobrait rozsdamentes acélból, melyek egyik legszebb példája, a 25 méter magas Signe Infini (Végtelen jel, 1994) két autópálya találkozásánál, Lyon északi részén található. Az elmúlt tizenöt évben mintegy harminc köztéri szobrát állították fel Japánban. Ottani sikerének titkát a tradicionális japán kultúra és saját művészi törekvései között fennálló rokonság magyarázhatja. „Mindig nagyon fontosnak tartom a környezetet; ha megrendelést kapok, alaposan tanulmányozom, hogy milyen formák, milyen tárgyak és milyen táj veszi majd körül a szobromat. Nagyon fontos, hogy a szobor illeszkedjék a tájhoz, és persze alkalmazkodni kell az emberi méretekhez is.”
2001-ben egyike volt annak az öt kitüntetettnek (Jean Nouvel és Arthur Miller mellett), akiket a Nobel-díjnak megfelelő japán művészeti díjjal, a Praemium Imperiale-laljutalmaztak eddigi munkásságukért. Az utóbbi időben a kapu témája, annak szimbolikus jelentése foglalkoztatja. A térben és időben történő változást kívánja érzékeltetni: aki áthalad a kapun, egyik térből egy másikba, a jelenből a jövőbe lép. Kapu-szobrait mindig az adott helyhez készíti, a környezetbe illeszti, és különböző méretben készülnek: van, amelyik alatt csak egy gyerek fér át, és olyan is, amely diadalív méretű. 2004-ben Tajpejben avatták fel egyik monumentális Kapuját, míg egy másik Londonban kapott helyet.
2005-ben Brüsszelben egy újonnan befejezett épületen helyezték el egy újabb monumentális alkotását. 2005 nyarán Molnár Verával közös kiállításon szerepeltek alkotásai a bresti Musée des Beaux-Arts-ban. Magyarországon a veszprémi Vass gyűjtemény kiállítóhelyiségében, Pécsett a Janus Pannonius Múzeumban, és Budapesten a Francia Intézetben áll szobra.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1952, 1956, 1958, 1961, 1971 • Galerie Arnaud, Párizs
1961 • Stedelijk M., Amszterdam • Palais des Beaux-Arts, Brüsszel • Worldhouse Gallery, New York
1968 • G. Vincence Kramář, Prága
1970 • Wenger Gallery, San Francisco
1971 • Lens Fine Arts, Antwerpen
1973 • Musée d’Art Contemporain, Montreal • Musée de Québec, Québec
1974 • Musée des Beaux-Arts, Lyon
1975, 1976 • Galerie Attali, Párizs
1981 • FIAC-G, Párizs
1984, 1985 • Contemporary Sculpture Center, Tokió
1988 • Musée des Beaux-Arts, Brest (FR)
1991 • Műcsarnok, Budapest • Museum des 20. Jahrhunderts, Bécs
1993 • Museum of Contemporary Arts, Sapporo (JP) • The Museum of Modern Art, Kamaruka (JP)
1994 • Isetan Museum of Art, Tokió
1998 • G. J. G. M., Párizs
1999 • Galerie La Cité, Luxemburg
2000 • Fondation Coubertin, Saint-Rémy-les-Chevreuse.
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1950-től rendszeresen • Salon des Réalités Nouvelles, Párizs
1957 • Festival de l’Art d’Avant-Garde, Nantes
1964 • Painting and Sculpture of a Decade, Tate Gallery, London
1968, 1969 • Salon des Grands et Jeunes d’aujourd’hui, Párizs
1970 • Europlastique, Párizs
1973 • The City is for People, San Diego
1974 • De l’objet à la Cité, vándorkiállítás
1982 • Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek II. kiállítása, Műcsarnok, Budapest
1987 • L’Art et la Ville, Prága
1990 • L’Art renouvelle la Ville, vándorkiállítás, Japán
1991 • L’Art renouvelle la Ville, Taiwan
1996 • Les Champs de la Sculpture, Champs Elysées, Párizs • Musée d’Art Contemporain, Tokió
1997 • Luxembourg – Ville de la Sculpture, Luxemburg • Gran Via de las Esculturas, Spanyolország
1998 • Les Champs de la Sculpture, Taipei
1999 • Les Champs de la Sculpture, Rio de Janeiro • São Paolo
2000 • Water in Beeld, Hága • Salon de Mars, Genf.
Művek közgyűjteményekben
Művek közgyűjteményekben
Birmingham Museum and Art Gallery, Birmingham
Boymans van Beuningen M., Rotterdam
Centre national des arts plastiques, Párizs
Fine Arts Museum, Dallas
Fond national d’art contemporain, Párizs
Hakone Open Air Museum, Hakone (JP)
Hara Museum of Contemporary Arts, Tokió
Hirshhorn Museum, Washington
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Kawaguchiko Museum of Art, Kawaguchiko (JP)
Louisiana Fine Arts Museum (USA)
Musée d’Art Moderne, Saint-Étienne (FR)
Musée d’Art Contemporain, Montreal
M. de Arte Moderno, Rio de Janeiro
M. de Lund (SVE)
Musée des Beaux-Arts, Lyon
M. de Grenoble
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Museum of Modern Art, Sapporo (JP)
Musée Plein Air de la Ville de Paris, Párizs
Národní G., Prága
Rijksmuseum Kröller-Müller, Otterlo
Sapporo Art Park (JP)
Szépművészeti Múzeum, Budapest
The Museum of Modern Art, Kamakura (JP)
Wilhelm Lehmbruck Museum, Duisburg.
