Osztrák építész, különösen az egyházi építészet területén alkotott kiemelkedőt. Szakmai pályafutását 1717-ben nagybátyja, Franz Jänggl bécsi építész mellett kezdte, akinek támogatásával beutazta Hollandiát, Angliát, Franciaországot és Itáliát. Tanult Párizsban, majd Rómában, ahol Borromini lelkes követőjévé vált. Hazatérve 1726-tól Jänggl segédeként a későbbi építészi felfogását leginkább meghatározó Johann Lucas von Hildebrandt által tervezett göttweigi apátság újjáépítésén, majd 1729-től a heiligenkreuzi ciszterci apátságon dolgozott. Ugyanebben az évben tette le mestervizsgáját, és tagja lett a bécsi kőművesek és kőfaragók céhének. 1731-ben Alsó-Ausztria tartományi építőmesterének nevezték ki, mely pozícióját élete végéig betöltötte. 1734-ben újjáépítette a bécsi Erzsébet-apácák templomát és kórházát, s a rend ettől kezdve állandó megbízói közé számított. Az 1730-as évek közepétől elsősorban Magyarországon dolgozott, ahová Esterházy Imre esztergomi érsek révén került. Ekkoriban tervezte a majki kamalduli remeteség épületegyüttesét, az Esterházyak tallósi kastélyát, a szentgotthárdi ciszterek kolostorát és templomát, valamint az Erzsébet-apácák pozsonyi templomát (1739–42); az utóbbiakkal új templomtípust honosított meg Magyarországon. A háromszakaszos belső térhez (szentély, hajó, orgonakarzat) az orgonakarzat fölé csupán egyetlen tornyot emelt, s e költségkímélő megoldással elsősorban a szerényebb anyagi forrásokkal rendelkező építtetői közösségek számára teremtett különös vonzerőt. Magyarországi főműve a jászói premontrei templom és kolostor, amelyen 1745-től kezdve dolgozott. A kéttornyos, erősen megmozgatott homlokzatú, áttört oromzatú templom a két oldalán kialakított udvarok köré szervezett kolostorépülettel a magyarországi barokk építészet legmonumentálisabb, legelegánsabb egyházi együttese. Élete utolsó éveiben leggyakrabban fő mecénásainak, az Esterházyaknak a felkérésére dolgozott. Megtervezte számukra pápai kastélyukat, galántai kastélykápolnájukat, a tatai plébániatemplomot, amelyeket később módosított formában mások kiviteleztek. Legjelentősebb megbízását Eszterházy Károly váci püspöktől kapta püspöki székvárosának méltó kiépítésére (1760). Kéttornyos, Borromini hatását mutató székesegyházat tervezett, szemben püspöki palotával, s a két épületet kétkarú kolonnádsorral szándékozott összekötni. E monumentális terve azonban halála és Eszterházy Károlynak az egri püspöki székbe történt áthelyezése miatt csak a templom alapfalainak a megépítéséig juthatott el, amelyekre később Isidore Canevale a francia forradalmi építészet stílusában emelte a ma is változatlan formában látható székesegyházat.
Voit P.: Franz Anton Pilgram, Budapest, 1982 • Galavics G.–Marosi E.–Mikó Á.–Wehli T.: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig, Budapest, 2001. 381–384.
A cikk lejjebb folytatódik.