1964-68: Lazar Nešić Építészeti Középiskola, Szabadka, építésztechnikus. 1972-73: újvidéki Tanárképző Főiskola, képzőművészeti szak, tanára: Bogumil Karlavaris. 1974: Munkásfestők találkozója, Ada, ezüstérem; 1968-82 között a zentai Graditelj építőipari vállalat és a topolyai Dom tervezőiroda építésztechnikusa. 1982-től szabadművész. A zentai művésztelepen Ács József festőművész tanítványa. Elsősorban tájképfestő. Munkái közel állnak az impresszionista felfogáshoz. Művei zömében pasztell technikával készülnek. Képei lírai hangvételűek, a táj és a természet szépségét közvetítik. Festészetének alapelemei a színek, melyek érzelmet, emléket, magányt és örömöt egyaránt kifejeznek. A szabadkai „Q” csoport egyik alapítója, a 80-as években a belgrádi Djura Jaksić képzőművészeti csoportban alkotott és a zentai művésztelep tagja. 1992-ben Szegedre költözött, majd Tolna megyében letelepedve, Kistormáson dolgozott. 1994-től a bajai Rudnay Kör tagja. 1996-tól magyar állampolgár. 1998-ban alapító tagja a szekszárdi Bárka képzőművészeti csoportnak. 1999-től Balatonbogláron, 2001-től Balatonszemesen él és alkot.
Irodalom
SASS E.: Vezetnek-e utak másfelé?, Gyulai Hírlap, 1993. augusztus 13.
VARGA A.: Zentáról Kistormásra, Tolnai Népújság, 1994. november 5.
LÁSZLÓ T.: Béke - pasztellben, 7 Nap, 1995. október 20.
HORVÁTH M.: A festő, aki kitörne a zárt világból, Tolnai Krónika, 1996. május 10.
DECSI KISS J.: Színes szavak teher alatt, Tolnai Népújság, 1996. október 12.
VARGA [A.]: ~: sikerek és tragédiák, Tolnai Népújság, 1999. február 6.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1983 • Múzeum Galéria, Zenta
1984-88 • évente No. 1 Galéria, Zenta
1987 • Bonn • Korčula (YU)
1988 • József Attila Tudományegyetem Klub, Szeged • Buttenwiesen (NSZK)
1989 • Djura Jaksić Galéria, Belgrád • Donauwörth (NSZK) • Wertingen (NSZK)
1992 • Paksi Atomerőmű üdülője, Balatonfüred
1993 • Erkel Ferenc Művelődési Ház, Gyula
1994 • Juhász Gyula Művelődési Központ, Szeged • Kölesdi Galéria
1995 • Kapoli Múzeum & Galéria, Balatonlelle • Tasi Galéria, Szentendre • Népház Galéria, Tatabánya
1996 • Tamási Galéria, Tamási • Illyés Gy. Megyei Könyvtár, Szekszárd • Volán Elektronika Galéria, Budapest
1998 • Quasi Galéria [Ujj Zsuzsával], Pécs
1998 • Városi Galéria, Baja
1999 • Kapoli Múzeum & Galéria, Balatonlelle • Tamási Galéria, Tamási • Videoton Oktató Központ, Székesfehérvár • Művelődési Ház, Bátaszék
2000 • Sopron Plaza Galéria [Pálfy Juliannával], Sopron • Községháza, Nemesvámos
2001 • Hozam Klub, Szolnok • Kék és vörös kápolna, Balatonboglár
2002 • Evangélikus Gyülekezeti Ház, Székesfehérvár.
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1993 • Vajdasági magyar képzőművészek kiállítása, Művelődési Központ, Bácsalmás
1995 • II. Országos Pasztell Biennálé, Balassa Bálint Múzeum, Esztergom
1996 • Zentai képzőművészeti kiállítás, Múzeum Galéria, Zenta • Bárka Művészeti Szalon kiállítás, Tamási Galéria, Tamási • Művelődési Központ, Tolna
1998 • Bárka Művészeti Szalon kiállítás, Közösségi Ház, Fadd • Bárka Művészeti Szalon kiállítás, Művelődési Ház, Gyönk • Volán Elektronika, a kultúra mecénása, Királyi kastély, Gödöllő
2000 • Tiszáért, Kapoli Múzeum & Galéria, Balatonlelle • IV. Országos Pasztell Biennálé, Balassa Bálint Múzeum, Esztergom.
Művek közgyűjteményekben
Művek közgyűjteményekben
Városi Múzeum, Zenta (YU).