1956–1960: Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskola, Bukarest. Tömör absztrahálásra, stilizáló egyszerűsítésre törekvő formaalkotása A. Bourdelle, É. Hajdu és C. Brancusi művészetének tanulságai nyomán bontakozott ki. Alkotói eredetiségére a kritika már pályája kezdetén fölfigyelt. Számottevő sikereket ért el, s a jelenkori európai szobrászat élvonalába emelkedett azután, hogy 1968-tól véglegesen Franciaországban telepedett le. Fémből és kőből készült alkotásai között egyaránt vannak kisplasztikai munkák és köztéri szobrok (Táncospár; Bagoly; Sárkány; Torzó; Húsevő növény; Kapu; Eke; Saron harangja; A trójai faló; Kárpátok kapuja). 2008-ban a Homoródszentmártonhoz tartozó Bükkfalván Román Viktor szoborpark létesült.
Díjak/ösztöndíjak
1965 • UNESCO-díj a távközlés százéves évfordulójának szoborpályázatán, Genf
1967 • a londoni Royal College of Art ösztöndíja
1994 • Francia lovagrend (Chevalier des Arts et Lettres).
Irodalom
SCHILERU, E.: Román Viktor. Bukarest, 1967
Hommage à Román Viktor (kat.) Párizs, 1995
PASSUTH K.: Szerszámok, csónakok, kapuk és zárak Új Művészet, 1997/7–8–9.
Szó, eszme, látvány (1920-2000), [váll. összeáll. bev. Banner Zoltán], Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002
KERÉKGYÁRTÓ I.: Ősi és modern Román Viktor művészetében. Napút, 2003/6.
GÁBOR D.: Román Viktor plasztikai világa. Művelődés, 2003. június–szeptember.
Bővebb életrajz
Szülei székely földművesek voltak. Édesapja egyúttal a falu egyetlen hentese is volt, így az állatok sokaságát vágta le udvarukban. A véres látvány örökre belevésődött Román emlékezetébe, és számos későbbi szobrában jelent meg a halál gondolata. Hatéves korától agyagból állatfigurákat készített, és azokat a falusi vásáron árulta. A tehetséges fiút szülei a marosvásárhelyi Szépművészeti Gimnáziumba íratták be. A nyári szüneteket otthon töltötte, és a földeken dolgozott. Még le sem érettségizett, amikor első interjúját adta a helyi Vörös Zászló című újságnak.1954-től a bukaresti Nicolae Grigorescu szobrásziskolában tanult, ahol Constantin Baraschiés Ion Murnutanítványa volt. 1955 ben szobrai szerepeltek a varsói VIT-en.
1962-ben önálló kiállításán a bukaresti Magheru-teremben és a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban aktokat is bemutatott, ami hivatalos körökben megbotránkozást váltott ki. Ennek ellenére 1963-ban elnyerte a román Képzőművész Szövetség szobrászati díját. Főiskolai éveiben Bourdelle dekoratív, figurális művei hatottak rá, és csak 1960 után kezdett attól eltávolodni, amikor megismerkedett Brâncuşi és Henry Moore alkotásaival. 1964-ben figuratív (de nem szocialista realista) Munkás című szobrát második díjjal jutalmazták az Országos Ifjúsági Tárlaton. Az alkotást a kolozsvári Utunk is bemutatta, és e folyóiratban más alkalommal is közöltek szobrairól készült fotókat. A Munkás érdekessége, hogy a félfekvő helyzetű férfialak egy olyan, ívben meghajlított formára támaszkodik, amely elem későbbi, absztrakt szobrainál gyakran visszatér. 1965-ben nemzetközi díjat nyert a távközlés centenáriumára kiírt pályázaton Genfben. 1966-ban több külföldi városban is bemutatkozott: kiállított a római Galleria Schneiderben, a leewardeni Princesshof Museumban, és Eugen Mihaescu társaságában a lausanne-i Galerie Jeanne Wiebengában. Ebben az évben állították fel egyik bronzszobrát, a Korcsolyázó lányt a bukaresti Floresca parkban.
1967-ben, röviddel azután, hogy megismerkedett harmadik feleségével, Dana Constantinescuval, elhagyta Romániát, és a British Council ösztöndíjával hat hónapot töltött a Royal College of Artban. Itt az angol szobrászat olyan jelentős képviselőivel találkozott személyesen, mint Henry Moore, Lynn Chadwickés Kenneth Armitage. 1968-ban az East Europe Centerben rendezett önálló kiállítással búcsúzott Londontól, és Párizsba utazott. Ekkor családi életében és művészi pályafutásában egyaránt gyökeres változás következett be. Elvált második feleségétől, és összeházasodott a szintén Párizsban letelepedett Dana Constantinescuval. Amíg Romániában már elismert szobrásznak számított, Párizsban mindent elölről kellett kezdenie. Néhány hónappal megérkezése után műteremhez jutott ugyan az F.N.A.G.P. (Fondation nationale des arts graphiques et plastiques) nogent-sur-marne-i művésztelepén, de a megélhetésért, kiállítási lehetőségért keményen meg kellett küzdenie, és felül kellett vizsgálnia addigi alkotói munkáját is. „A szimmetriától sikerült megszabadulnom, pedig ez az egyensúly legegyszerűbb és legfenségesebb formája. Évek kellettek ahhoz, hogy rájöjjek, az egyensúly tud szimmetria nélkül is létezni…”Ennek a felismerésnek a jegyében született többek között 1985-ben a Marne-la-Vallée-ban (Place García Lorca) felállított La Porte (Kapu) is. A nemesacélból készített ív két acélnyíllal átszúrt betontömbhöz kapcsolódik, és bár a szobor struktúrája aszimetrikus, a formák arányával és azok elhelyezésével sikerült megteremtenie a kompozíció egyensúlyát. Franciaországban kezdetben alumíniumlemezből és bádogból hajtogatott szobrokat készített, majd amikor már anyagi lehetőségei megengedték, visszatért a romániai években használt agyaghoz, és a megmintázott szobrokat bronzba öntette. Már az is nagy megelégedéssel töltötte el, hogy 1969-ben egy szobrát bemutathatta a Salon de la Jeune Sculpture-ön. 1970-ben viszont már bekerült a Nouveau Dictionnaire de la sculpture moderne című lexikonba, és a következő évben elnyerte a Salon du Val-de-Marne szobrászati nagydíját. 1969–1973 között Hajdú István mellett dolgozott kivitelezőként, és a szobrok mellett bronz műtárgyakat, konzolokat, gyertyatartókat készített a Galerie Santagelo számára. 1970 ben megismerkedett Pátkai Ervinnel, és szoros baráti kapcsolat alakult ki közöttük. 1973-ban Dana Romannalközösen a Frankfurthoz közeli Gehnhausen am Ziegelturmban, a Galerie Olyban állított ki, és végre sor kerülhetett első önálló párizsi bemutatkozására is a Galerie de l’Universitében. 1974-ben La Victoire (Győzelem) szobrával elnyerte a Bobigny város által kiírt pályázatot, és ettől kezdve számos kiállítási lehetőséghez és állami megrendeléshez jutott.
Monumentális köztéri bronzszobra áll többek között Mantes-la-Jolie-ban (1975), Aulnaysur- Odonban (1976), Créteilben (1977), Vitryben (1979), Villierle-Belben (1982, 1989), Noisy-le-Grand-ban (1985), Nancyban (1986) és La Défense-ban (1987). Több közgyűjtemény, így a Fonds National d’Art Contemporain, a Los Angeles-i UCLA, a craivai és a leganói Szépművészeti Múzeum is őrzi műveit. A közelmúltban a vitryi Musée des Arts Contemporains megvásárolta nagyméretű palaszobrát, a Couple-ot (Pár). 1992-ben a troyes-i, valamint a meudoni Musée d’Art Moderne-ben volt jelentős egyéni tárlata. A budapesti Iparművészeti Múzeumban Dana Romannal közösen tervezett kiállítása csak megkésve, 1997-ben valósult meg, így ezen már nem lehetett jelen. 1995-ben rövid betegség után, váratlanul halt meg. Saron-sur-Aube-ban, abban a faluban temették el, ahol 1976-tól az év egy részében dolgozott. Sírján saját alkotása, a La Victoire (Győzelem) emelkedik. Szülővárosában általános iskola viseli nevét.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1962 • Magheru T., Bukarest (RO)
1965 • Dalles T., Bukarest (RO)
1966 • Schneider G., Róma • Leewarden Princeshof M. (NL) • Wiebenga Galerie (CH)
1995 • Emlékkiállítás a francia Grafikai és Szobrászati Alapítvány szervezésében, Párizs (F)
1997 • Iparművészeti Múzeum, Budapest
2000 • Homródszentmárton
2004 • Carréé des Coignard [Dana Romannal], Noget-sur-Marne (F)
2005 • Galerie Jean-Louis Danant, Párizs (F) • Nemzeti Galéria, Bukarest (RO).
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
2002 • „Felezőidő”- Romániai magyar művészet 1965-75, Ernst Múzeum, Budapest
2010 • Fülöp Árontól a Nátó-Vénuszig c. kiáll. Haász Rezső Múzeum, Székelyudvarhely (RO).
A cikk lejjebb folytatódik.