1945 után került a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, mestere: Berény Róbert; tanulmányai befejeztével maga is az intézmény munkatársa lett. Később a Budapesti Műszaki Egyetem rajztanáraként, majd docenseként dolgozott. Hosszabb ideig az Ikarusz munkás képzőművész körét vezette. Elsősorban grafikus volt: karakterisztikus portréit, színes tájábrázolásait nagy mesterségbeli tudás és realisztikus felfogás jellemzi. Nem tartozott a kísérletező művészek közé, az absztraktot messze elkerülte. Élénk színvilágú olajképeinek tematikája grafikai alkotásainak témáival rokon: a szocializmus eszméje mellett elkötelezett művészként igyekezett megfelelni a 60-as, 70-es évek kultúrpolitikai elvárásainak. Elkötelezettségét bizonyítandó 1956 után belépett a Munkásőrségbe is, sőt tagja volt az országos parancsnokság törzsének. Életének utolsó egy, másfél évtizedében számos külföldi tanulmányutat tett: megfordult a Szovjetunióban, Bulgáriában, Csehszlovákiában, Jugoszláviában, a skandináv országokban és Olaszországban. Leginkább a délies, napfényes tengerpartok vonzották, rajzainak jó része utazásai során vagy úti élményei nyomán született (Öböl; Csónakok; Régi olasz város; Velence; Rabaci tengerpart; Bulgáriai városkép; Capri stb.). Fiatal korában a sokszorosító grafikai műfajokkal is megpróbálkozott, 1947-ben – még főiskolásként – országos plakátpályázaton III. díjat nyert. Viszonylag kevés tárlaton szerepelt, első kiállítására 1962-ben a szegedi Móra Ferenc Múzeum-ban került sor; emlékkiállítását 1973-ban a Fényes Adolf Teremben rendezték meg.
Irodalom
SZELESI Z.: ~ tárlata, Dél-Magyarország, 1962. november 6.
SZELESI Z.: Búcsú ~tól, Dél-Magyarország, 1972. október 21.
SZELESI Z.: Szeged képzőművészete, Szeged, 1975.
