1945: a figurális rajztanfolyam hallgatója Szabadkán. A belgrádi Képzőművészeti Akadémiáról, egyik tanárával, Kosta Hakmannal (1899-1961) való nézeteltérése miatt néhány hónap után átiratkozott az újvidéki Tanárképző Főiskola képzőművészeti szakára, ahol 1949-ben végzett. 1948-49: rajztanár az újvidéki magyar gimnáziumban; 1949-50: katona; 1951-53: az ókéri általános iskola rajztanára. 1951-ben a belgrádi Függetlenek kiállításán mutatkozott be olyan neves jugoszláviai művészekkel együtt, mint Petar Lubarda és Milan Konjović. 1952-ben megjelent első képzőművészeti melléklete a Magyar Szóban, s ettől kezdve rendszeresen illusztrált. 1953-ban részt vett a zentai művésztelep megalapításában; az újvidéki Ifjúság c. lap tiszteletdíjas illusztrátora, de több vajdasági magyar újságnak is rajzolt. 1953-től a Szerbiai Képzőművészek Szövetségének tagja. 1954-ben a 7 Nap hetilap támogatásával tanulmányúton járt Párizsban. 1961-ben Mire a teknősbéka odaér címmel megjelent első könyve, amelyet Kopeczky Lászlóval írt. Olaszországban járt tanulmányúton. 1966-tól a 7 Nap állandó munkatársa. 1967-ben megbetegedett. Meghalt jó barátja és kollégája, Vinkler Imre festőművész, akinek halotti aukcióján felvásárolta minden alkotását. 1970: Szabadka városa Októberi Díja. Műtermében tűz ütött ki, és szinte teljes egészében megsemmisültek addigi munkái, valamint az a mintegy 100 Vinkler-kép, melyet ott őrzött. Ismét Párizsba utazott; az út előtt felvette a fekete himlő elleni oltást, ami egészségi állapotára való tekintettel, végzetessé vált számára. 1972 augusztusától már csak gumival a kezéhez erősített ceruzával tudott rajzolni. Látása is romlott, a színeket számokkal jelölte képein. 1975: Nagyapáti Kukac Péter-díj. 1976: Forum Képzőművészeti Díj. 1980-tól a szabadkai Művelődési Érdekközösség díjának plakettjét Sáfrány jellegzetes sámán-figurája díszíti. Íróként elsősorban az útinapló műfaját művelte, de verseket is publikált és az Életjel színjátszói előadták Magellán c. színművét. ~ művészi indulására jellemző a kötöttségektől való szabadulás. A vajdasági modern művészet képviselője, már első jelentkezése is igen nagy visszhangot váltott ki, párizsi útját követően még inkább szakított a hagyományokkal, képeinek fogadtatását siker, ugyanakkor botrányok is kísérték. Portrékat (Kopeczky László, 1946; Tripolszky Géza, 1952; Juhász Géza, 1952; Vinkler Imre, Szeli István, 1953; Kalapis Zoltán, 1954; Kobalthajú nő, 1955; Pap József, 1956), tájképeket (Városháza, 1947; Dubrovnik, Párizs, Belgrád, 1951; Pétervárad, 1952; Szabadka, Palics, Makkhetesi tájképek, 1966), különös, rendszerint groteszk figurákat (Hóhányók, 1954; Ember a térről, 1954; Nagykabátos ember, 1954; Az úton, 1954), csendéleteket (Csendélet birsalmával, 1963), kórókat és szamártüskéket (Szamártövis, 1956), sakkfigurákat (Sakkfigurák felvonulása, 1957), majd sámánokat (Sámán, 1969; Lórika repülő sámánja, 1970; Repülő sámán, 1971; A tűzvész siratása, 1971; Sámán a kékségből, 1974; Kis zöld sámán, 1974; A nagy barna sámánnő, 1975; Lila sámán, 1971-76) festett merész festői módszerekkel. Gyakran használt szimbolikus jeleket. A magyar népművészet ihlette virágokat ábrázoló képeit, virágcsendéleteit. Bartók népzenei motívumait próbálta a festészet nyelvén megszólaltatni. Ikonográfiájában fontos szerepet tölt be a fa (Kis eperfa, 1964; Eperfa, 1967; A nagy fa, 1969; Gyökerek, 1972). Képein társadalmi, politikai, tudományos eseményeket is megörökített; az ember Holdra szállása ihlette a Sámánok előhírnökei és a Világűri repülések tematikus ciklusait. Faliszőnyeg-sorozattal állított emléket a politikai események ellen tiltakozó cseh Jan Palachnak. Festményei mellett grafikái, kollázsai, applikáció is jelentősek, de készített még szobrokat is. Dolgozott olajjal, temperával, pasztellel, akvarellel, krétával, de festett újságpapírra is gouache-technikával. Kollázsaiban a metrójegyektől a csokoládépapírig sok mindent felhasznált.
Irodalom
ÁCS J.-PETRIK P.-B. DURANCI: ~, Híd, 1977/5.
TOLNAI O.: ~, Újvidék, 1978
KALAPIS Z.: ~ múzsája, in: Festők nyomában, Újvidék, 1990
GAJDOS T.: Szabadka képzőművészete, történeti áttekintés a kezdetektől 1973-ig, Szabadka, 1995
DURANCI, B.: Sámánok jegyében, SZILÁGYI G.: Az örökmozgó, TOROK S.: Mestró, Üzenet, 1990/5.
DURANCI, B.: A Maestro sírjánál, Magyar Szó, 2000. június 3.
NINKOVNÉ KOVAČEV O.: Betekintés az elmúlt évszázadba a Sáfrány ikonográfia tükrében, Sámántánc (kat., Szabadkai Városi Múzeum, 2000)
NÁRAY É.: Két kiállítás, Sámántánc a városházán, Híd, 2000/11.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1952 • Ókér • a Vajdasági Képzőművészek Szövetsége Galériája, Újvidék
1953 • Újvidék
1955 • Párizsi bolyongások, Szabadka
1956 • a Szerbiai Képzőművészek Szövetsége Galériája, Belgrád • Vajdasági szántók és mezők, Szabadka • Nagybecskerek • Újvidék
1962 • a Szabadkai Népszínház előcsarnoka
1969 • a Szabadkai Képzőművészeti Találkozó Téli Szalonja • Újvidék
1971 • Collage-ok Párizsból, a Szabadkai Képzőművészeti Találkozó Szalonja
1972 • Szabadka • Újvidék
1975 • Nagyapáti Kukac Péter-díj díjazottjainak kiállítása, Topolya
1976 • Városi Múzeum, Szabadka • Kultúrotthon kiállítóterem, Zenta • Hódmezővásárhely • ~ 1951-1976, Retrospektív kiállítás
1977 • Az 1976. évi Forum Képzőművészeti Díj átadása alkalmából rendezett kiállítás, Forum Klub, Újvidék
1978 • Virágok, csendélet – ~ képei, Szenteleky-napok, Szivác
1990 • Alkalmi kiállítás ~ halálának 10 éves évfordulóján az Életjel rendezte emlékest alkalmából, Szabadkai Városi Múzeum
2000 • Sámántánc, ~ 1928-1980, Szabadkai Városi Múzeum
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1948 • A figurális rajztanfolyam hallgatóinak kiállítása, Művelődési Otthon, Szabadka
1951 • Függetlenek kiállítása
1952 • Palicsi Ünnepi Játékok keretében rendezett kiállítás • a szabadkai művészek, a zentai, becsei, topolyai és écskai művésztelep, a szerbiai és vajdasági művészszövetség, valamint az Atelje 61 számos hazai és külföldi tárlatán vett részt.