Budapesten szerzett jogi doktorátust, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult. Tanulmányait megszakította, 1936-ban Párizsba utazott, és beiratkozott Sabatté műtermébe a párizsi Nemzeti Képzőművészeti Főiskolán. Festményeivel 1937-ben részt vett az Őszi Szalon és a Tuilerie Szalon kiállításain, 1938-ban pedig a Függetlenek Szalonján. Barátságba került Emile Bernarddal, aki dr. Gachet házában megmutatta neki Van Gogh képeit. 1942-1945 között, a német megszállás alatt Auvergne-ben talált menedéket. 1947-ben kezdődött szürrealista korszaka. Barátaival hetente találkozott Atlan műtermében. 1948-ban részt vett a Salon des Réalités Nouvelles kiállításán. Norbert Wiener könyvének, a Cybernétique et Société- nek 1949-ben történt elolvasása után alapvető változás következett be alkotói munkájában. Felhagyott a festéssel és szobrászattal kezdett foglalkozni. 1950-ben Henri Perlstein mérnök közreműködésével és André Bloc anyagi támogatásával készített egy Térdinamikus elektromos órát. 1951-ben részt vett a Salon de la Jeune Sculpture kiállításán, és a Musée d’Art Moderne udvarán bemutatta Térdinamika 11. c. művét. 1953-ban építészeti terveit a Sorbonne-on rendezett, VIIIe Congrès International des Géomètres kiállításon mutatta be. Az első kibernetikusan programozott, hanghatásokat keltő térdinamikus szobra, amely 50 méter magas, a párizsi Közmunkák kiállításra (1954) készült, a Saint-Cloud-i parkban mutatták be Jacques Bureau mérnök és Pierre Henry zeneszerző közreműködésével. Előadást tartott a Sorbonne-on a térdinamika elméletéről, és megjelent első könyve, a Le Spatiodynamisme. Részt vett az első Absztrakt Szobrászati kiállításon a Denise René Galériában. 1956-ban került sor az első kibernetikus szobor, a CYSP 1 [Philips] létrehozására és bemutatójára a Költészet éjszakája c. műsorban, a Sarah Bernhardt Színházban. Ebben az évben Marseille-ben, a Le Corbusier tervezte La Cité Radieuse épületének tetőteraszán mutatták be a CYSP 1. és balett – Maurice Béjart-ral közös produkcióját. 1957-ben mutatta be a Maison á Cloisons Invisibles megvalósított terveit a Philips és Saint Gobain közreműködésével. Láthatalan válaszfalakkal teremtett különböző belső tereket a hő, a fény, a szín és a különböző hanghatások szétválasztására – együttesére. Továbbfejlesztette a térdinamika elméletét, és bemutatta a Salon de Réalités Nouvelles-en és a zágrábi Gradska Galerija Suvremene Umietnosti kiállításán. 1957-ben Kísérleti Térdinamikai bemutatót tartott a Théâtre d’Evreux-ben és a Grand Central Station-ban New Yorkban. 1958-ban kifejlesztette az Idődinamika elméletét, és a következő évben létrehozta a MUSISCOPE-ot J. Leroux mérnökkel és a Philips Társasággal. Két Fénydinamikus szobrot mutatott be – mozgó, színes fényvetítőkkel – a Musée d’Art Moderne-ben Párizsban. Létrejött Pierre Dumayet első műsora „Közvetlenül ~ Mûtermébõl…” 1960-ban alkotta meg a Mikroidőt, majd a Luminoscope 1-et. 1961-ben hozta létre a Reliefs Sériels műveket, és a Musiscope bemutatójára is sor került a Théâtre de France-ban Pierre Jansen művének bemutatójával együtt, vezényelt Pierre Boulez. Megépítették 56 méteres, forgó, világító, zenélő Térdinamikus, kibernetikus fénytornyát Liège-ben, a Kongresszusi Palota előtt (B). 1962-ben létrehozta és a Musée d’Art Décoratif „L’ Objet” kiállításán bemutatta a Mur Lumière c. művet; részt vett C. Lelouch Le propre de l’homme c. filmjében. Térdinamikai műveit a Réalités Nouvelles-en állította ki. 1963-ban bemutatta az épülő új negyed, a La Défense számára tervezett 324 méteres párizsi fénytorony makettjét, a Tour Lumière Cybernetique de La Défense-t. Kísérleti fénydinamikus bemutatót tartott a Théâtre de la Cité-ben. 1965-ben megalapította a GIAP (Group International d’Architecture Prospective) építészcsoportot Yona Friedman, Walter Jonas, Paul Maymont, Georges Patrix, Michel Ragon és Ionel Schein részvételével. Kiadták a Les Visionnaire d’Architecture c. kötetet; első kiállításukat New Yorkban rendezték. Elkészült a PRIZMA, amelyet Párizsban mutatott be. 1966-ban megnyílt Voom-Voom Saint Tropez-ban az első térdinamikus lemeztár. 1968-ban elnyerte a XXXIV. Velencei Biennálé nagydíját, megkapta a Becsületrend lovagi kitüntetést. A Hamburgi Operában Les Globolinks címmel fénydinamikus előadást tartottak (Gian Carlo Menotti és Alwin Nikolais koreográfiájával). A Philips közreműködésével elindul a Lumino-sorozat. 1969-ben a római és a párizsi Modern Művészeti Múzeumban állított ki, Tokióban a YEAA kiállításán, majd Norvégiában mutatott be egy prizmát. Minieffets és Minisculptures művekkel szerepelt a párizsi Denise René Galériában, a Musée d’Art Moderne előtti utcaszakaszon audiovizuális bemutatót tartott. Ebben az évben az École Nationale Superieure des Beaux-Arts de Paris építészeti karának előadója volt. 1970-ben az osakai világkiállításon mutatta be a párizsi Kibernetikus Fénytorony 12 méteres makettjét. A nagy Prizmát a Howard Galleryben és az Oxfordi Múzeumban is kiállította. 1971-ben Tel-Avivban, a Modern Művészeti Múzeumban állított ki egy Prizmát. 1972-ben megkapta a Becsületrend Tiszti Fokozatát. 1973-ban Milánó utcáin bemutatta az első autószobrot (SCAM 1.). KYLDEX 1. címmel kísérleti kibernetikus előadás a hamburgi operában (zene: Pierre Henry, koreográfia: Alwin Nikolais). 1974-ben részt vett a New York-i Opencircuit Symposiumon és művészeti konferenciákon Athénban. Megalkotta és bemutatta a Varetra műveket, valamint a párizsi Vásárcsarnok átépítési terveit. San Franciscóban az Embarcadero Centerben felállított egy 20 méteres térdinamikus szobrot, a Chronos egyik változatát, a párizsi Sorbonne kápolnában pedig egy nagy prizmát. 1976-ban felkérést kapott a Tíz évszázad magyar művészete c. kiállításra. Négy szeriográfiát készített a Cabinet des Estampes gyűjtemény részére. Megkapta az AIAP kitüntetését; előadást tartott a Sorbonne Kibernetikai Társaság előtt. 1977-ben elkészült a MURLUX 1., az első fénydinamikus szőnyeg, áttetsző műanyag csövekből szőve. Bonnban felállították a Chronos 15., Saint-Jacques de Metz-ben pedig a Chronos 10. szobrot. Ebben az évben utazott először Magyarországra. 1978-ban létrehozta a Téléluminoscope 2. c. művét, majd a Soleil (Nap) programozott, napelemekkel működő alkotását. 1979-ben létrehozta a Delta szobrokat, megalkotta a Naptornyokat (Tours-Soleil). 1980-ban Münchenben felállították Chronos 10. B szobrát (16 m), Párizsban a Szabadtéri Szoborpark Tino Rossi kertjében a Chronos 10.-et. Kalocsán Dargay Lajos közreműködésével megnyílt a ~ Múzeum. 1981-ben Graphilux kísérleti pedagógiai kísérletsorozat indult Kalocsán magyar óvodákban, iskolákban. ~ zenei kutatásokat végzett az IRCAM Számítógépes Hangstruktúra Kutatások programjában. 1982-ben beválasztották a Francia Akadémia Szépművészeti Tagozatába, Magyarországon megkapta a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének bronz fokozatát. Megalkotta a Billenő szobrokat. Kalocsán felállították a 24 méteres Chronos 8. kibernetikus fénytornyot. 1983-ban külön termet kapott a párizsi Electra Nemzetközi Kiállításon. Ebben az évben alkotta a Hydrothermochronos műveit (víz, tűz és lézer). A Szépművészeti Múzeumban felállították a nagy Prizmát a Chronos 5. szoborral. Közzétette az IRCAM-ban végzett kutatásainak eredményeit. Műtermét bizonyos napokon megnyitották a közönség számára. Megkapta a Becsületrend Tiszti Fokozatát. 1984-ben Kalocsán megrendezték az Első Nemzetközi Schöffer Szemináriumot (Új Technológiák a Kortárs Művészeti Kutatásokban). 1985-ben megalkotta a Percussonor és Soleolson szobrokat, elkészült a Heliocephalochronos szobrok terveivel. Kalocsán megrendezték a Második Nemzetközi Schöffer Szemináriumot (Számítógép és Költészet, a Párizsi Magyar Műhely közreműködésével). Betegsége folytán 1986-tól balkezes grafikai technikákkal kísérletezett (Choreographiques). Az International Society for the Arts, Science and Technology Leonardo-díját kapta meg. 1987-ben és 1988-ban az USA-ban állította ki a CYSP 1-et. 1988-ban 40 méteres, Lyoneon c. művét felállították egy lyoni metróállomás előtt, a place d’Arsonval-on, és a 27 m-es Tour d’Ain-t az A40-es az A42-es autópályák találkozásánál. 1988-ban Macintosh számítógéppel új grafikai kutatásokba kezdett (Ordigraphics). 1989-ben megkapta a Becsületrend parancsnoki fokozatát. ~ műveit halála után is számos kiállításon bemutatták (pl: 1994: Centre Noroit, Arras; Pompidou Központ, Párizs; München; 1996: Párizs; Tokió stb.). 1996-ban kiállították LUX 10. szobrát a Kiyoharu Shirakaba Múzeumban, majd a Modern Művészeti Múzeumban Tokióban. Ekkor készült el az első web-site ~ művészetéről (Patrick Malan és Eléonore Schöffer munkája). 1998-ban restaurálták a Liège-i Kibernetikus Fénytornyot, és a belga Nemzeti Kulturális Örökség részévé nyilvánították. Párizsban megtartotta első ülését a Nemzetközi Schöffer Tiszteleti Társaság.
Filmek
Sculptures, Projections, Peintures, 1956
Fer Chaud, 1957
Spatiodynamisme, 1958
Mayola, 1958
A liège-i Fénytorony, 1961
TV-történeti program: Fénydinamikus variációk (video-kísérleti sugárzás, 1961)
Pavillon de Marsan, 1963
Le GIAP, 1965
Tout voir, 1966
Astronomie (balett Pierre Henry zenéjére), 1968
A Défense negyedbe tervezett Kibernetikus Fénytorony, 1971
Kyldex 1., 1973
N. Schöffer, 1973
Luminodinamikus variációk, 1974
Le grand Prisme de la Sorbonne, 1974
N. Schöffer, 1983
Sík és Tér, 1991
Schöffer életműve (erre az alkalomra összeállított film: Manifest, une histoire paralléle) Académie Amiens, 1992
Tér-Fény-Idő [rend.: BERNARD VINCENT], 1994.
Tv-filmek
Nicolas Schöffer művei, MTV, 1980
Nicolas Schöffer, MTV Budapest, 1981
Fénydinamikus variációk, ATV, 1982.
Irodalom
HAHN, O.: ~, sculpteur de la lumière, L''''Express, Párizs, 1966. május 9.
HABASQUE, G.-CASSOU, J.: ~ (monogr., Neuchâtel, 1963)
SERS, P.: Beszélgetés Schöfferrel, Párizs, 1971
AKNAI T.: ~, Budapest, 1975.
Bővebb életrajz
Édesapja ügyvéd volt, édesanyja hegedűművésznő. Ötéves korától zongorázni tanult. Mielőtt tanulmányait megkezdte volna a Képzőművészeti Főiskolán, szülei tanácsára jogi diplomát szerzett. „Életem legdöntőbb stúdiuma volt a jog… A jogi tanulmányok kifejlesztették bennem azt a komplex és konstruktív észjárást, mely nélkül a legkomplexebb és legkonstruáltabb munka, a művészet sem művelhető.”
1932-ben Próféta című temperájával és két festményével, a Cigányfiú-portréval és a Vörösfejű emberrel részt vett a budapesti Téli Tárlaton. Ez volt egyetlen, háború előtti nyilvános szereplése Magyarországon. 1936-ban, Párizsban beiratkozott az Ecole des Beaux-Arts festészeti szakára Sabatté műhelyébe, és a rákövetkező évben már a Salon d’Automne és a Salon des Tuileries, 1938-ban pedig a Salon des Indépendants kiállítói között találjuk. Ebből a periódusból nem maradt fenn munkája.
A német megszállás idején Auvergne-ben rejtőzködött, és ezalatt az idő alatt sokat rajzolt. Visszatérése után, 1945-től egy ideig Clichyben lakott (rue de Paris 12). Az útkeresés időszaka volt ez: hol szürrealisztikus, hol miszticizmustól átitatott figuratív és lírai absztrakt, sőt, „mielőtt még a fogalom létezett volna”, tasiszta festményeket készített, amelyekből 1945-ben, 1946-ban és 1947-ben a G.A.J.E.F. (Groupement des Artistes Juifs en France) rendezésében sorra kerülő kiállításokon, és 1947-ben a Galerie de Bussyben mutatott be néhányat. Ekkoriban, André Bretonnal történő megismerkedése után kezdődött rövid ideig tartó, valódi szürrealista korszaka. 1948-ban a Galerie Breteau-ban Bokros-Birman Dezső szobrainak társaságában állította ki szürrealista képeit, és részt vett a Salon des Réalités Nouvelles-en is.
A fordulatot Norbert Wiener könyvének, a Cybernétique et Sociétének az elolvasása hozta: 1949 végén addigi munkáit akkori lakhelye, a Villa des Arts hatodik emeleti padlására bezárta, és elveszettnek nyilvánította. (A lezárt ládákat csak halála előtt egy évvel nyitotta fel újra. A bennük őrzött alkotásokból 1998-ban az Association Le Pont Neuf galériájában rendeztek kiállítást.) Egyszer és mindenkorra szakított addigi művészetével. Még abban az évben polikróm alumíniumból „térdinamikus” szobrokat kezdett készíteni. 1950-ben a Salon des Réalités Nouvelles-en a Sculpture articulée-t (Behajlítható szobor) mutatta be.
A szobrászatban újdonságnak számító anyagok és eljárások alkalmazásával kapcsolatos véleményéről ezt olvashatjuk a Réalités Nouvelles akkori számában: „Mint ahogy elfogadhatatlan, ha korunk írója középkori szókészletet használ, ugyanolyan elfogadhatatlan, ha valaki, aki magát kora képzőművészének tartja, a közeli vagy távoli múlt korlátozott eszközeivel dolgozik.” Meggyőződése volt, hogy a technika legújabb vívmányait a művészet területén is alkalmazni kell.
1950-ben Horloge électrique spatiodynamique-ot, térdinamikus elektromos órát hozott létre, amelyhez Henri Perlstein mérnöktől kapott műszaki, André Bloctól pedig anyagi segítséget. A mozgás után munkáiba bevonta a hangot is: 1954-ben Jacques Bureau és Pierre Henry társaságában elkészítette az 50 méter magas Tour Spatiodynamique Cybernétique et Sonore-t (Térdinamikus, kibernetikus és hangot adó torony), amelyet 1955-ben a Salon des Travaux Publics (Közmunkák Szalonja) alkalmával állított ki. 1956-ban létrehozta a Premiêre Sculpture Cybernétique Autonome CYSP 1-et (Első Kibernetikus Önálló Szobor). A CYSP rövidítés a „cybérnetique” és a „spatiodynamique” kezdőbetűit foglalja magában. A művet először a La Nuitde Poésie (A Költészet éjszakája) rendezvény keretében a Théatre de Sarah Bernhardt-ban, majd ezt követően Marseille-ben, a Festival d’Art d’Avant-Garde alkalmával a La Cité Radieuse tetőteraszán és az amszterdami Képzőművészeti Akadémián is bemutatták a Maurice Béjart koreográfiájával előadott balettal együtt.
1957-ben továbbfejlesztette fénydinamikával foglalkozó elméletét, és – az 1956-os Sculptures, Projections, Peintures után – Xenakiszenéjével Jean Brissot rendezésében elkészült második filmje, a Fer Chaud. (Ezeket 1958-ban két újabb film, a Spatiodynamisme és aMayola követte.) 1957-ben bemutatta a Maison ã Cloisons Invisibles-et (Ház láthatatlan válaszfalakkal), 1958-ban pedig kifejlesztette idő- dinamika-elméletét. 1959-ben részt vett a kasseli Documentán, és ugyanebben az évben Julien Leroux mérnök és a Philips Társaság segédletével megvalósította a Musiscope-ot, a süketeknek szánt „vizuális zenei hangszert”. Ezt a nyilvánosság előtt csak 1961-ben,
a párizsi Théatre de France-ban Pierre Boulez vezényletével előadott Pierre Jansen zenemű előadásával egyidejűleg mutatta be. 1961-ben Liêge-ben felavatták 56 méter magas, forgó, világító, zenélő, „fényfallal” kiegészített térdinamikus szobrát, amelyet 1997-ben védett műemlékké nyilvánítottak.
1968-ban elnyerte a Velencei Biennálé Nagydíját, amelynek honoráriumát a nehéz körülmények között élő Csáky József javára utaltatta. Csáky haláláig nem tudta meg, kinek köszönhette, hogy szobrait bronzba önthette. (Schöffer más segítségre szoruló művészeket is támogatott.) Ő maga viszont élete végéig hiába bizakodott abban, hogy egyszer megvalósulhat az új városrészbe, a La Défense-ba szánt, 1970-ben tervezett alkotása, a 307 méter magas Tour Lumiêre Cybernétique (T. L. C., Kibernetikus Fénytorony). A kivitelezés megkezdődött ugyan, de a képzőművészetet példa nélkül támogató Pompidou elnök időközben bekövetkezett halála miatt a torony sohasem készült el.
1973-ban Pierre Henry zenéjével, Rolf Liebermann vezényletével és Carolyn Carlson, valamint Emery Hermans táncosok részvételével a hamburgi Operában került sor a hatalmas sikert aratóKyldex című kinetikus kísérleti előadásra. Schöffer 1973-ban Milánó, 1974-ben pedig Párizs utcáin bemutatta autó-szobrát, a SCAM 1-et. Sorszámokkal megkülönböztetett Chronos-tornyai több városban, így Párizsban, Metzben, Bonnban, Münchenben, Los Angelesben és Kalocsán is helyet kaptak. A szobrászatban elsősorban az anyagtalan „anyagoknak” – a tér, az idő és a fény – felhasználása, az építészetben pedig egy fantasztikus, kibernetikus város létrehozása foglalkoztatta Schöffert. Ez vezette arra, hogy 1965-ben Yona Friedmannal, Walter Jonasszal, Paul Maymont-nal, Georges Patrix-val, Michel Ragonnal és Ionel Scheinnel megalapítsa a GIAP-ot (Group International d’Architecture), és társaságukban 1966-ban kiállítson a Galerie Arnaud-ban. 1978-ban létrehozta programozott, napelemekkel működő alkotását, a Soleil-t (Nap). Budapesten a Lánchíd közelében, az Alagút feletti kis térre is tervezett egy hasonló napszobrot, de a város nem talált pénzt ennek megvalósítására.
Elméleteit egyetemi előadásokon és könyvekben, így többek között a Spatiodynamisme-ban, a La ville cybernétique-ben, a La théorie des Miroirs-ban, a Le nouvel esprit artistique-ban is kifejtette. „Látnok”-szerzőtársaival, a Jean Balladurrel, Walter Jonasszal, Yona Friedmannal és Michel Ragonnal közösen írt Les Visionnaires de l’Architecture-ben a jövő kibernetikus városáról, annak struktúrájáról, valamint a mozgásnak és az időnek az építészetben betöltött szerepéről írt tanulmányt.
1998-ban a szülővárosának, Kalocsának ajándékozott alkotásaiból megnyílt az egyedülálló gyűjteményt magáénak mondható Schöffer Múzeum, amelynek vezetését tanítványára, Dargay Lajosra bízta, és ahol kétévente rendszeresen szemináriumot is vezetett. Miközben azonban Schöffer jelentőségének nemzetközi elismerése halála után sem halványodott, szülővárosa napjainkig idegenkedve és meg nem értéssel tekint munkásságára.
A nyolcvanas években számítógépes grafikai kísérleteket folytatott, és tűz, víz és lézer alkalmazásával Hydrothermochronos-szobrokat tervezett. 1985-ben egy betegség fosztotta meg jobb keze használatától, de bal kézzel is megtanult
rajzolni, sőt, az ezt követő időszakban is születtek monumentális alkotásai (Lyoneon, kibernetikus szobor Lyonban, 1988; Tour d’Ain, az A 40-es és A 42-es autópályák találkozásánál, 1988). „Nicolas Schöffer művészetét egész életében a világ megszépítésének szentelte, annak, hogy azt jobbá, kiegyensúlyozottabbá tegye” – mondta róla székfoglaló beszédében a Szépművészeti Akadémián helyét átvevő François Stahly.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1947, 1948 • Galerie Breteau, Párizs
1950 • Galerie des Deux-Iles, Párizs
1952 • Galerie Mai, Párizs • Galerie des Beaux Arts
1953 • Galerie Colette Allendy
1958 • Galerie Denise René, Párizs
1960 • Institute of Contemporary Arts, London
1961 • Palais des Beaux Arts de Bruxelles
1962 • Galerie Breteau, Párizs • Galerie des Deux-Iles
1963 • Musée des Arts Décoratifs, Pavillon de Marsan, Párizs (gyűjt.)
1964 • Stedelijk M., Amszterdam • Eindhoven • Tel-Aviv
1965 • SIGMA, Bordeaux • Jewish Museum, New York [Jean Tinguely-vel]
1966 • Galerie of Modern Art, Washington [Jean Tinguely-vel] • Walker Art Center, Minneapolis [Jean Tinguely-vel] • Carnegie Institute, Pittsburgh [Jean Tinguely-vel] • Contemporary Art Council of the Seattle Art Museum (USA) [Jean Tinguely-vel]
1968 • Gallery Waddel, New York • Kunsthalle, Düsseldorf • Farnese Stúdió, Róma
1970 • Denise René Galerie, Párizs • Krefeld (Német Szövetségi Köztársaság)
1972 • Gallery D. René, New York • Neuchâteli Egyetem (CH)
1973 • M. d’Aarau (CH) • Centre Industria Montedison, Milánó
1974 • G. Arte, Caracas • Modern Művészeti Múzeum, Párizs (gyűjt.) • Galerie Denise René, Párizs
1976 • Műcsarnok, Budapest
1982 • Galerie Artcurial, Párizs • Műcsarnok, Budapest
1989 • Magyar Intézet, Párizs
1993 • N. Schöffer és J. Tinguely, Galerie Denise René, Párizs
1994 • Idéospher de N. Schöffer, Amiens • Beauvais • Laon • Retrospektív kiállítás, München
1998 • Figurativitástól a kibernetikáig, Pont Neuf Társaság, Párizs.
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1946 • Exposition Internationale de l’UNESCO, Párizs
1947 • Peintres, sculpteurs et graveurs hongrois de l’École de Paris, Galerie de Bussy, Párizs • Salon des Réalités Nouvelles
1948 • La Rose des Vents, Galerie des Deus-Iles, Párizs
1951 • Salon de la Jeun Sculpture
1953 • Quatre et Quatre
1954, 1956 • Absztrakt Szobrászati Kiállítás, Denise René Galerie, Párizs
1957 • Salon des Réalités Nouvelles • Gradska G. Suvremene Umietnosti, Zágráb
1958 • A XXI. század művészete [Palais des Expositions/Charleroi], Denise René Galerie, Párizs • Szobrászat, Galerie Claude Bernard, Párizs • Fiatal szobrászok és festők, Rodin Múzeum, Párizs • Kortárs francia szobrászat, Rodin Múzeum, Párizs
1959 • Fiatal szobrászok szalonja • 5. Szabadtéri Szobrászati Biennálé, Anvers (FR) • Leverkuseni Múzeum, Leverkusen • 53. Congres International des Chrysanthemistes, Rouen • Documenta 2, Kassel
1961 • Rhodesiai Nemzeti Galéria, Salisbury • 6. São Pauloi Biennálé (BR)
1962 • Artist et Objets, Musée des Arts Décoratifs, Párizs
1964 • Documenta 3, Museum Fridericianum, Kassel • Tíz év festészete és szobrászata, Tate Gallery, London
1966 • Fény és Mozgás, Musée d’Art Moderne, Párizs • GIAP-kiállítás, Galerie Arnaud, Párizs
1967 • Carnegie International, Pittsburgh • La Luce, G. l’Obelisco, Róma
1970 • A Mendoza Alapítvány kiállítása, Caracas • XX. századi magyar származású művészek külföldön, Műcsarnok, Budapest
1971 • IV. Kortárs Szobrászat Kiállítás, Rodin Múzeum, Párizs • Művészet és Tudomány, Tel-Aviv
1972 • Művészet és Ipari Technológiák, Vitry-sur-Seine
1976 • Kunst Licht in der malerei, München • Művészet és Tudomány, Ville de Gentilly (FR) • Tárgyak a városban, Luxemburg • Öt évszázad szőnyegei, Musée Beauvais (FR)
1977 • VIII. Nemzetközi Textil Biennálé, Lausanne • Építészeti Kiállítás, Bonn
1978 • Építészeti Dokumentációs Kiállítás, Chatou (FR)
1979 • Présence Paris-Budapest, Orangerie des Jardins du Luxembourg, Párizs
1981 • The 2nd Henry Moore Grand Prize, Hakone Open-Air Museum (JP)
1982 • Tisztelet a szülőföldnek Műcsarnok, Budapest
1984 • 100 nagy életmű, Grand Palais, Párizs • Hommage à Michel Ragon, Alt Center, Párizs
1987 • Fényszobrászat, Amstelveen (NL) • Művészet Európában, Modern Művészeti Múzeum, Saint-Étienne • Computer és Művészet, Modern Művészeti Múzeum, Syracuse és Cincinnati (USA)
1988 • Gallery IBM, New York • Hommage cinematographique à N. Schöffer, Galerie Pompidou, Párizs
1989 • A Francia Akadémia kiállítása, Moszkva • Choréographics et Ordigraphics, Galerie Denise René, Párizs
1991 • Szépművészeti Akadémia Château d’O, Montpellier • 4. Szobrászati Biennálé, Auxerre
1992 • Művészet és mozgás. Kiállítás a Maeght Alapítványon, Saint Paul de Vence • Első tanulmányok a Liège-i Torony restaurálásához • FIAC, Galerie Denise René, Párizs
1993 • Magyar Intézet, Párizs
1994 • Hommage à N. Schöffer, Centre Noroit, Arras • Avantgarde művészet Európában, Bonn • Villes radicales et Mégastructures, Centre Georges Pompidou, Párizs
1996 • Les Champs de la Sculpture, Champs-Elysées, Párizs • [LUX 10.], Kiyoharu Shirakaba M., Tokió
1998 • [LUX 14 S.E.C.], Szobrászati fesztivál, Taivan • Párizsi Városháza kiállítása [Párizsi kibernetikus fénytorony bemutatója].
