A feltételezhetően a bécsi képzőművészeti akadémián folytatott tanulmányok után rajztanárként, festőként és grafikusként működött. 1781-ben két allegorikus mennyezetképet készített a kassai városháza számára, de színházi díszleteket, oltárarchitektúrát, oltárképeket is festett. 1789-ben kassai polgárjogot kapott, 1790-ben a városi Nemzeti Rajziskola tanára lett. 1798–99-ben keletkezett festői, regényes tájakat ábrázoló, félbemaradt metszetsorozata (Malerische Ansichten von Ungarn) az önálló tájkép hazai fejlődésének fontos állomása (A Tarpataki vízesés a Tátrában; A Felka-völgyi vízesés; A menedékkői karthauzi kolostor romjai a Szepességben). A tájképfestészet elemeivel élénkítette a céhlevelek hagyományos veduta-ábrázolásait (Eperjes látképe céhlevélen, 1800 k., Magyar Nemzeti Múzeum) is.
Szabolcsi H.: Magyarországi bútorművészet a 18–19. század fordulóján, Budapest, 1972 • Művészet Magyarországon 1780–1830 (kat., szerk.: Szabolcsi H.–Galavics G.), Budapest, 1980. 124–127.
A cikk lejjebb folytatódik.