Az Iparművészeti Iskolán Mátrai Lajos, a Képzőművészeti Főiskolán Stróbl Alajos, Bécsben Hans Bitterlich, Münchenben Wilhelm von Ruemann növendéke volt. 1906-tól a Műbarátok Köre ösztöndíjával három évig Rómában élt, de a nyarakat a gödöllői művésztelepen töltötte. 1908-ban telepedett le Gödöllőn, ahol 1912-ig élt. 1910-ben egy évet Münchenben, 1913-ban néhány hónapot Firenzében töltött. 1924-től 1948-ig a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. 1929-ben az Ernst Múzeumban volt gyűjteményes kiállítása. Munkásságára a gödöllői művészek spiritualizmusa és Ivan Meštrović hatott, akinek műveit már 1909-ben felfedezte, később cikket is írt róla (Magyar Művészet, 1936). Korai szobrain a naturális formákat az extatikus lelkiállapot kifejezésével egyesítette (Ébredés, 1911, Gödöllő, Városi Múzeum), és ezt szinte a végletekig túlhajtotta moralizáló fejtanulmányain (az Ember-ciklus, 1926–27). Irreális mozdulatú, kemény formálású női aktokat, portrékat és számos emlékművet készített. Legismertebb művei: a rárosmulyadi (Muľa) római katolikus templom angyalfigurái (1909–11), a marosvásárhelyi kultúrpalota domborműve (Ferenc József koronázása, 1913), a budapesti Danaidák kútja (1933), a székesfehérvári Szent István-szobor (1938). Készített grafikákat, kerámiákat és gobelinterveket is.
Harsányi K.: Sidló Ferenc, Magyar Művészet, 1927 (III.), 251–266.
A cikk lejjebb folytatódik.