Tanulmányait a budai Műegyetemen 1859-ben és a bécsi képzőművészeti akadémián végezte. 1869-ben a budai Műegyetem tanára. 1898-ban az MTA levelező tagja lett. Eklektikus művész, akinek érdeklődése előbb a reneszánsz, utóbb a gótika formavilága felé fordult. Főbb művei: a budapesti új városháza (1870–72, Váci utca 62–64.), a Múzeum körúti egyetemi épület (1880–83), a budapesti Rózsák tere plébániatemplom (1897–1900) s mindenekelőtt a neogótikus Országház (1884–1904), amely az angol gótikát és részben barokk elemeket ötvöző kialakításával, egyedi jellegével a korabeli parlamentépületek kiemelkedő példája. Több műemlék restaurálása is fűződik nevéhez, így a vajdahunyadi váré (1870–74), a szegedi ferences templomé (1876), a kassai székesegyházé (1877) stb. – Könyvei jelentek meg A kassai székesegyház (Budapest, 1896) és Az új országházról (Budapest, 1899) címmel.
Csányi K.: Steindl Imre, Művészet, I. 1902 • Csányi K.: Steindl Imre emlékezete, Magyar Építőművészet, 1952/3. • Egri M.–Wellisch I.: Az Országház, Budapest, 1956 • Zakariás G. S.: Budapest, Budapest, 1961).
A cikk lejjebb folytatódik.