Bővebb életrajz
Édesapja, Szabó Sámuel budapesti műhelyében tanulta ki a műlakatos-mesterséget. (Születési helye nem ismert.) 1895-ben elhagyta Magyarországot, ahova csak 1936-ban tért vissza rövid látogatásra. Már egészen fiatalon, a század első éveiben aktívan dolgozott Párizsban. 1907-ben tagja lett a Société des Artistes Décorateurs-nek, és már ugyanebben az évben résztvevője volt a Salon d’Automne-nak is, ahol kovácsoltvas iparművészeti tárgyakat mutatott be. Az Iparművészek Egyesületének 1911-es szalonján néhány kisebb kovácsoltvas tárgy mellett egy változtatható méretű csillárral hívta fel magára a figyelmet. Már az első világháború előtt elismert iparművész, az Iparművészek Egyesületének bizottsági tagja volt, de igazi fénykora a húszas-harmincas évekre esett. A harmincas években a rue Emile-Dubois 15-ben lakott. Vasművesműhelyében többek között díszes kapurácsokat, lépcsőkorlátokat, csillárokat, tükörkereteket, ajtókopogtatókat, ékszereket készített. 20–30 alkalmazottal dolgozott, de az igényesebb, technikailag bonyolultabb munkákat mindig saját maga végezte. Alkotásaiban gyakran alkalmazott magyaros motívumokat (búzakalász, virág, szőlőt csipegető madár). Tanítványai között szerepelt Pierre Perusat és Jean Prouvé.
Nevéhez fűződnek többek között a párizsi Boulevard Voltaire 224–226. számú házának ma is látható, szőlőmotívumokkal díszített kovácsoltvas kapui, a párizsi Central Téléphonique (Postapalota) homlokzatának öt méter átmérőjű számlapja és a calais-i Városháza kapuja.Ő készítette az art déco stílusában berendezett, 1932-ben vízre bocsátott Normandie nevűluxushajó hatalmas méretű ebédlőajtaját, valamint 1937-ben a Musée d’Art Moderne épületének avenue du Président Wilson felé eső és szemközti szárnyának kapuját. Az 1937-esVilágkiállítás alkalmával a Pavillon de l’Aluminiumban és a Pavillon Société des Artistesdécorateurs-ben szerepeltek munkái. Állandó kiállítója volt a Salon des Artistes-nak. KarineBlanc-nak, a húszas-harmincas évek kovácsoltvas munkáiról szóló, közeljövőben megjelenő könyv társszerzőjének, Szabó mintegy hatvan munkáját sikerült felkutatnia Párizsban,Neuillyben, Lyonban és több más francia városban. Ennél jóval többre tehető az általa készített kovácsoltvas épületdíszek száma, de azonosításuk szinte lehetetlen, mivel az építészektöbbnyire nem tüntették fel a dekorációt készítő művészek, iparosok nevét. Egyik rajzát,az 1937 körül készített Etude pour le sagittaire-t a Centre Georges Pompidou-ban őrzik.
Bár a „tagbaszakadt, vállas ember, hatalmas kezekkel” még idős korában is dolgozott, már csak kevés megrendelést kapott, mivel ekkorra a kovácsoltvas iránti érdeklődés erősen lecsökkent. Itt kell megemlítenünk, hogy a huszadik század első felében a zö- mében francia kovácsmesterek mellett, akiknek száma körülbelül százra tehető, mintegy tizenöt jelentős magyar kovácsmester-iparművész dolgozott, így a Nitsch (Nics) testvérek, Mericskay, Katona, Fehér, és Szabó mellett a legismertebb, Kiss Pál (Bélapátfalva, 1886 – Liniêres-Bouton, 1962). A Franciaországban Paul Kiss nevet használó iparművész 1907-ben érkezett Párizsba, ahol Paul Brandt és Raymond Subes műhelyében dolgozott, majd az első világháború után saját műhelyt és galériát hozott létre a rue Léon-Delhomme 2–4. alatt.
Az 1925-ös Exposition des Arts Décoratifs-on az Alexandre III. (III. Sándor)- hídon, önálló standon mutatta be munkáit, köztük egy többszárnyas kovácsoltvas kaput, amellyel aranyérmet nyert. A kapu 1995-ben a párizsi Musée des Arts Décoratifs Art Nouveau – Art Déco gyűjteményébe került. Kiss nevéhez fűződik többek között a párizsi Chambre de Commerce (Kereskedelmi Kamara) épületének és Bangkokban a sziámi királyi palotának a dekorációja, és ma is igen keresettek különféle lakberendezési tárgyai, kisbútorai és állólámpái.
A cikk lejjebb folytatódik.