1940-43 között joghallgató a debreceni Tisza István Tudományegyetemen. 1943-44-ben katona. 1944-től Svájcban, majd Franciaországban élt. Genfi ösztöndíjjal a párizsi képzőművészeti akadémián tanult 1947-ben. 1949-től Párizsban élt, gyakran látogatott Magyarországra. A Salon de la Jeune, a Quinze sculpteurs, 1950-68 között az Acadèmie du Feu (A Tűz akadémiája) csoport tagja volt. Művészetére az archaikus korok és Henry Moore szobrászata hatott. Absztrakt szobrai a természeti formációkat tekintik alapul, a negatív és a pozitív játékára építenek.
Irodalom
NN: ~, Művészet, 1968/7.
SZŐLLŐSY T.: L''''Acadèmie du Feu - A Tűz akadémiája 1. és 2., Hajdúszoboszló, 1976. augusztus 28., szeptember 15.
ORBÁN GY.: ~, Művészet, 1981/6.
Bővebb életrajz
Jogásznak készült, 1940–1943 között szülővárosa egyetemén tanult, de a háború miatt félbe kellett szakítania tanulmányait. Behívták katonai szolgálatra, ahonnan néhány hónap múlva megszökött. 1944-ben Balatonföldváron rejtőzködött, és miközben maga is komoly veszélyben volt, lengyel menekülteket bújtatott. Amikor a németek keresni kezdték, átszökött a határon, és kalandos körülmények között sikerült eljutnia Svájcba. Egy üldözött gyerekeket befogadó táborban lett nevelő, és ekkor kezdett köveket faragni. A háború befejezése után Genfben, majd Lausanne-ban folytatta tovább félbeszakított jogi tanulmányait, de közben érdeklődése egyre inkább a képzőművészet felé fordult, és az egyetemi előadások után festmények, szobrok tanulmányozásával töltötte idejét.
1947-ben már szobrászként kapott ösztöndíjjal érkezett Párizsba. Jelentkezett az Ecole des Beaux-Arts-ra, ahova bemutatott munkája, egy dombormű alapján felvették a harmadik évfolyamra (a dombormű később egy miami magángyűjteménybe került). Amikor ösztöndíja megszűnt, elszegődött kőfaragónak Beauvais-ba, ahol akkor folytak a gótikus Szent-Péter-katedrális nagyszabású restaurálás munkálatai. Pénze kevés volt, lakásra nem tellett belőle, ezért a katedrálisban lakott. 1949-ben már részt vett a Salon de la Jeune Sculpture-ön, 1951-ben pedig a Salon des Réalités Nouvelles-en.
1950-től a Montparnasse negyedben, a rue Delambre 22-ben élt, ahol lakásában létrehozta búbos kemencére hasonlító „lakható szobrá”-t, amelyben valóban lakott is. Az akkoriban még egyedülálló alkotásnak később más szobrászok is követői lettek, így például – egyes műkritikusok szerint – ez inspirálta Etienne Martin La Demeure (Lakóhely)-sorozatát, és Székely Péter Beg Meil-i üdülőfaluja is ebben a szellemben készült. Műterme az Académie du Feu (A Tűz Akadémiája) nevet viselte; nemcsak a művészek rendszeres találkozóhelye volt, de kiállításokat is rendeztek benne. 1954-ben itt alakult meg a Groupe de Quinze sculpteurs (Tizenöt szobrász csoportja), amelynek tagja volt többek között Etienne Martin, Alicia Penalba, François Stahly. Több ízben állítottak ki együtt a Galerie Rive Droite-ban és a Galerie Stadlerben. Első egyéni párizsi kiállítását a Galerie Breteau rendezte 1953-ban.
Kezdetben szimbolikus állatfigurákat ábrázoló domborműveket készített, majd az absztrakthoz közeledett, de az organikus formákat mindig megőrizte műveiben, és ahogy mondta: „Nem vagyok absztrakt, amit megmunkálok, az a természetben fellelhető.” 1954-ben a Salon de la Jeune Sculpture-ön nagy feltűnést keltett La Solitude (Magány) című szobra, amelynek különlegessége az volt, hogy az alapnál szétváló formaelemeket – monumentális labirintus hatását keltve – összefüggő terek kapcsolták össze egymással. Mint egy korábbi nyilatkozatában, 1951-ben említette (Réalités Nouvelles, 1951. N°5), „engem mindenekelőtt a tér érdekel, a megszervezett, egységes tér, amely saját maga által köti össze az önálló formákat…” 1956-ban Vaison la Romaine-ben többek között Jean Arppal és Calderrel, 1958-ban a párizsi Claude Bernard galériában Henry Moore-ral, Henri Laurensnal és Bråncuival állított ki. Amikor már anyagilag rendezett körülmények közé került, a rue Daguerre 19-ben megvásárolt néhány műtermet, amelyeket azután jelképes összegért rászoruló művészbarátainak adott bérbe.
1955-ben több hónapot töltött Kanada északi részén, eszkimók között, majd néhány évig Németországban élt, ahol több egyéni kiállítása is volt, így 1970-ben a berlini Ben Wargin Galériában, 1971-ben a hamburgi Kunsthalléban és a mainzi múzeumban, 1973-ban a mannheimi Kunsthalléban. A kiállítást követően Mannheim városa megvásárolta három méter magas, öt tonnás kőszobrát, a Roi du Soleilt (szó szerinti fordítása Napkirály, magyarul azonban Napistenként ismert), míg Életfáját a mainzi Városháza előtt helyezték el. Az 1972-es müncheni olimpia alkalmából az olimpiai faluban három szobrát állították fel. Ezeknek a monumentális méretű alkotásoknak a kivitelezését, makettjei alapján, a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat kőfaragói végezték el. Többször állított ki Koppenhágában és Magyarországon is (1968-ban Budapesten, a Kulturális Kapcsolatok Intézetében szobrait, 1976-ban a Stúdió Galériában grafikai munkáit mutatta be, 1981 ben Pécsett rendeztek kiállítást műveiből).
1973-tól újra Franciaországban élt. Visszatérése a párizsi művészeti élet olyan eseményének számított, hogy a napilapok is beszámoltak róla. Bár több múzeumi gyűjteményben is szerepel alkotása, és száznál több köztéri szobrot alkotott, a legbüszkébb mégis arra volt, hogy Henry Moore is vásárolt tőle. Hogy szobrainak helyet tudjon biztosítani, Saint-Justeen- Chaussée mellett, Ravanelben megvásárolt egy kastélyt. Élete utolsó éveiben gyakran tartózkodott Hajdúszoboszlón, ahol jelenleg a Bocskai u. 28. szám alatt található magánmúzeumban számos alkotását őrzik, és a városban több köztéri szobra is felállításra került.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
Az 50-es években többször állított ki Párizsban.
1968 • Kulturális Kapcsolatok Intézete, Budapest
1979 • Janus Pannonius Múzeum, Pécs
1981 • Pécsi Galéria, Pécs
1992 • Hajdúszoboszló (emlékkiállítás).
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1950-től Párizsban az Acadèmie du Feu csoport tárlatain
1976 • Lanzarote
1982 • Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek II. kiállítása, Műcsarnok, Budapest.
Művek közgyűjteményekben
Művek közgyűjteményekben
Bocskai Múzeum, Hajdúszoboszló.
