Művészeti tanulmányait Palkó József szakkörében kezdte hivatalos iskolái előtt. 1982: Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, Szeged; 1988: Magyar Képzőművészeti Főiskola (rendkívüli tagozat). 1999: Pilinszky-díj. 1989 óta a kecskeméti Tanítóképző Főiskolán tanít. A 80-as évek végétől – az absztrakt expresszionizmus eszköztárát és a keresztény ikonográfiát felhasználva – misztikus hátterű festmény-kollázs sorozatokat, ill. festmény-installációkat készít, majd a 90-es évek elejétől tudatosan az „ikon-tradíció” felé fordul. Meggyőződése szerint a kép igazi hatalma csak a vallásos kép esetében mutatkozik meg. Súlyos tömegű főmotívumai mellett írásjelek, keresztény szimbólumok jelennek meg; az ikonfestés technikai módszerein túl elsősorban annak szellemiségét, a „világ krisztusarcúságát” kívánja képpé formálni.
Irodalom
Bács-Kiskun megyei Téli Tárlat katalógusai, Kecskemét, 1990-98.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1985 • Ifjúsági Ház, Hódmezővásárhely
1989 • Könyvtár Galéria, Vác
1999 • Krisztogram, Dorottya u. Galéria, Budapest
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1990-98 • Bács-Kiskun megyei Téli Tárlatok, Kecskeméti Képtár, Kecskemét
1990-96 • FKSE éves kiállításai
1990 • Égiek-földiek, Erdei Ferenc Művelődési Központ, Kecskemét
1992-98 • Táblaképfestészeti Biennálé, Szeged
1997 • Magyar Szalon ’97, Műcsarnok, Budapest
1999 • Kecskemét képzőművészete a XX. sz. 2. felében, Kecskeméti Képtár, Kecskemét.
Művek közgyűjteményekben
Művek közgyűjteményekben
Kecskeméti Képtár, Kecskemét.