A historizmus, az eklektika után, egy minden művészeti ágat átfogó, egységes, dekoratív stílust teremtett, amelyben továbbéltek a megelőző művészeti korszakok ikonográfiai típusai. Magyarországon a tartalomnak és funkciónak megfelelő forma, a kor saját stílusának a keresése, ahogy Közép-Európában általában, a helyi tradíció, a népművészeti hagyományok beépítésével egészült ki. Bár az elnevezés (szecesszió = kivonulás) Ausztriából származik, hazai megjelenése első szakaszában inkább az angol Arts and Crafts mozgalom, a francia és a német kortársak hatása volt erős. A magyar szecesszió első, jelentős alkotásait az 1890-es években, az európai festészet centrumaiban dolgozó vagy tanuló festők készítették. Rippl-Rónai József Párizsban a Nabi festőcsoport tagjaként dolgozott. A nagybányai művésztelep vezető mesterei (Ferenczy Károly, Thorma János, Réti István stb.) Münchenből hazatérve kiemelkedő szecessziós könyvillusztrációkat készítettek. Vaszary János német és francia inspirációt felhasználó festészete és grafikája mellett, iparművészeti munkáiban a hazai tradícióra is épített. A szecesszió a 19. század végétől széles körben hatott, különösen a grafikában és a könyvművészetben, de az iparművészet szinte minden ágában megújulást hozott. Kialakult a helyi hagyományokat, a romantika-historizmus korában kialakult nemzeti témákat és népművészeti motívumokat felhasználó ága, a magyaros szecesszió, amelynek legfőbb képviselője a Körösfői-Kriesch Aladár és Nagy Sándor vezette gödöllői művésztelep (1901–20) volt. Az építészet hazai megújulása Lechner Ödön nevéhez fűződik. A nyomába lépő tanítványok munkáiban alakult ki a magyaros szecesszió építészeti ága. Fő képviselői Medgyaszay István, Thoroczkai Wigand Ede, Kós Károly, Kozma Lajos, Lajta Béla stb. a legmodernebb elveket ötvözték a helyi tradícióval, a vasbeton művészi alkalmazását a népművészeti alkotásokból megismert szerkezettel. A szecesszió a festők életpályáján általában csak egy korszakra terjedt ki, de minden jelentős, a századforduló és a 20. század első évtizedében fellépő művészt (az említetteken kívül pl. Csók István, Iványi Grünwald Béla, Fényes Adolf) megérintett. A szecessziós stílusú művekkel induló festők egy része később a plein air és különböző posztimpresszionista irányok, ill. az avantgárd felé fordult. Ez érvényes Rippl-Rónai József és Vaszary János munkásságára is. Gulácsy Lajos és Csontváry Kosztka Tivadar alkotásaiban a szimbolista tartalom a meghatározó. Gulácsy festményeit, grafikáit szubjektív múltidézés, tűnékeny álmok, sejtések megfogalmazása jellemzi. Csontváry mítoszokat felelevenítő, kozmikus egységet sugalló műveiben egyéni szimbolikát, plein air és dekoratív elemeket magába olvasztó festői nyelvet alakított ki. A mítoszok, legendák mesék feldolgozása a gödöllői művésztelep historizáló szecessziójának is jellemzője volt. Ezen a művésztelepen készültek a korszak legkiemelkedőbb faliszőnyegei, üvegfestményei, bőrmunkái, s a szecesszió összművészeti törekvéseit megvalósító együttesei. A szecesszió különböző irányai közül az organikus-dinamikus, Henry Van de Velde által képviselt stílus csak szűk körű hatást gyakorolt, az ornamentális-geometrikus ág 1910 körül, az építészetben és az iparművészetben egy rövid időre meghatározóvá vált. A kecskeméti művésztelep és az 1907-ben alapított A Kéve művészcsoport tevékenységében a szecessziós stílus és a többirányú tervezői munka, más festői irányokkal összekapcsolódva, még egyszer újraéledt. A szecesszió tovább élt a két világháború között is, az iparművészetben közvetlenül az art deco követte. A hazai avantgárd és a szürrealista mozgalom is merített belőle.• • magyarországi művészet• • Árpád-kori művészet• • 14–15. századi művészet• • reneszánsz művészet• • barokk művészet• • a klasszicizmus művészete• • történeti festészet• • művészeti irányzatok a 20. században• • Irodalom• magyarországi művészet
A cikk lejjebb folytatódik.