Székó Gábor 1969. január 23-án született Szegeden. A legendás Tömörkény Gimnázium képzőművészeti tagozatán 1987-ben érettségizett szobrász szakon. Itt Kalmár Mártontól tanult legtöbbet. A Képzőművészeti Főiskolára (később: Egyetemre) harmadik nekifutásra vették fel. Képzőművészeti Egyetem és a Mesterképző elvégzése után – ahol Kő Pál volt a mestere – 1995-ben visszatért szülővárosába, s azóta is itt él, alkot. Nyaranta a zalaszentgróti és a villányi művésztelepeken dolgozik. Jelenleg, a Tér és Forma Építészstúdió tervezőivel karöltve bekapcsolódott a város tereinek rehabilitációs, újjátervezési folyamatába: az új arculatot nyerő terekre köztéri alkotásokat tervez. A kőből épített szobrok a beléjük rejtett áramforrás segítségével őrzik fényüket, egyensúlyt keresve az építő, s az eredendő törvényszerűségek között. A portré szobrászat foglalkoztatta a legintenzívebben. 1994-ben diplomázott és figyelemreméltó teljesítménye nyomán még egy esztendőt a mesterképzőn tölthetett. Új munkáiban a fa és a mészkő „házasításával” teremt különös, sajátos hangulatot, farag a bensőségességet megőrző, ám a monumentalitást is magában hordozó szobrokat.”
Esti fények című kiállításáról: Nem a könnyen beazonosítható plasztikai világ jellemzi Székó Gábor alkotásait, ám megéri a fáradtságot szembeállni a szobrokkal, mert ismerős gondolatokat sugároznak. A kiállítás szobrai olyan konstrukciók, amelyeket épületek ihlettek. Azaz egy ember alkotta környezet másai, amelyeken hasítékok vannak, és belülről vagy elektromos árammal, vagy csupán egy mécsessel világította meg a művész. A fény által kiváltott hatás különlegesen bensőséges és meghitt. „Úgy gondolom, rengeteg ember problémája, hogy az épített környezet nagyon szigorú, nagyon geometrikus, és a természet rovására terjeszkedik. De ha a természet nincs jelen, akkor a világ rideggé, hideggé válik. Székó Gábor ezt próbálja érzékeltetni. Az ember alkotta környezet semmit nem ér, ha a fény mint mindent átható energia nem segíti az életet, ezt tükrözik a szobrok” – mondta el a művészettörténész. A tárlat rendezésében is szokatlan, hiszen csak mintegy tucat művet láthat a közönség. Ibos Éva szerint ez azért elegendő, mert a talán kissé nehezebb munkákat egy kellemes, félórás séta alatt a látogató be tudja fogadni, és nem marad hiányérzete, hogy nem tudott mindent szemügyre venni. Székó Gábor a legklasszikusabb anyagokkal dolgozik. Kedvence a kő, de a mostani tárlaton a vasat is előszeretettel alkalmazta. A művészettörténész megfogalmazása szerint az alkotások nagyszerűségét mutatja, hogy akkor is megállnák a helyüket, ha a fényforrások nem erősítenék meg jelentésüket.
A cikk lejjebb folytatódik.