A belgrádi Képzőművészeti Akadémiára és a Testnevelési Főiskolára is sikeresen felvételizett, testnevelés tanári oklevelet szerzett. 1963-ig tanár, 1963-tól az újvidéki Magyar Szó munkatársa. 1956-tól kezdett újra rajzolni. Karikatúrái a Borbában, Jugoszlávia akkori vezető lapjában jelentek meg. Rövidesen az ország egyik legismertebb karikaturistája lett. Rengeteget rajzolt, jellegzetesen szálkás rajzai, hegyes orrú alakjai egyre ismertebbekké, népszerűbbekké váltak. A karikatúrákon kívül vignettákat, szalagcímeket, fejléceket, szövegrajzokat készített naptárba, tankönyvbe, az újság mellékleteibe. A vajdasági humoristák évkönyvei (Marad a gyerek, ha látszik, 1974; Sok az eszkimó, kevés a móka, 1975) szerkesztőbizottságának tagja, illusztrálta Bogdánfi Sándor három aforizmakötetét (A világ dióhéjban, Újvidék, 1968; Hallgatni nem arany, Újvidék, 1971; Minden – és még valami, Újvidék, 1980). Karikatúra-gyűjteményével (Olympia, Újvidék, 1976) ajándékozta meg a montreali olimpiára induló jugoszláv különítmény tagjait a Forum Nyomda és Könyvkiadó Vállalat Több rajzfilmet is készített az Újvidéki Televíziónak. Az olaszországi Bordigherában elnyerte a humorfesztivál filmdíját (17 nemzetközi hírű rajzolót kért fel, hogy a karikatúra nyelvén ábrázolják a bürokráciát, majd ezeket a karikatúrákat animálta, így készítette el a Tizenhárom testőr c. félórás humoros dokumentumfilmjét, amellyel díjat nyert). A Jugoszláv Humorfesztiválon és több nemzetközi karikatúraversenyen is díjazták. 1986-ban lányával, Szeles Mónika ifjúsági tenisz-világbajnokkal elfogadott egy amerikai ajánlatot, és lánya edzőjeként és menedzsereként Floridába költözött.
Irodalom
KALAPIS Z.: Életrajzi kalauz. ~ Családi Kör, 2000. szeptember 28.
