Apja fegyverkovácsműhelyében töltött inasévek után Kassán és Bécsben ötvösséget tanult, majd 1809-ben hazatért, és elkészítette mesterremekét. A gazdag dekorációjú, gondos kivitelű kehelyben a művész a korábbi barokkos hagyományokat és az új, klasszicizáló törekvéseket egyesítette. Mivel a pesti ötvöscéh igyekezett megnehezíteni letelepedését, átmenetileg Losoncon dolgozott, majd 1818-ban újra visszatért Pestre. Egyházi készleteken és igényes használati tárgyakon (Szathmáry-Király család ezüst kávéskészlete, 1823, Budapest, Iparművészeti Múzeum; Ghyczy Kálmán tintatartója, 1845) kívül az ötvösművészet és a kisplasztika határterületén lévő sokalakos domborműveket is készített. Nagy Sándor átkelése a Granicuson (1830, Magyar Nemzeti Múzeum) című rézdomborműve előképéül Charles Lebrun barokk sorozata szolgált. Pórus király fogságba esését ábrázoló sokalakos ezüstreliefjét (1850, Budapest, Kiscelli Múzeum) az 1851. évi londoni világkiállításon mutatta be. Hazai történeti témát dolgozott fel a Buda visszafoglalása című vörösréz domborművön (1853, Magyar Nemzeti Múzeum). Tevékenységével – mint önéletírásából kiderül – magas technikai felkészültsége, szakmai igényessége ellenére sem szerezte meg itthon a remélt elismertséget. Alkotásainak exkluzív, drága volta, a barokkos, néha túlzsúfolt kompozíció az új, polgári közönség számára már túlhaladottnak bizonyult. 1964-ben az Iparművészeti Múzeumban, 1982-ben a Budapesti Történeti Múzeumban rendeztek munkáiból gyűjteményes kiállítást.
Horváth H.: Szentpéteri József pesti ötvösmester művészete, Budapest, 1937 • Mihalik S.: Szentpéteri József ötvösmester élete, önéletírása, művei, Budapest, 1954 • Somogyi Á.: Régi pesti ötvösművészet, Budapest, 1970 • P. Brestyánszky I.: A pest-budai ötvösség, Budapest, 1977 • Földes E.: Szentpéteri (kat.), Budapesti Történeti Múzeum, 1982 • Nyitray L.: Szentpéteri József életútja, Herman Ottó Múzeum Közleményei, 1984.
A cikk lejjebb folytatódik.