1970-1976: Magyar Képzőművészeti Főiskola, festő szak, mestere: Fónyi Géza, Sarkantyu Simon. 1977-1980: Derkovits-ösztöndíj. 1985-1986: a Magyar Iparművészeti Főiskola meghívott tanára; 1990-től a szentendrei Régi Művésztelep tagja; 1992-1993: másfél évet töltött a párizsi Cité des Arts-ban a Pollock-Krasner Alapítvány támogatásával; 1992-től évente két hónapot dolgozik Párizsban, a Cité des Arts-ban; 1992: a zsűri díja a XIII. Országos Akvarell Biennálén Egerben, nagydíj a salgótarjáni 6. Egyedi Rajz Biennálén; II. díj a Nemzetközi Pasztell Biennálén Saint-Quentinben; 1994: Munkácsy-díj; 1996: másodszor is elnyerte a Pollock-Krasner Alapítvány díját; 1997: mesterkurzus a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. 2006-ban Herczeg Klára-díjban (senior) részesült, 2010-ben Érdemes Művész. Szikora a magyar neokonstruktivizmus kiemelkedő mestere kitérővel érkezett el a művészpályához: 1962-1968 között Leningrádban a kohómérnöki karon tanult. Korai munkái a lírai expresszionizmus körébe tartoznak, elsősorban Antoni Clavé hatását hordják magukon. 1982-től bontakozott ki egyéni arculata. Ceruzarajzokat készített, amelyeken először jelentek meg az illuzionisztikus téralkotással kapcsolatos kísérletei. Több réteg egymásra ragasztásával, a papír felületének felszaggatásával készültek új grafikái. 1994-ben rátalált művészetének fő motívumára, a dobozra. Fából, hungarocellből épített installációkat. Rajzain megjelent a kopott, pusztulásra ítélt, régi fiókok motívuma. A dobozobjektek után olajfestményeken is megjelent a téma. Szikora munkáin az elődök geometrikus térkísérleteit ötvözi a „talált tárgy” szubjektív perspektívájával. Színvilága kezdetben rendkívül komor volt, a feketék, barnák tónusváltozataiból épült fel, gyakran a fa természetes erezetét, kopásait is megfestette. A dobozkompozíciók, bár a szimbolikus gondolat sem idegen tőlük, elsősorban az illuzionisztikus megjelenítés és a látszat szabályosságú tér változataira épülnek. 1991-től a tér és a sík bonyolult játékát a különböző képformákkal és egyéni keretekkel tovább bonyolította. Színei kivilágosodtak, a sárga és a fehér is megjelent, de a nagy kompozíciókon továbbra is a fa természetes színe maradt az uralkodó. Nagy méretű, többrészes középkori és barokk oltárokra, ikonfalakra asszociáló művei a faalapra helyezett, plasztikus dobozformák és az illuzionisztikus térfestés együttes alkalmazásából születtek. A konstruktivista festményreliefek örökségét folytató művek után 1992-től a festőiség nagyobb szerepet játszik. A geometrikus motívumok között nagy levegős teret hagy. A mulandóságra utaló festésmód megbontja a geometrikus formák szilárdságát. 1998-tól a tér görbülete formálja a kiinduló doboz alakját. Szikora „talált tárgyához” időközönként régi írások, fényképek, könyvgerincek is társultak.
Irodalom
PATAKI G.: Nádler Tibor és ~ kiállítása, Magyar Építőművészet, 1984/3.
NÉRAY K.: ~ dobozairól (kat. bev., Dorottya u. Galéria, Budapest, 1987)
PASSUTH K.: Dobozok. ~ művei elé (kat. bev., Magyar Intézet, Párizs, 1993)
GELLÉR K.: A festményobjekttől a festményreliefig, Új Művészet, 1993/12.
SASVÁRI E.: Festői térszintézis. ~ kiállítása a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, Balkon, 1993/1.
VÁRKONYI GY.: Egy talált metafora történetének fejezete, Árgus, 1995/1.
SÍK CS.: Levél ~hoz, Új Művészet, 1996/6.
GELLÉR K.: (kat. bev., Budapest Galéria Lajos u., Budapest, 1996)
SZÁZADOS L.: Dobozvilág. ~ munkáiról, Balkon, 1997/4.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1978 • Jósa András Múzeum, Nyíregyháza
1980 • Stúdió Galéria, Budapest
1982 • Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely
1984 • Óbudai Pincetárlat, Budapest
1987 • Dorottya u. Galéria, Budapest (kat.)
1988 • Kultur in Spingernschössel, Bécs
1992 • Reihe 22 G. • Stuttgart • Espace 31, Issy-les-Moulineaux, Párizs • Kunstmesse, Köln
1993 • Magyar Intézet, Párizs (kat.) • Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár • Francia Intézet, Budapest • Dovin Galéria, Budapest
1994 • Művészetek Háza, Pécs
1995 • Galerie Boycott, Brüsszel • Művészeti Szakközépiskola, Nyíregyháza
1996 • Várfok Galéria, Budapest • Budapest Galéria Lajos u., Budapest
1999 • Dobozok 1993-1999, Szinyei Szalon
2000 • 500 méter [Hermann Z.-nal, Tölg-Molnár Z.-nal], Illárium Galéria, Budapest
2001 • Tíz objekt, Ludwig Múzeum, Budapest
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1983 • Junge Ungarische Künstler, München
1984 • Interart, Poznań
1985 • G. Stengods, Malmö • XVIII. São Paolói Biennálé, Brazília
1986 • ICAF ’86, London • Nemzetközi Művészeti Vásár, Los Angeles • Grafikai Művésztelep kiállítása, Makó
1988 • IX. Nemzetközi Festészeti Biennálé, VJG, Kassa • Galerie Ermitage, Berlin • Galerie Melnikov, Heidelberg
1989 • Europa-Asia Art Biennálé, Nemzeti Múzeum, Ankara
1990 • V. Országos Kisgrafikai Biennálé, Salgótarján • Hommage à El Greco, Szépművészet Múzeum, Budapest
1990 • XVI. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc • 2. Nemzetközi Mintatriennálé, Ernst Múzeum, Budapest • ARTFER Szentendrei Műhely Galéria, New York • Klagenfurtes Messe, Treffpunkt Galéria
1992 • Salon ’92, Grand Palais, Párizs • 2. Nemzetközi Pasztell Biennálé, Saint-Quentin (FR) • Mezdynarodowe Triennale Rysunki, Wrocław • Galerie Philippe Gand, Párizs
1993 • Art Expo • Exposition collective, La Cité des Arts, Párizs, 1995 • A Makói Művésztelep jubileumi kiállítása, Barcsay Terem, Budapest • Helyzetkép/Magyar szobrászat, Műcsarnok, Budapest • II. Országos Pasztell Biennálé, Balassa Bálint Múzeum, Esztergom • Kállai Galerie, München
1996 • Művek és magatartás 1990-1996. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár • Galerie Knoll, Bécs • Az én Múzeumom. A Vass-gyűjtemény, Ernst Múzeum, Budapest
1997 • 114/7920 Válogatás a jelenkori gyűjtemény anyagából, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Olaj/Vászon, Műcsarnok, Budapest • A Merits-gyűjtemény, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
2000 • Dialógus. Festészet az ezredfordulón, Műcsarnok, Budapest.
Művek közgyűjteményekben
Művek közgyűjteményekben
Cité des Arts, Párizs
Ferenczy Múzeum, Szentendre
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
Jósa András Múzeum, Nyíregyháza
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Kortárs Művészeti Múzeum/Ludwig Múzeum, Budapest
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Paksi Képtár, Paks
Városi Képtár, Székesfehérvár.