1977: Eötvös Loránd Tudományegyetem, magyar-olasz szak, diploma. 1978-83 között az eredeti Mozgó Világ szerkesztőségében dolgozott. 1984-től a József Attila Tudományegyetemen, 1994-től az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanít olasz irodalmat és kortárs művelődéstörténetet. A 70-es évek elején experimentális színházi munkát folytatott a BROBO-csoporttal, az évtized közepe óta publikál verseket, kritkai és szépírásokat. 1979-ben barátaival (Bernáth[y] Sándorral, Györe Balázzsal, Kemenczky Judittal, Kőbányai Jánossal, Szilágyi Ákossal és Temesi Ferenccel) megalapította a korszak első alternatív irodalmi csoportját, a FÖLÖSPÉLDÁNYt. A 70-es évek végétől foglalkozik intenzíven hangköltészettel, vizuális és experimentális költészettel. 1984-ben barátaival megalapította a totális költészeti koncertszínház műfaját megteremtő KONNEKTOR zenekart. A csoporttal és egyénileg számos performanszot, koncertet mutatott be Magyarországon és Európában. Ezzel egyidőben „vers-szobrokat” és „térköltészeti” alkotásokat készített, melyekkel egyéni és kollektív kiállításokon, ill. folyóiratokban szerepelt itthon és külföldön. 1987-től készít videoköltészeti munkákat. Költői tevékenységét egészében „transzpoézis”-nek nevezi. 1986-ban indította útnak az Új Hölgyfutár Revue c. élőfolyóiratot (helyszínei: Egyetemi Színpad, Vigadó Kamara, Radnóti Színpad stb.), amelyben a korszak legjelentősebb avantgárd művészei, performerei lépnek fel; majd 1991-től nyomtatott formában is megjelenik az Új Hölgyfutár maművészeti magazin, amely megjelent hat számában több mint kétszáz hazai és külföldi avantgárd-alternatív író, művész munkáját mutatja be. Számos hazai és nemzetközi fesztivált szervez (ÚHF, Polyphonix, Intermámor, Polypoézis). 1994-től dolgozik a SPIRITUS NOISTER zenekarral (Ladik Katalin, Kovács Zsolt, Sőrés Zsolt, korábban Szántó Éva, Bese Csaba, Dóra Attila). 1988-tól máig rendszeresen szerepel a londoni TOWERING INFERNO zenekarral, amellyel számos turnén és fesztiválon vett részt. 1982-től gondozza a Világgége c. hangművészeti magazint a Magyar Rádióban. Személyes művészi és szervezői, valamint kutatói-oktatói tapasztalatait is hasznosítva a kortárs, interdiszciplináris művelődéstörténet egyetemi és egyetemközi oktatásának fejlesztésén dolgozik.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1986 • Ötszáz, Lágymányosi Közösségi Ház • Transzpoézis, Fiatal Művészek Klubja, Budapest
1989 • The Welsh Bards, Krakatau, Köln
1994 • Nemzeti dal, Mű-terem Galéria, Budapest
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1986 • Primera bienal internacional de poesia visual y experimental en méxico, Centro Cultural José Marti, Mexico • Művészet ma, Fiatal Művészek Klubja-Hilton Szálló, Budapest
1987 • Budapest Galéria Lajos u., Budapest • kép-vers/vers-kép, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest • …Meglepetés olvasóink részére! Nemzetközi művészkönyv-kiállítás, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
1988 • Kapu, Fészek Galéria, Budapest • II. Encontro Nacional De Intervencao e Performance, Camara Municipal, Amadora
1989 • Szimmetria, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Szabad terület, Művelődési Központ, Szombathely • Video Sound Poetry Festival, Sala Polivalente, Ferrara
1990 • Interscop, G. Dzialan, Varsó • Stúdió erté ’90, Művészeti Galéria, Érsekújvár
1992 • Az idegen szép, Liget Galéria, Budapest
2000 • Véletlen-kiállítás • Nemzetközi Magyarország 1984-ben • Kápolnatárlatok Balatonbogláron, P 60 Galéria, Budapest
2001 • MARKERS (An Outdoor Banner Event of Artists and Poets for Venice Biennale 2001),Velence • Bunker Poesie. Venice Biennale, Velence.