1937-45: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Burghardt Rezső, Elekfy Jenő, Szőnyi István, Varga Nándor Lajos. 1953: Budapesti Pedagógusok Képzőművészeti Stúdiója. 1942: Árpádházi Boldog Margit képpályázat díja. Tanulmányút: 1962: Olaszország. Több mint egy tucat képét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria a volt Szőnyi-növendék festőnőnek, aki 1948-ban mutatkozott be először önálló tárlattal a Művész Galériában. A virtuóz rajzkészségű ~ az állami másolatgyűjtemény számára „ismételte meg” Hollósy, Kernstok, Mednyánszky, Székely egy-egy művét. 1965-ben a Csók Galériában gyűjteményes kiállításon mutatta be Nagybánya hagyományaihoz köthető, fesztelen tónusgazdagságú, egyre inkább expresszív ritmusú tájképeit, portréit, csendéleteit. A hazai tájak mellett az olasz tengerpartot és Dalmáciát, a francia tájakat is megfestette, de olyan bensőséges témák iránt is volt érzéke, mint balatoni parasztházak vagy szobabelsők, érzékeny koloritú virágcsendéletek, zsánerek megfestése. Alkotó módszereiről az olajképek és akvarellek mellett az első benyomás vehemenciáját rögzítő filctoll-tanulmányok és vegyes technikájú eleven vázlatok adnak hírt.
Irodalom
D. FEHÉR ZS.: (kat. bev., Csók Galéria, Budapest, 1965)
FRANK J.: ~, Élet és Irodalom, 1965. május 15.
SZABÓ GY.: Szeretettel meghívjuk önt, Élet és Irodalom, 1967. április 8.
LOSONCI M.: ~ emléke, Élet és Irodalom, 1991. november 8.
POGÁNY Ö. G.: Oda a Nagybányáról hozott nyugalom. ~ festőnő kiállítása, Magyar Hírlap, 1992. április 30.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1948 • Művész Galéria, Budapest [Breznay Józseffel]
1965 • Csók Galéria, Budapest (kat.)
1967 • Frankel Leó Művelődési Ház, Budapest
1969 • Vaszary Terem, Kaposvár
1972 • Képcsarnok, Győr
1974 • Aba Novák Terem, Szolnok
1985 • Egry József Terem, Nagykanizsa
1992 • Emlékkiállítás, Art Business Center, Budapest
1993 • Árpád Szakképző Iskola, Székesfehérvár.
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1939 • Derű a művészetben, Műcsarnok, Budapest
1940 • A magyar művészetért, Műcsarnok, Budapest
1946 • Fiatal magyar képzőművészek, Fővárosi Képtár, Budapest
1948 • Száz magyar művész alkotásai, Fővárosi Képtár, Budapest
1958 • Magyar Képzőművésznők kiállítása, Műcsarnok, Budapest
1959 • Magyar Képzőművésznők II. kiállítása, Műcsarnok, Budapest
1960 • Dolgozó emberek között, Ernst Múzeum, Budapest • Képzőművészetünk a felszabadulás után, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Munka dicsérete, Csók Galéria, Budapest
1961 • Boldog gyermekévek, Műcsarnok, Budapest
1962 • 9. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1964 • Magyar művészek a nagyvilágban, Hazafias Népfront II. Kerületi Bizottsága Radnóti Klubja, Budapest • Radnóti-illusztrációk, Hazafias Népfront II. Kerületi Bizottsága Radnóti Miklós Klubja, Budapest
1967 • Magyar festők Itáliában, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1970 • II. Országos Akvarell Biennálé, Eger.
Művek közgyűjteményekben
Művek közgyűjteményekben
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.