A római és a bolognai kora barokk festészet újításait integráló észak-itáliai mester a Habsburg Birodalom számos tartományában dolgozott, elsősorban a szerzetesrendek (Lambach; Heiligenkreuz, 1669) és a főnemesség (Trautenfels, kastély, 1670) számára. 1655-ben a 17. század első felében átalakított vöröskői Pálffy-kastély sala terrenájának kifestésére kapott megbízást. A mennyezetet allegorikus nőalakokkal, az oldalfalakat itáliai táj- és városképekkel, bibliai (Zsuzsanna és a vének), ill. antik mitológiai és történeti (Kadmosz a sárkánnyal; Kleopátra halála) jelenetekkel díszítette. Dolgozott az Esterházy Pál nádor által az 1660-as években építtetett kismartoni Esterházy-kastélyban is. A díszterem mennyezetére Ámor és Psyché története, az antik mitológiai jelenet köré pedig a középkori Magyarország tartományait képviselő allegóriasorozat, ill. a Hesperisek aranyalmájának története került. ~ élesztette fel Ausztriában és Magyarországon a freskó feledésbe ment műfaját.
Thieme, U.–Becker, F.: Allgemeines Lexikon der bildenden Künstler von der Antike bis zur Gegenwart, XXXII. kötet, Leipzig, 1938. 521. • Graff, H.: Carpoforo Tencalla (diplomamunka), Graz, 2000 • Galavics G.–Marosi E.–Mikó Á.–Wehli T.: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig, Budapest, 2001. 329–332.
A cikk lejjebb folytatódik.