1988: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Sváby Lajos; 1991: Magyar Képzőművészeti Főiskola mesterképző. 1989: Herman Lipót-díj. Monumentális és minimális formákkal, nagy színfelületekkel operáló festészetet művel (Új szív, 1992).
„Hiperszenzibilitása,
intellektuális fogékonysága sokkal többrétű volt, hogy „csak művész” legyen.
Mint hívő, mint keresztény ember a szellemi érzékenysége, a sokrétű
kreativitása révén volt művész, illetve művész is. A művészetnek számára
ugyanis csak azért volt értelme, mert Isten maga alkotó, mert lényéhez
tartozik, hogy formákat hoz létre. És a Ferire jellemző radikalizmussal ebből
azt a következtetést vonta le, hogy nem akarja elesztétizálni ezt az általa
igazságként felismert tényállást, vagyis nem használja fel sem a művészi
ambíciói legitimálására, sem pedig a fennálló világ apológiájára. Ebből
következően minden művével elkeseredetten, sőt konokul kereste a hiteles
művészi megnyilvánulás lehetőségeit, és folyamatosan kétségben volt afelől,
hogy ez egyáltalán megtalálható.
Ha
megpróbálnánk egy művészettörténész szemével nézni a képeit, túlzottan
sokfélének találhatnánk, ami persze abból is következik, hogy a művész maga nem
szelektálta, nem rendezte el hagyatékát, nem különítette el a puszta
kísérletezést a „kész” opustól. Ezért a teljes anyag ismerete felerősíti
bennünk azt a képzetet, mely valamelyest mégis találó, hogy inkább kísérletek
sorozatának vagyunk tanúi, mintsem egy lezárt alkotói pályának. Ez a fajta,
egyébként legitim megközelítés azonban nem veszi figyelembe e képek művészi intenciójának
a kortárs festészettől radikálisan eltérő voltát. Következésképpen nem lehet
számon kérni rajta a sokszálú referenciát, mely olyan szélsőségektől indulva,
mint amilyen az expresszionizmus és a konstruktivizmus, Kleen át a
transzavantgardig nyúlik. Timár Feri számára lényegesebb volt a biblikus
inspiráció tisztán tartása, mint formanyelve koherenciája, és kontinuitása.
Sokszor beszélt arról, hogy számára mindennél fontosabb a prófétikus tanúság
tisztasága, hogy tiszta szellemi hatást adjanak tovább és ébresszenek a képei,
és mint tudjuk, ez voltaképpen lehetetlenül magas mérce. Ezért is csapong
végletek között. Egyszer még szinte mintha folytatná a neoprimitív festészetet,
Biblia-illusztrációi naivitásával, vagy imitálná az expresszionisták, elsősorban
Emil Nolde erőteljes gesztusnyelvét, máskor viszont szinte a végletekig
csupaszítja a formát és a színhasználatot, szinte már a kristályos ürességig.”
(Kocziszky
Éva–Siflis András, részlet a Timár Ferenc műveit bemutató emlékkötetből)
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1988 • Galéria 11, Budapest
1990 • Józsefvárosi Galéria, Budapest
1991 • Barcsay Terem, Budapest
1992 • Sziráki kastély
1998 • Duna Galéria, Budapest
2009 • Emlékkiállítás, Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóterem, Budapest.
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1989 • Bartók 32 Galéria, Budapest • Pelikán Terem, Székesfehérvár • Józsefvárosi Galéria, Budapest
1991 • Novus Művészeti Egyesület Fesztiválja, Műcsarnok, Budapest
1991 • Stúdió ’91, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1992 • Stúdió ’92, Ernst Múzeum, Budapest • Városháza, Paks • VI. Országos Kisgrafikai Biennálé, Salgótarján
1993 • Élő víz, Budapest Galéria, Budapest
1994 • Holocaust, Művelődési Központ, Gyöngyös • Erdészeti és Faipari Múzeum, Sopron
1994 • XIV. Országos Akvarell Biennálé, Tábornokház, Eger
1996 • Lebens Art Galerie, München
1998 • C. A. E. Galéria, Hattyúház, Budapest.
