1941-43: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere Varga Nándor Lajos, igazi mesterének apósát, Szőnyi István festőművészt tekintette. 1943-48: Pázmány Péter-Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Feleségével, Szőnyi Zsuzsával együtt 1949-ben Olaszországban telepedett le. 1950-51-ben a római Cinecitta díszletfestőjeként, 1953-78 között a római SPES filmlaboratórium filmtechnikusaként működöttt. Ő volt De Sica Csoda Milánóban című filmjének látványtervezője és a trükkfelvételek készítője. Elsősorban akvarellel dolgozott, a fény és a szín kapcsolatának problematikáját boncolgató lapjain római városképeket, laziói tájakat, svájci hegyvidéki tájakat örökített meg, kedvelt műfaja volt a csendélet és a portré is. 1958-63 között több képzőművészeti díjat nyert Olaszországban. 1973-ban a római Accademia Tiberina tagjává választották. 1977-ben neki ítélték a Dante Alighieri képzőművészeti díj aranyérmét. 1992-ben a Magyar Köztársaság Művelődési és Közoktatási Minisztere Pro Cultura Hungarica emlékplakettel posztumusz elismerében részesítette. 1987-ben Mielőtt szürkülnek a színek címmel Szabó Ferenccel közös albuma jelent meg Rómában.
Irodalom
[n.n.]: ~ akvarelljei, Vigilia, 1982/4.
BODRI F.: Kapu az Aventinuson - ~ művészetéről, Pest megyei Múzeumi Hiradó, 1987/1.
SZÖRÉNYI L.: A zebegényi kiállítás megnyitója, Vigilia, 1987/8.
SZABÓ F.: ~ halálára, Új Ember, 1991. november 10.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1955 • A. Brunetti G., Róma
1969, 1971, 1973 • Il Cavaletto G., Róma
1975 • G. Riva del Garda
1978 • Desenzano del Garda
1979 • Galerie Royale, Minceau, Párizs
1980, 1982 • Majorovits Gyűjtemény, Rot (NSZK)
1983 • C. Wittigkofen, Bern
1984 • Galerie Melnikov, Heidelberg • Olasz Intézet, Budapest
1987 • Szőnyi Emlékmúzeum, Zebegény
1992 • Magyar Akadémia, Róma
1997 • Olasz Intézet, Budapest