Művészeti tanulmányait 1927-ben a Podolini Volkman festőiskolában kezdte, 1928-ban Bortnyik S. Műhelyében folytatta. 1930-ban Párizsban telepedett le, ahol először reklámgrafikával foglalkozott. Festészete 1944-től bontakozott ki. 1955-től művészetelméleti írásai jelentek meg, majd faliszőnyegeket tervezett, művészfilmeket készített. 1960-tól világhírnevet szerzett, az Op Art művészet megteremtőjeként tisztelik. Stílusának számos követője van, iskolát hozott létre. Sikerei csúcsán műveiből több múzeum létesült: Franciaországban Gordes és Aix-en-Provence városában, Magyarországon Pécsett és Budapesten. Oslóban és New Yorkban ~ Center címen látható állandó kiállítása. Számos magas kitüntetés, kiállításokon elnyert aranyérmek, nagydíjak öregbítik hírnevét, New Orleans, Villeparisis, Pécs; Aix-en-Provence díszpolgára, a Cleveland-i egyetem díszdoktora; a Francia Becsületrend lovagja és tisztje. Felvett francia állampolgársága mellett mindvégig megőrizte magyarságát. Magyarországi indulására, itt kialakult szemléletére az 50-es évekig találunk hivatkozásokat. 1930-1938 között jelentek meg az axonometrikus szerkezetű kompozíciói (Paros, Royda, Zilah). Munkásságát különböző korszakokra osztotta. Az 1930-tól 1947-ig művelt festészetét tév-utaknak minősítette. A gömbölyded és elliptikus formák, amelyek a tengermosta kavicsok emlékét idézik (1947-54) a Belle Isle nevet kapták. A vonalas szerkezetű művek a Fekete-fehér (1951-63) és a Vonal periodus (1966-76) példái. A Vega csoport változatai a síkból kidomborodó, vagy a mélybe visszahúzódó, perspektivikus hatású művek (Vega-Sakk, 1968-69). Képépítési módszerének elve, hogy a szín és a forma azonos minőség. E kettő együtt az a plasztikai egység, amelyből kialakította szín-forma abc-jét. Felismerte a sokszorosított műben rejlő értéket, s tagadta az egyedi alkotás kiváltságát. Színes város elképzeléseinek megvalósulását szerte a világon számos épület és köztéri plasztika őrzi.
Részlet a Győri Városi Művészeti Múzeum 2008-as kiállítási kísérőszövegéből:
„Vasarely alkalmazott grafikusként találkozott először a Bauhaus szellemiségével, új kérdésfelvetéseivel, összművészeti törekvéseivel, a Bortnyik Sándor által vezetett budapesti Műhely tevékenységén keresztül. 1930-ban Franciaországba utazott, ahol a grafikai tervezés során kikerülhetetlenné vált illuzionisztikus térrel, és a kinetikus perspektívával kapcsolatos problémakörrel foglalkozott.
Párizsi első korszakának fő művei – a Zebra (1938/60) és a Zebres (1939/60) című szőnyegek, amelyek a vonalak vastagságára, sűrűségük-ritkulásuk dinamikájára építenek – erőteljesen az op art felé mutatnak. Elmélyedve az absztrakcióban, a hullámzó térbe forduló spirál, a plasztikus hatást keltő négyzetek és rombuszok lettek fő témái, s az organikus formák statikus elemekből való felépítésének lehetőségeivel kísérletezett. Kompozíciós elveinek csiszolásával az op art fontos alkotásait hozta létre.
A 30-as, 40-es évtizedfordulón kezdett el festeni. Korai képeit a grafikus szemlélet hatotta át, de gazdag színskálával dolgozott, amely színpompás lírai absztrakt művek sorát eredményezte. A még erősen a látványhoz kötődő szemlélete hamarosan gyökeresen megváltozott. 1947-ben világosan tudatosult benne a tiszta forma és a tiszta szín absztrakciójának a lényege, ettől kezdve egyre inkább geometrikus szerkezetekkel és egynemű színsíkokkal dolgozott. Elemi egyszerűségű, ősi formákat keresett, és a természet formáit tanulmányozta. Új rendet épített belőlük.
1948-tól indult Kristály-korszaka, amelyen belül Gordes dél-francia kisváros középkori szerkezetét és épületeinek formaelemeit tanulmányozta. Az ablakok sarkosan levágott négyzetei, rombusz alakú formái és árnyékaik pozitív-negatív terekké változtak képein, amelyeket tovább absztrahálva és szabályos geometriai rendszerbe vetítve kristályos képződményekre emlékeztető szerkezeteket teremtett. A síkfelületek kontrasztjaiból kibontható, illuzionisztikus hatások váltak központi ábrázolási problémájává, megoldásukkal az egész életművet meghatározó műsorozatok jöttek létre.
E korszakát az élénk színek uralták, később festészete a fekete-fehér és a monokróm irányába ment el. Összetettebb és bonyolultabb kompozíciókat készített, amelyek gyakori alapmotívuma az ívelt forma és a fűrészfogsor volt. A síkok hol élesen elhatárolódtak, hol finom átmenetekkel egymásba tűntek.
Az 1950-es években kezdődött kinetikus korszaka, amelynek lényege a mozgás érzetének felkeltése a kontrasztos elemek elmozdításával.
Ekkor került érdeklődésének látószögébe az építészet. A művészetek integrációját vallotta, nagyméretű, monumentális alkotásokra vágyott, amelyek alkalmasak a város plasztikai arculatának megformálására, hogy képes legyen kifejezni az ott élők művészettel és lakóhelyükkel való kapcsolatát.
1954-ben megbízást kapott a caracasi egyetemi város tervezőjétől három nagyméretű munka elkészítésére, amelyek a „színes város” alkotói korszakát készítették elő.
Művészete ezután teljesedett ki. Szintetizáló alkotásokat hozott létre, amelyekben a korábbi részproblémák eredményei újabb kontextusban, magasabb szinten összegződnek.
Kinetikus korszakának fő kérdése az idő és a mozgás optikai törvényszerűségekre és pespektívikus ábrázolási törvényekre (hideg-meleg, világos-sötét kontraszt – alapozott síkba vetítése, melynek eredményeként a műalkotás a néző elmozdulása nélkül is a térillúzió érzetét kelti. Kedvelt és gyakori formája a félgömb és a három egybevágó rombusz összeillesztéséből keletkezett kocka lett. Kompozíciói, téralakzatai letisztultak, színvilágában a tónusok gazdagsága jelent meg.
Victor Vasarely festményeit szitanyomatokon terjesztette, hogy a tömegek is hozzá tudjanak jutni. A műtárgy és a művészet demokratizálását vallotta, amit egész munkássága szolgált.”
Irodalom
DEVASNE J.: Vasarely (monogr.), Párizs, 1952
SÍK CS.: Vásárhelyi Győző, Budapest, 1966
ROSTA E.-MOLES A. A.: (kat. bev., Műcsarnok, 1969)
ANGYAL E.: Vasarely, Pécsi Műszaki Szemle, 1968
SÍK CS.: Vasarely, Nagyvilág, 1969/10.
BODRI F.: Vasarely, Életünk, 1969/3.
JORAY M.: Vasarely I., Neuchâtel, 1969
SPIES W.: Vasarely, Stuttgart, 1969
FERRIER J. L.: Entretiens avec Vasarely, Párizs, 1969
Vasarely - Notes brutes (előszó: ALFIERI B.), Velence, 1970
Vasarely II., (bevezető: JORAY M.), Neuchâtel, 1970
HAULISCH L.: Vasarely-kiállítás Budapesten, Alföld, 1970/1.
MEZEI O.: Vasarely, Nagyvilág, 1971
SPIES W.: Vasarely (monogr.), Párizs, 1971
SÍK CS.: Rend és kaland - a bolygó folklórja, Budapest, 1972
MEZEI O.: Vasarely kiállítása a Műcsarnokban, Képzőművészeti Almanach 3., 1972
DIEHL G.: Vasarely (monogr.), Párizs, 1972
HALLEIN M.: Vasarely, Hazan, 1973
JORAY M.: Vasarely III., Neuchâtel, 1974
EGRI J.: Vasarelynél Annet-sur-Marne-ban, Művészet, 1974/8.
THIERY Á.: Vasarelyvel Magyarországon, Kortárs, 1974/9.
GYŐRFFY K.: Ars Planetaris Vasarely írásainak magyar nyelvű fordítása, Korunk, Bukarest, 1975
SZILÁGYI GY.: A Vasarely birodalom, Művészet, 1976/4.
HÁRS É.: Vasarely Múzeum Pécsett, Jelenkor, 1976/6.
RUFI P.: Áradna szét korunk művészete, Film, Színház, Muzsika, 1976. június 26.
HÁRS É.: Vasarely Múzeum Pécsett, Művészet Évkönyv, 1976
DIEHL G.: Vasarely (kat., bev. tan., 1976)
JORAY M.: Vasarely, Neuchâtel, 1976
HÁRS É.: Vasarely Múzeum, Pécs, 1976
GOMRINGER E.: La Cité Polichrome, München, 1977
HAHN O.: Le musée imaginaire de Vasarely, Duculot, 1978
JORAY M.: Vasarely IV., Neuchâtel, 1979
BODRI F.: Vasarely képzeletbeli Múzeuma, Művészet, 1979/10.
FERRIER J. L.: Négyszemközt Vasarelyvel, Budapest, 1982
HÁRS É.: Vasarely Múzeum, 1984
HÁRS É.: Vasarely, Budapest, 1983
~ (gyűjt. kat., 1983)
ROMVÁRY F.: Vasarely (kat., bev. tan., MGC Gradec, Zagreb, 1988).
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1930 • Kovács Á. Galéria, Budapest
1933 • Ernst Múzeum, Budapest
1944, 1946, 1952 • Denise Renée Galerie, Párizs
1954 • Palais des Beaux-Arts, Bruxelles
1956 • Blanche G. Stockholm • G. Der Spiegel Köln
1958 • Fried Gallery, New York • M. Nacional de Bellas Artes, Buenos Aires • M. de Arte Moderno, Montevideo
1959 • Kunstmuseum, Caracas
1961 • Artek G., Helsinki • World House Gallery, New York • Hannower Gallery, London
1962 • The Pace Gallery, Boston
1963 • Taft Museum, Cincinatti • Kunst Kabinet, München
1964 • The Pace Gallery, New York • Brook Street Gallery, London • Gemeente M., Den Hag
1966 • Galerie Denise Renée, Párizs • Galerie Aktuell, Bern
1968 • Sidney Janus Gallery, New York • G. Prizmat, Krakkó • G. Suvremene, Zágráb • G. Del Leone, Velence • Fészek Klub, Budapest
1969 • Centre de Culture, Neuchâtel • G. R. Métras, Barcelona • Janus Pannonius Múzeum, Pécs • Műcsarnok, Budapest
1970 • Galerie Veranneman, Bruxelles • Állandó Múzeum, Gordes
1971 • Kunsthalle, Köln • Minami G., Tokió
1973 • G. Moos, Toronto • Galerie Moser, Graz • M. d’Art Moderne de Mexico • The Goodman Gallery, Johannesburg
1974 • Minami G., Tokió • Heller Gallery, London
1975 • G. Theo, Madrid • G. Bel’Art, Stockholm
1976 • Múzeum, Tel Aviv • Állandó Múzeum, Pécs • Állandó Múzeum, Aix-en-Provence-i Alapítvány
1977 • G. Nordenhake, Malmö
1978 • Vasarely Center, New York
1979 • Phoenix Art Museum, Arizona
1980 • Art et Energie, Fondation Vasarely, Aix-en-Provence • Junior Galerie, Bécs
1983 • Szépművészeti Múzeum, Budapest • Zichy-kastély, Budapest
2008 • Op art és kinetikus művek, Váczy Péter Gyűjtemény, Győr.
Művek közgyűjteményekben
Művek közgyűjteményekben
Buenos Aires
Ausztria
Bécs
Royaux des Beaux-Arts, Bruxelles
Liege
São Paulo
Koppenhága
Musée d’Art Moderne, Párizs
Avignon
Nantes
Saint-Étienne
Dordecht
Stedelijk, Amszterdam
Boymans, Rotterdam
Gemeente, Hága
Dzsakarta
Ulster, Belfast
Rejkjavik
Jeruzsálem
Tel Aviv
Skopje
Art Contemporain, Montreal
Łódż
Szépművészeti Múzeum, Budapest
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Tate Gallery, London
Landesmuseum, Münster
Staats Galerie, Stuttgart
Museum für Kunst und Gewerbe, Hamburg
Lewerkusen, Wuppertal
Berlin
Svájc
Art Moderne, Bázel
Montevideo
Modern Art, New York
Guggenheim, New York, Jewisch Art, Pittsburgh
Isac Belgado, New Orleans
Dallas
Philadelphia.