1969-től a New York állambeli Syracuse Egyetemen vizuális és előadóművészetet tanult, 1973-ban itt szerezte diplomáját.
A 70-es évek folyamán Bill Viola Nam June Paik és Peter Campus projektjeiben működött közre, 1973 és 1980 között pedig David Tudor zeneszerzővel és a Composers Inside Electronics nevű avantgárd zenei csoporttal dolgozott együtt. 1974–76-ig a firenzei Art/Tapes/22 videostúdió műszaki produkciós menedzsere, majd 1976–83-ig a New York-i WNET/Thirteen Television Laboratory meghívott művésze volt. Ebben az időszakban gyakran utazott a Csendes-óceán déli részére, Indonéziába, Ausztráliába, Tunéziába és Indiába.
Videós munkáiért az amerikai Nemzeti Művészeti Alap (NEA) 1978-ban, majd 1983-ban és 1989-ben is vizuális művészeti ösztöndíjban részesítette. 1980–81-ig az USA–Japán Baráti Társaság ösztöndíjasaként Japánban élt, és a Sony cég Atsugi Kutatóintézetének meghívott művésze volt. 1982-ben megkapta a Rockefeller Alapítvány videoművészeti ösztöndíját. 1983-ban a valenciai Kalifornia Művészeti Intézetben tanított videoművészetet. Kiváló munkáiért 1984-ben elnyerte a Polaroid Video-díjat. Ugyanebben az évben a San Diegó-i Állatkert meghívott művészeként is dolgozott, valamint Fidzsire utazott, hogy dokumentálja Suva dél-indiai közösségének tűzönjáró-szertartását. A John Simon Guggenheim Emlékalapítvány 1985-ben videós ösztöndíjjal illette. 1987-ben elnyerte az Amerikai Filmintézet Maya Deren-díját, két évvel később pedig a John D. és Catherine T. MacArthur Alapítvány díját. Ugyanebben az évben beutazta Amerika délnyugati részét, és tanulmányozta az ősi indián kultúra és sziklaművészet nyomait őrző régészeti lelőhelyeket. 1993-ban ő kapta meg elsőként a karlsruhei ZKM (Zentrum für Kunst und Medientechnologie), ill. a Siemens Kulturprogramm médiaművészeti díját. A Syracuse Egyetem 1995-ben a képzőművészet tiszteletbeli doktora címet adományozta neki.
Egyéni kiállítások
1973 után rendezett számos egyéni kiállítása közül a jelentősebbek: Projects, Museum of Modern Art, New York, 1979; Bill Viola: Survey of a Decade [Bill Viola: Egy évtized áttekintése], Contemporary Arts Museum, Houston, Texas, 1988; Bill Viola, Fukui Fine Arts Museum, Fukui, Japan, 1989; Slowly Turning Narrative [Lassan forgó elbeszélés], Institute of Contemporary Art, University of Pennsylvania, Philadelphia, Virginia Museum of Fine Arts, Richmond, Musée d’Art Contemporain, Montreal, Indianapolis Museum of Contemporary Art, Indianapolis, Museum of Contemporary Art, San Diego, Center for the Fine Arts, Miami, valamint Parrish Art Museum, Southampton, New York; Bill Viola: Unseen Images [Bill Viola: Észrevétlen képek], Kunsthalle Düsseldorf, Moderna Museet, Stockholm, Museo Nacional Centro de Arte Reina Sofía, Madrid, Musée Cantonal des Beaux-Arts, Lausanne, Whitechapel Art Gallery, London, valamint Tel Aviv Museum of Art, 1992. 1995-ben ő képviselte az Egyesült Államokat a Velencei Biennálén.
A cikk lejjebb folytatódik.