1985: okleveles közgazda; 1987: újságíró. 1985-87 között a Közgazdász c. egyetemi lapnál dolgozott, majd 1987-91 a Magyar Nemzet gazdasági rovata után a Figyelő c. gazdasági hetilaphoz kerül, ahol először munkatársként, majd rovatvezetőként, 1997 közepétől pedig vezető szerkesztőként dolgozik. Szigetszentmiklóson él. Elektrografikus, emellett fotókat készít, könyveket tervez, s verseket, meséket is ír. Dárdai Zsuzsával, Saxon Szász Jánossal és Tenke Istvánnal 1989-ben meglapították az Árnyékkötők Alkotócsoportot, majd 1990-ben az Árnyékkötők Electrographic Art (1995-től Árnyékkötők co-media) c. művészeti folyóiratot, amelynek egyik szerkesztője. A Fény-Árnyék Művészeti Egyesület Árnyékkötők elektrografikai csoportjával – amelynek egyik alapító tagja – 1990-től 2001-ig mintegy harminc csoportos elektrografikai kiállításon, ill. fax-akcióban vett részt munkáival, egyebek mellett Magyarországon, Németországban, Franciaországban, Szlovákiában, Jugoszláviában és Romániában. Feleségével, Horváth Irával 1993-ban megalapítja az Arnolfini Archívum reneszánsz családi alkotócsoportot, amely különböző élet- és képzőművészeti ágakban kíván kreatív módon megmutatkozni önmaga, valamint szűkebb és tágabb környezete előtt. A csoport főbb projektjei: a PeperBook és a Tukán Téka c. könyvsorozat, az Arnolfini Emotion Pictures nevű filmes sorozat, az Arnolfini Galéria és Kuffer Galéria. 1989 óta foglalkozik elektrografikával, képeit fénymásológéppel, illetve számítógéppel készíti. Alkotásmódjának fő jellemzője a sűrítés: valamely kiválasztott autentikus emberi (jellemzően szöveges) alkotás teljes anyagának (teljesség) egyetlen lapra sűrítése (egyetlen pillantással befogadható képpé transzformálása), ahol magát az eredeti művet – a képszövetből kivillanó töredékeken kívül – már csak a befogadóban hozzákötődő asszociációk, emlékek idézik fel.
Irodalom
S. NAGY K.: Árnyékkötődések (kat. bev., 2001).
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1991 • Az ismeretlen város, Vasas Galéria, Budapest
1992 • Szárnyasoltár, Csokonai Művelődési Központ, Budapest
1994 • Tickets, Örökmozgó Mozi • Tickets, Városi Művelődési Központ, Kaposvár
2001 • A hiány árnyképei, Arnolfini Galéria, Szigetszentmiklós.
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
Az Árnyékkötők Alkotócsoporttal
1996 • Egy kiállítás képei, Összpontosítás, Black-Black Galéria, Budapest
1998 • Shakespeare-adaptációk, Árnyékkötők co-media, Francia Intézet, Budapest
1999 • Shakespeare-adaptációk, Árnyékkötődések, Magyar Ház, Berlin
2001 • Sziget Galéria, Budapest