A ~ról egyes művészettörténészek arra a Hérakleitosznak tulajdonított tételre asszociálnak, mely szerint minden folyik, vagyis változik. A hatvanas évek jellegzetes törekvése, mely a legkülönfélébb aktivitásformákat foglalja magába, kezdve a költészettől a tárgyalkotáson át egészen a filmig. Olykor nehéz elkülöníteni a happeningtől, ugyanis a résztvevők gyakran ugyanazok, több happeninget mutattak be ~-rendezvényeken, mindkettő lényege a művész személyes közreműködésével zajló esemény, és mindkettő hirdeti, hogy „mindenki művész, minden lehet művészet”. Mégis, a ~ részben tágabb fogalom, mert többféle aktivitás belefér, részben pedig a happeningnél zártabb forma, mert a közönség ritkán vesz benne aktívan részt.A ~ a dadaizmus provokatív, ironikus és lázadó szellemének újbóli felélesztéseként is felfogható. Jelentős tényezője a műfajok közötti határok eltörlésének szándéka, valamint a művészet áru-jellegének felszámolására tett gyakorlati kísérlet. Egy-egy ~-rendezvény összképe rendszerint több médium alkalmazása útján alakul ki (tánc, felolvasás, zene, vetítés, video stb.), megjelenési formája főként színpadi rendezvény (ezt ugyanis nem lehet múzeumba zárni), egyik leggyakoribb médiuma pedig a zene. Ez utóbbi szolgálhat afféle hangkulisszaként az egyéb vizuális és verbális megnyilvánulásokhoz, de önállósulhat is.A ~-mozgalom legjelentősebb központja New York, Párizs, Düsseldorf és Tokió, legfontosabb képviselői: John Cage, Nam June Paik, Dick Higgins, Allan Kaprow, Wolf Vostell, Bazon Brock, Jim Dine, Robert Filliou, Ken Friedman és az alapító, George Maciunas. A ~ szellemisége Magyarországon is visszhangra talált, különösen Erdély Miklós, Szentjóby Tamás és Galántai György munkásságában.
A cikk lejjebb folytatódik.