A kései negyvenes évektől az ötvenes évek végéig uralkodó nemzetközi festészeti irányzat, melynek lényege a művész lelki és hangulati állapotának, tudat alatti képzeteinek közvetlen, drámai kifejezése. Mindezt a hagyományos kompozíció feloldásával és az ábrázolás száműzésével kívánták elérni. Az ~ (abstract expressionism) kifejezést már a tízes-húszas években használták, de csak az ötvenes években terjedt el – előbb Robert Coates újságíró, majd Clement Greenberg amerikai kritikus javaslatára. Greenberg ezzel a megjelöléssel kívánta hangsúlyozni e festészet történelmi kapcsolatát a század eleji expresszionizmussal (etimológiailag az ex-pressio ki-préselést, ki-sajtolást jelent), különösen Vaszilij Kandinszkij tízes évekből származó expresszív absztrakt periódusával (annál is inkább, mert a kifejezést először Kandinszkij művészetére vonatkozóan használták). Az ~ előzményeként ezenkívül a szürrealista automatikus írást (écriture automatique) és a távol-keleti kalligráfiát érdemes kiemelni. A tudatkontroll nélküli festői jelírás másik gyakori elnevezése Harold Rosenberg terminusa, az akciófestészet (action painting) 1952-ből. Az amerikai kritikus ezzel a hangsúlyt inkább a festési folyamat spontán akció jellegére helyezte, arra a látványosságszámba menő rituális gesztikulációra, amit a festő a vászon előtt vagy a földre terített vásznon hajt végre, s amelynek a keletkező kép közvetlen, tárgyi vonatkozásoktól mentes „lenyomata”, mintegy „mellékterméke”. Rosenberg tehát a kész művel szemben a kép elkészítésének folyamatát emelte ki. Még egy megjelölés használatos az absztrakt expresszionistákra vonatkozóan: a csurgatásos festészet (drip painting), vagy egyszerűen dripping. Ez azt a sajátos festéstechnikát jelenti, melyet Jackson Pollock és még néhány társa alkalmazott. Az automatikus írás, a tudatkontroll nélküli festői jelteremtés érdekében a művész nem ecsettel fogalmazza meg formáit, hanem a vászonra csurgatja a festéket, ebbe különféle törmelékanyagokat kever, s így a felület az egymásra csurgatott anyagrétegek textúrájaként alakul ki. Az ~ (szinonimájaként a gesztusfestészet kifejezést is szokták használni) legjelentősebb képviselői Jackson Pollock, Robert Motherwell, Willem de Koonig és Franz Kline. Egyes szerzők ide sorolják az ~sal egy időben párhuzamos európai irányzat, az informel egyes képviselőit is (és fordítva), ugyanakkor magát az amerikai ~t sem lehet egységes mozgalomnak tekinteni. Az irányzatra jellemző széles gesztusú, drámai festésmód mellett még legalább két eltérő áramlat mutatható ki: egyrészt a keleti kalligráfiával szimpatizáló „meditatív” irány (legjelentősebb képviselője Adolph Gottlieb és Mark Tobey), másrészt az úgynevezett „hűvös” irány (Mark Rothko, Clyfford Still, Barnet Newmann), mely a későbbi post-painterly abstraction fogalomkörébe tartozó colourfield painting (színesmező-festészet), colour painting (színes festészet) vagy chromatic abstraction (kromatikus absztrakció) közvetlen előzményének tekinthető. Az ~, különösen annak kalligrafikus iránya, a magyar művészetre is felszabadító erővel hatott. Gondoljunk csak Korniss Dezső, Szabó Lajos, Frey Krisztián, Tót Endre, vagy például Konkoly Gyula egy-egy alkotói periódusára, Veszelszky Béla pedig az irányzattól függetlenül, azt megelőzve épített ki sok tekintetben hasonló képi világot, mint az absztrakt expresszionisták.
Szecesszió
A szecesszió kivonulást, elkülönülést jelent, utalva arra, hogy 1897-ben Bécsben negyvenkilenc művész kivonult a városi művészeti központból, hogy új művészetet teremtsen. A századforduló jellegzetes képző- és iparművészeti, valamint irodalmi irányzata stílusként nehezen értelmezhető, historizmus- és eklektikaellenes mozgalom, ami minden országban másként nyilvánult meg. Sokáig a 19. század összekuszálódott végének vagy a 20. század tisztázatlan kezdetének tekintették. Önálló értékeire az 1970-es évektől figyeltek föl. Felmerült többek között az az értelmezési lehetőség, hogy a szecesszió az avantgárd legkorábbi fázisa. Az irányzatról kialakult negatív vélemények máig nehezítik az értékelést, a helyzetet pedig tovább bonyolítja, hogy 20. században és napjainkban is a szecesszió fokozatosan, majd egyre tömegesebben a kereskedelmi képzőművészet és a giccs forrásává vált.
A szecesszió kialakulása
1975: Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, Szeged, földrajz-rajz szak, mestere: édesapja, Sinkó Károly, nagy hatással volt rá Szabados Árpád. 1980: Szocialista Kultúráért; 1984, 1985: Fiatal Képzőművészek Stúdiója-díj [Kalmár Istvánnal]; 1997: A Magyar Köztársaság Érdemrendje kiskeresztje. A budapesti Kós Károly Általános iskolában tanít. Szakköröket, nyári művészeti táborokat vezetett, melyeken a legkülönbözőbb korosztályokba tartozó gyermekek vettek részt. A Magyar Nemzeti Galériában működő GYIK Műhely vezetője. Ezen kívül a Műcsarnok múzeumpedagógiai csoportjának szakmai irányítója. 1978 óta szerepel hazai és nemzetközi csoportos kiállításokon. Tagja többek között az MFT- nek. Rendszeresen publikál az Új Művészet, a Műértő, a Galéria és az Élet és Irodalom hasábjain. A Miami Art zenekar tagjaként számos hazai fellépésen vett részt. Az együttesnek 1995-ben Lávahangok címmel jelent meg CD-je. Akrilfestményein gyakran ábrázol végtelenbe vesző, erősen rövidülő lépcsősorokat, hangszertorzókat. Ezek a hangszerek az emberi testre, a csontvázakra utalnak; sokszor épít belőlük hiábavaló tornyokat. Gipszszobrai is ezeket a szerencsétlen, állatként szenvedő maradványokat jelenítik meg. Az utóbbi két évben érdeklődése a zárt terekben viharosan kavargó vizek ábrázolására is kiterjed.
Egyéb elnevezései
A szecessziós stílust Európa különböző területein más és más névvel illették. Míg az Osztrák–Magyar Monarchiában a Sezession szót alkalmazták (egy bécsi kiállítási épület neve volt ez, ahol az akadémizmussal szembehelyezkedő művészek állították ki műveiket), addig Franciaországban az art nouveau („új művészet”), Nagy-Britanniában pedig a modern style („modern stílus”) volt az elfogadott elnevezés (ma az angoloknál is az art nouveau kifejezés használatos). Németországban a Jugendstil (a müncheni „Jugend”, azaz „Fiatalság” című folyóirat után) és a Wellenstil („hullámstílus”), Spanyolországban a Modernismo, Olaszországban a stile floreale („virágos stílus”) és a stile Liberty, az Amerikai Egyesült Államokban pedig a Tiffany style elnevezés terjedt el.
Építészet
Az építészetben és az iparművészetben egyaránt a tartalom és a forma közeledését hozta a szecesszió. Mind a használati tárgyak, mind az épületek tervezése során a funkcióból indultak ki, és ennek megfelelően alakították a formát.