A ~ (testművészet) a hatvanas évek végén kialakuló nemzetközi művészeti tendencia, mely központi „anyagául” az emberi testet választotta. A különféle művészeti ágak közül korábban a szobrászatnak volt legtöbb köze az emberi testhez, a ~ azonban ehhez viszonyítva újat hozott: itt már nem mások testének megmintázásáról van szó, hanem a művész ezúttal saját testén hajt végre különféle beavatkozásokat. Ezért szokás azt mondani, hogy a ~ban az emberi test az alkotás szubjektuma és objektuma is egyúttal. Az emberi test vagy az egyes testrészek használata a ~ban rendkívül szerteágazó. Denis Oppenheim kifeküdt a strandra, mellére egy nagy bőrkötésű könyvet helyezett el, és két fotóval dokumentálta testének fokozatos lebarnulását. Charles Manson keresztet vésett a homlokára, ezzel jelezve, hogy kivált a társadalomból, Chris Burden többször életveszélyesen felsértette a testét, Bruce Naumann „szökőkutat” játszva vizet fröcskölt a szájából, Vito Acconi egy órán át dörzsölte bal kezét, és minden öt percben színes fotót készített az irritált hely változásairól. A példákat a végtelenségig lehetne sorolni, és akkor fokozatosan kirajzolódna, hogy a ~ tevékenysége elsősorban a mazochizmus, a szexualitás, a nárcizmus és az exhibicionizmus témakörében mozog, de még az olyan illetlenségek is művészetközelbe kerültek, mint az orrpiszkálás vagy a jól kivitelezett szellentés. A ~ előzményeit keresve Marcel Duchamp, Yves Klein, Piero Manzoni és Arnulf Rainer nevét szokás megemlíteni, de nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az emberi test és a viselkedési módok iránt a hatvanas-hetvenes években nem művészeti területeken is felélénkült az érdeklődés. Gondoljunk csak a csoportterápiára, a tetoválás divatjára, a szexuális forradalomra, a hajviselet és a meztelenség iránt tanúsított pánikszerű figyelemre, vagy a mozdulatok és pózok nyelvként való tudományos értelmezésére. Másfelől a ~ reakciót jelentett egyes korabeli irányzatokkal szemben (minimal art, conceptual art stb.), melyek az alkotói tevékenységet egyes értelmezések szerint illedelmes, steril, „laboratóriumi” tudálékoskodásra szűkítették. A ~ban ezzel szemben újra előtérbe került a művészet egykori rituális dimenziója, a közvetlen provokáció, és a művészet esetenként újra (vagy akkor először) élet-halál kérdése lett: a művészi aktus nemegyszer öncsonkításban nyilvánult meg.A ~tól szinte elválaszthatatlan terület a behaviour art (viselkedésművészet), mely – röviden fogalmazva – az élőlények (mindenekelőtt az ember) magatartásformáival és viselkedési szokásaival foglalkozik esztétikai szempontok alapján. Amikor például a már említett Vito Acconci egyes testrészeinek fizikai teherbírását teszi próbára, akkor egyúttal fiziológiai, sőt lélektani folyamatokhoz is eljut műveiben. Tehát itt már ugyanazon gesztus vonatkozásában egyaránt jogosult ~ról és behaviour artról is beszélni. Ez és még sok hasonló példa indokolja a body/behaviour art összetétel gyakori használatát a művészeti irodalomban. A ~ szinonimájaként használatos még a body sculpture (testszobor), a body language (testnyelv) és a corporal art (testművészet) kifejezés.
A cikk lejjebb folytatódik.