Sok olyan kiállítás is nyílt vagy nyílik a következő hónapokban, ami a tragikus éveket műalkotások segítségével idézi meg, illetve a háborúnak a nemzetközi művészeti életre gyakorolt befolyását vizsgálja.
A világ múzeumainak idei kiállítási programjában ezernél is több olyan tárlatot fedezhetünk fel, melyek kapcsolódnak az évfordulóhoz – egyedül a berlini közgyűjtemények 15 bemutatóval készülnek –, melyek közül a legfontosabbakat, legérdekesebbnek ígérkezőket mutatjuk be.
Különösen gazdag a kínálat Németországban és Ausztriában, ahol a fasizmus és a második világháború borzalmai erőteljesebben „írták felül” a kollektív emlékezetben az Angliában „The Great War”-ként, Franciaországban „La Grande Guerre”-ként emlegetett első nagy világégést.
Egyes kiállítások főként arra hívják fel a figyelmet, hogyan robbantotta szét, szakította elemeire a háború a 20. század első másfél évtizedében, a modern művészet születésének időszakában minden korábbinál nemzetközibbé vált művészeti életet, hogyan szakadtak meg fontos alkotói dialógusok. Mások azt kísérik nyomon, hogyan alakult egyes művészek viszonya a háborúhoz a lelkes üdvözléstől a letargiáig, a teljes elutasításig, ismét mások megelégszenek a harcok borzalmait dokumentáló művekkel. Jó néhány kiállítás nemcsak a négy háborús esztendő alatt született művekre koncentrál, hanem a képzőművészeti előzményeket is bemutatja, vagy éppen kortárs reflexiókkal egészíti ki a korabeli műveket. Jelentős képzőművészeti alkotások gazdagítják néhány történelmi jellegű kiállítás dokumentumanyagát is.
Emil Nolde: Katonák, 1913, olaj, vászon, Nolde-Stiftung, Seebüll
Az egyik legfontosabb tárlat ezekben a napokban zárt: az 1914. Harcban az avantgard című tárlat a bonni Szövetségi Kiállítási Csarnokban főként a háborús évekre koncentrált, de nem mondott le a művészek között a háború előtt létrejött széles nemzetközi kapcsolati háló bemutatásáról sem és felvillantotta azon irányzatokat is – így mindenekelőtt a dadaizmust és az új tárgyilagosságot –, melyeknek létrejöttében a háború szerepet játszott. Nem állította be úgy, mintha minden művész ab ovo elutasította volna a háborút, de végigkísérte álláspontjuk változásait. Lovis Corinth például 1914-es önportréján még látható büszkeséggel viseli az egyenruhát, 1918-as képén viszont már a padlón hevernek hadifelszerelésének elárvult darabjai. Még Max Liebermanntól, sőt Ernst Barlachtól is láthattunk a harcra mozgósító alkotásokat, mellettük már nem is hatottak a meglepetés erejével a háborút köztudottan glorifikáló olasz futuristák művei. A kiállított 300 alkotás közül néhány szerepel majd későbbi bemutatókon is, így például Ernst Ludwig Kirchner Önarckép katonaként című 1915-ös munkája, mely kalandos sorsot tud maga mögött: 1937-ben a frankfurti Städel Múzeumból került az Elfajzott művészet tárlatra, onnan a náci rezsim egyik „hivatalos” műkereskedőjéhez, majd egy berlini gyűjtő örökösein keresztül az USA-ba, ahol végül az ohioi Allen Memorial Art Museum vásárolta meg 1950-ben.
Raoul Dufy: A Nagy Háború vége, 1915, színes fametszet, © Musée national d’art moderne Paris,
bpk/CNAC-MNAM
Ugyancsak februárban zárt Augsburgban a Paul Klee nyolcvan repülős témájú munkáját bemutató tárlat. A festő a háborúban a frontszolgálattól szerencsésen megmenekülve Augsburg repülőterén szolgált, a képek ottani élményeinek hatására születtek. Klee-t egyébként a háború erőteljesen inspirálta, sokkal többet dolgozott és egyik levelében azt írta, nem tudja, ugyanott tartana-e már a háború nélkül is.
A drezdai Albertinumban április 5. – július 13. között látható kiállítás a háborús témával kiemelt intenzitással foglalkozó Otto Dix egyik főművére, az 1929-32 között született Háború című triptichonra építve emlékezik meg az évfordulóról. Bemutatják a művész hasonló című 1924-es metszetsorozatát, a fronton készült rajzait és azokat az alkotásait is, melyek háborús filmek, többek között a Nyugaton a helyzet változatlan hatása alatt születtek.
Otto Dix: Gázálarcban támad a rohamosztag, rézkarc, 1924, 35,2 x 47,5 cm, Kunstmuseum
Stuttgart, Foto: Kunstmuseum Stuttgart/ Axel Koch, © VG Bild-Kunst, Bonn 2014
A wuppertali Von der Heydt Múzeum Emberek vágóhídja című tárlatának (április 8. – július 27.) külön érdekessége, hogy az a reims-i Szépművészeti Múzeummal együttműködve jön létre. Reims volt az első francia nagyváros, amit a németek 1914-ben bombázni kezdtek, számtalan ember életét oltva ki és súlyos károkat okozva a város híres katedrálisában. A tárlaton német és francia művészek, köztük Max Beckmann, Otto Dix, George Grosz, illetve Pierre Bonnard, Maurice Denis, Georges Rouault reflexióit mutatják be. Ugyancsak német-francia együttműködésben jön létre a kölni Wallraf-Richartz-Múzem A katedrális című, szeptember 26-án nyíló kiállítása is, melynek „főhőse” a rouen-i székesegyház; a nevezetes épület történetében 1914 ugyancsak fontos évszám. A Stuttgarti Művészeti Múzeum saját anyagból válogatott évfordulós tárlata még április 27-ig tekinthető meg és a háború brutális hétköznapjait sokkoló precizitással visszaadó műveket – többek között megint csak Otto Dix alkotásait – a nagy traumát elvontabb formanyelven feldolgozó alkotásokkal állítja szembe.
Reinhold Nägele: Veszteséglista, 1914, rézkarc, 9,2 x 11,7 cm, Kunstmuseum Stuttgart,
Foto: Kunstmuseum Stuttgart/ Axel Koch, © VG Bild-Kunst, Bonn 2014
A bécsi programok sorából kiemelkedik a Leopold Múzeum És mégis művészet! Ausztria 1914-1918 című tárlata (május 9. – szeptember 15.), melynek gerincét a vezető osztrák művészeknek a háborús években született alkotásai képezik. Miközben a háborús tematika erőteljesen megjelenik például Schiele, Albin Egger-Lienz vagy Anton Kolig műveiben, sokan igyekeznek más témákba menekülni – Klimt például ezekben az utolsó éveiben női portrékat, allegorikus műveket és attersee-i tájképeket festett. Izgalmasnak ígérkezik a kurátori koncepciónak az a része, ami a háború alatt született osztrák műveket olyan országok – Olaszország, Románia, Oroszország és Szerbia – kortárs pozícióival állítja szembe, melyekkel a Monarchia hadban állt.
A Belvedere március 7. – június 9. között az osztrák expresszionizmus egyik legfontosabb úttörőjének, a már említett Albin Egger-Lienznek rendez szóló kiállítást. A tárlat központi darabja a Ferenc József trónra lépésének 60.évfordulója idején festett, az ünneppel szögesen ellentétes hangulatú „Haláltánc” lesz, amit 1914-ben a közelgő világháború intő előrejelzésének tekintettek, majd később a nácik is megpróbáltak saját szájuk íze szerint interpretálni.
Albin Egger-Lienz: Anno Neun haláltánca, 1908, kazein festék, vászon, 225 x 251 cm, © Belvedere, Wien
Nagy-Britannia 500 kisebb-nagyobb kiállítással készül az évfordulóra; a nyitányt február 27. – június 15. között a National Portrait Gallery A Nagy Háború arcképekben című tárlata jelenti. A háborúban fontos szerepet kapott személyek portréinak egy részét olyan művészek készítették, akik maguk is részt vettek a harcokban. Láthatóak lesznek többek között Winston Churchill, a háborúellenes írásairól ismert Siegfried Sassoon, a harcokban elesett katona-költő Wilfred Owen, a mártír nővér Edith Cavell, és Mata Hari arcképei is. A nálunk kevésbé ismert angol és ír művészek, így Henry Tonks és William Orpen által készített portrékat német pályatársaik, mások mellett Beckmann és Kirchner alkotásai egészítik ki; ide költözik Bonnból Kirchner már említett egyenruhás önarcképe is.
Ernst Ludwig Kirchner: Önarckép katonaként, 1915, olaj, vászon, © Allen Memorial Art Museum,
Oberlin College, USA
Nem maradt centenáriumi kiállítás nélkül Európa egyik idei kulturális fővárosa, Riga sem. Az április 20-ig nyitva tartó 1914 című tárlat az Arsenals Kiállítási Csarnokban az első világháborúnak az európai kontinens további társadalmi és kulturális fejlődésére gyakorolt hatását állítja középpontba. Külföldről is számos múzeumból kölcsönöztek korabeli és kortárs munkákat a kiállításra, zömmel olyan országokból, melyek ebben az időszakban születtek vagy nyerték el függetlenségüket. A tárlat az első világháborúra reflektáló művészi pozíciók bemutatásán túl megpróbál választ keresni általános érvényű kérdésekre, így arra is, mennyire az ember természetéből fakadó módja a konfliktusok rendezésének a háború.
A sort a talán legnagyobb, nem képzőművészeti jellegű kiállítással zárjuk, mely a jelenleg átalakítás miatt zárva tartó londoni Birodalmi Háborús Múzeum új első világháborús galériájában kap helyet. Az 1914-18 közötti időszak dokumentumainak és tárgyi emlékeinek világviszonylatban is a leggazdagabb választékát ígérő, interaktív tárlat megnyitása, a múzeum egészének újraavatásával együtt júliusra várható.