Néhány hete, amikor bemutattuk a 2021-es aukciókon legmagasabb áron elkelt képzőművészeti alkotásokat, jeleztük, hogy folyamatban van egy olyan adásvétel, ami, ha még tavaly lezajlik, átírja a legdrágább művek listáját. Az ügylet végül csak januárban zárult le, így Rembrandt Zászlóvivő című festményének 175 millió eurós vételára – egyelőre legalábbis – az idei listát vezeti, de előkelő helye van az örök rangsorban is; ennél többet eddig aukción csak egyszer – Leonardo Salvator Mundijáért –, ismertté vált magánügyletek keretében pedig háromszor – Willem de Kooning, Cezanne és Gauguin egy-egy munkájáért – adtak.
A fentiekből következően a Zászlóvivő Rembrandt számára életműrekordot jelent; az összeg csaknem 10%-al magasabb annál a 160 millió eurónál, amit a párizsi Louvre és az amszterdami Rijksmuseum „dobott össze” 2015-ben a művész egy 1634-ben született portrépárjáért, amit a két múzeum azóta közösen birtokol és felváltva állít ki. (Erről az ügyletről itt számoltunk be.) A két évvel későbbi datálású, a szakemberek által önarcképnek tartott Zászlóvivő a portrépárhoz hasonlóan ugyancsak a Rothschild család birtokában volt – egészen 1840, más források szerint 1844 óta –, de korábban megfordult az angol királyi gyűjteményben is. Amikor kiderült, hogy a Rothschild család meg akar válni a festménytől, a francia kormány illetékes szervei azonnal nemzeti kinccsé nyilvánították, ami annyit jelent, hogy 30 hónapon keresztül nem kaphatott kiviteli engedélyt, abban a reményben, hogy ezen idő alatt valamelyik franciaországi intézmény elég pénzt tud összeszedni a megvásárlására.
Ezúttal ez, ellentétben a portrépár esetével, nem sikerült, s így nyílt meg a lehetőség a Rembrandt műveinek amúgy is legnagyobb kollekcióját birtokló Rijksmuseum előtt, hogy ajánlatot tegyen a nagy holland mester egyik utolsó, még magánkézben lévő jelentős munkájára. Maga a Rijksmuseum persze a szükséges összegnek csak kis töredékét, egészen pontosan 10 millió eurót tudott kigazdálkodni erre a célra; és bár a Rembrandt Társaság is beszállt 15 millióval, a holland államnak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia; nem kevesebb, mint 150 millió euróval járultak hozzá a mű megszerzéséhez. (A mai műtárgypiaci árak mellett igazi csúcsművek saját forrásból történő megszerzésére a világ legnagyobb múzeumainak sincs esélye; a legdrágább alkotások többnyire vagy gyűjtők, vagy a múzeumok baráti körének adományaként vagy közvetlen állami költségátvállalással kerülnek a közgyűjteményekbe. Erre a közelmúltban itthon is volt két példa: a Szépművészeti Múzeum ilyen egyedi támogatással tudta 2019-ben megvásárolni Van Dyck és Renoir egy-egy alkotását, előbbit 2,1 milliárd, utóbbit mintegy 3,5 milliárd forintért. (A Van Dyck-festmény megvételéről itt számoltunk be.)
S miközben a közgyűjtemények jelentős művekkel történő gyarapítása örömteli dolog, ennek közvetlen állami finanszírozása gyakran vet fel kérdéseket és generál vitákat. Így volt ez a Szépművészeti Múzeum számára történt vásárlás esetén (erre utaltunk említett írásunkban is), és így van ez most a Rijksmuseumba tartó Rembrandt-festmény kapcsán is. Az általában hangoztatott ellenérv az, hogy amennyiben az állam pótlólagos összegeket bocsájt a múzeumi szféra rendelkezésére, akkor azt nem feltétlenül egy vezető múzeum kollekciójának kiemelkedő műtárggyal való gyarapítására kell fordítani, hiszen bizonyára van olyan terület – pl. a már meglévő állomány állagmegóvása, a tárolási kapacitások bővítése, a biztonsági rendszerek korszerűsítése, vagy – ha már műtárgyvásárlás – a gyűjteményekben lévő lyukak „betömése”, stb, ahol erre a pénzre nagyobb szükség van. Ez a kérdés bármikor felvethető, de különösen aktuális most, az immár évek óta tartó koronavírus-pandémia idején, amikor a múzeumok a kényszerű zárvatartások vagy a korlátozott kapacitású működés miatt bevételeik jelentős részétől elestek.
A holland múzeumok nemzetközi összehasonlításban is hosszú bezárásra kényszerültek, e sorok írásakor is zárva tartanak, s helyzetük súlyosságára, egyben a járvány visszaszorítását célzó intézkedések gyakran az észszerűséget és következetességet nélkülöző voltára éppen a napokban hívták fel a figyelmet egy ötletes, a nemzetközi sajtót is percek alatt bejárt akciójukkal. Mivel a múzeumok, színházak és hangversenytermek nem nyithatnak ki, miközben a fodrászatok, kozmetikai szalonok, edzőtermek viszont igen, több ismert kulturális intézmény, köztük az amszterdami Van Gogh Museum, a hágai Mauritshuis vagy az ország legfontosabb hangversenyterme, a Concertgebouw egy napra szépségszalonként nyitott ki, míg más múzeumok edzőtermeket rendeztek be. Az érintett intézmények hangsúlyozták, hogy az általuk nyújtott szolgáltatásokra az embereknek legalább annyira szükségük van, mint a fodrászra és kozmetikusra, ráadásul a múzeumok a vírus terjedése szempontjából kevésbé kockázatos helyeknek számítanak. A remek ötletre az akcióba bekapcsolódó intézmények azzal is rátettek egy lapáttal, hogy egynapos szalonjaik kívánságra festmények alapján készítettek frizurákat, vagy például Van Gogh Csillagos éjének csillagaival díszítették a jelentkezők körmeit. A Concertgebouw látogatói pedig, miközben frizurájuk készült, a próbaterem nyitott ajtajának köszönhetően zenét is hallgathattak – mert hogy próbálni a lockdown alatt is szabad…
A „most nem erre kellett volna költeni” típusú érvelés a Zászlóvivő megvásárlása kapcsán is felmerült, emellett azonban nagy hangsúlyt kapott egy másik, kifejezetten az adott műhöz kapcsolódó ellenvetés is. A mű eladójaként ugyanis a Rothschild-család által adóparadicsomokban, a Cook-szigeteken, valamint Saint Vincent és a Grenadine-szigeteken létrehozott vagyonkezelő cégek jelentkeztek, aminek kapcsán a holland sajtó felteszi a kérdést: összhangban áll-e az ügylet ilyen körülmények között a kormánynak az adóelkerüléssel szembeni harcával? Erre a felvetésre a kulturális minisztérium sem válaszolhatott igennel, ezért inkább azt hangsúlyozták, hogy egy ilyen kvalitású műalkotás beszerzésére egy emberöltő alatt egyszer adódik lehetőség, s ezzel bűn lett volna nem élni.
Talán a kritika is szerepet játszik abban, hogy a festményt – ami 2019-ben időszaki kiállításon már szerepelt a Rijksmuseumban – most páratlanul nagy felhajtás mellett prezentálják a nagyközönségnek: mielőtt elfoglalja állandó helyét a múzeum egyik kitüntetett termében, országos körutat tesz, melynek keretében minden tartományban lesz egy-egy állomása.
