Július 21-én nyitotta meg kapuit a 2. Textilművészeti Triennálé öt kategóriában: Magyar Fal-és Tértextil kiállítás, Magyar Design kiállítás, Nemzetközi Miniatűrtextil kiállítás, Nemzetközi Zászló kiállítás, valamint Nemzetközi Szalag kiállítás. 2003-ban a Szombathelyi Képtár és a textilművészetért létrehozott Kulturális Alapítvány háromévenkénti seregszemleként indította be az 1. Textilművészeti Triennálét. A textil több mint 30 éve van jelen Szombathely város kulturális életében. 1968-ban a képző- és iparművészet hazai területi újrafelosztása során Szombathely lett a textilbiennálék fellegvára. A textilbiennálék hazai és nemzetközi rangja a művészeti életben rendkívül elismert. Az elmúlt évek alatt 43 ország közel 2000 résztvevője fordult meg műveivel a városban. Az első tíz esztendőt aranykornak is szokták nevezni, mert tele volt lendülettel. Lassan kezdtek megjelenni az első tértextilek, amelyek már ugyan elszakadtak a síktól, de még domborművek voltak. A művészettörténészek tanúsága szerint ilyen hiánytalanul teljes korszakok nem szoktak végtelen időkig tartani. Ebben a szakaszban a textil, bármilyen szabadon is értelmezték is a művészek, megmaradt a műfaj tradicionális keretei között, a műben felvetett és megoldani kívánt problémák, illetve a megoldás módja nem terjedt túl a műfaj, tágabban az iparművészet határain. A nyolcvanas évek elején a textil szó már nemcsak műfajt, hanem anyagot is jelölt, mely szintén magától értetődően – nem minden esetben textil-anyag, hanem bármi más, ami rendelkezett a textil valamely lényeges tulajdonságaival. Ugyanekkor megindult egy kezdeményezés, mely kétségtelenül meghatározta a következő biennálék irányvonalát. Itt már nemcsak az anyagszerűség dominált, nemcsak a matematikailag kiszámított tűrési határok: feszítés, roncsolás, égetés határozták meg a „textil utáni textilt”, hanem a szükségszerűség is, hogy kitáguljanak a műfaj adta lehetőségek. Ebből a modernista útkeresésből a Gobelin című biennálén mozdult ki a csoport, megmutatva a világnak, hogy mesterien tudnak szőni és fonni. Itt ünnepelték meg a szövött kárpit diadalmas visszatérését. Közben 1976-os évben megnyílt a Miniatűrtextil első nemzetközi önálló kiállítása, ahol vagy félszáz apró textilmű volt látható. Ezeknek legnagyobb mérete sem haladta meg a 20 cm-t. Minden textiles sziporkázó ötlettel állt elő. A minitextil alkalmasabb volt kísérletezésre, mint az anyagigényes, drága monumentális textil. A 70-es évek cenzúrája alatt, senkinek sem szúrt szemet, ezeknek a miniatűr alkotásoknak a világba való küldözgetése, amelyek annak idején politikai tartalmak hordozói is voltak. A szakma további lendületét mutatja húsz év elteltével, 1995-ben egy új műfaj – az 1. Zászlóbiennálé kiírása. A zászlók 1996-ban a Millecentenárium évében lettek kiállítva a Textilbiennálé keretein belül a Szombathelyi Képtárban. A 2000 évi biennálén a textiles szakma egy újabb műfajt próbált meggyökerezetetni a textilbiennálén belül, a Magyar Szalag kiállítást. A kiállítás megtekinthető: 2006. július 21.–szeptember 23. A kiállítás helyszíne: 9700 Szombathely, Rákóczi F. utca 12.
2. Textilművészeti Triennálé Szombathelyen
Július 21-én nyitotta meg kapuit a 2. Textilművészeti Triennálé öt kategóriában: Magyar Fal-és Tértextil kiállítás, Magyar Design kiállítás, Nemzetközi Miniatűrtextil...