Ahogy arról az artportal is beszámolt, április végén elstartolt a 2020Solidarity elnevezésű nemzetközi kampány, ennek részeként most elindult a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) és a Trafó Galéria közös akciója is, amely május 20-tól július 1-ig tart.
A projekthez több mint ötven, világszerte ismert művész ajánlott fel plakátokat – köztük Marlene Dumas, Jeff Koons, Pierre Huyghe, Andreas Gursky, Wolfgang Tillmans, Luc Tuymans és Thomas Ruff –, melyek megvásárlásával helyi szervezeteket és kulturális helyszíneket támogathatnak az érdeklődők. A plakátok egységesen 50 euróba kerülnek.

A Trafó Kortárs Művészetek Háza közleménye szerint az FKSE és a Trafó Galéria együtt csatlakozott ahhoz a szolidaritáson alapuló nemzetközi képzőművészeti kezdeményezéshez, melyet Wolfgang Tillmans, Turner-díjas német fotográfus és az általa létrehozott Between Bridges alapítvány szervez azzal a céllal, hogy támogassa a COVID-19 krízis nyomán nehéz helyzetbe került művészeket, kulturális helyeket, közösségi projekteket és kiadványokat. A kampányhoz New Yorktól Hongkongig, Bulgáriától Lengyelországig számos kisebb klub, magazin, intézmény és művészeti szervezet csatlakozott.
A neves képzőművészek által felajánlott plakátokból Magyarországon 18 vásárolható meg, melyek darabszáma nem limitált, viszont csak az akció ideje alatt elérhető.
A plakátok nyomtatásáról és Budapestre szállításáról a Between Bridges gondoskodik, a printek utáni teljes bevételt az eladó szervezetek számára ajánlották fel. A befolyó összeg felét itthon az FKSE működési költségeire, a másik felét a Trafó Galéria jövő évadra tervezett kiállításaira és eseményeire felkért hazai képzőművészek tiszteletdíjára kívánják fordítani.

A szervezők azt remélik, hogy a mindkét intézmény számára szükséges támogatáson túl közös kampányuk felhívja a figyelmet egy szélesebb körű, a hazai képzőművészeti szervezetek és intézmények közötti összefogás fontosságára. A jelenlegi bizonytalan helyzetben enélkül elképzelhetetlennek tartják a kortárs magyar képzőművészek pályakezdését, pályán maradását és érdekképviseletét.
A plakátok, a vásárlás menete és minden egyéb információ elérhető a www.trafo.hu oldalon, az alábbi linken: https://trafo.hu/trafo_galeria/2020solidarity
A kampány FB-eseménye: https://www.facebook.com/events/254272629016285/
Nyitókép: Melanie Bonajo: ‘Night Soil – Economy of Love’ 2015, Offset print on paper, 42 cm x 59,4 cm (16.5 x 23.4 in)