- 3 millió műtárgy, a világ egyik legreprezentatívabb múzeumában
- Saját kutatóintézete, zenekara, sőt, tévéadója is van
- Itt lesz a 10. Manifesta, amit viszont számos művész bojkottálna
- Igazgatója nem támogatja Putyint az ukrajnai annexió kérdésében
- Hogy lophattak ki belőle pár éve 220 műtárgyat?
- Mi lesz a Sztálin által bezáratott Nyugati Művészet Állami Múzeumának anyagával?
- Az Ermitázs orosz globális brand szeretne lenni, és Barcelonában nyit
A páratlan gazdagságú gyűjtemény története 1764-ben kezdődött, amikor Nagy Katalin cárnő Johann Ernst Gotzkowsky berlini kereskedőtől (akinek neve elsősorban ezen üzlet miatt íródott be a művészettörténetbe) 225 festményt vásárolt, megalapozandó a cári gyűjteményt. Ezt utódainak többsége is lelkesen gyarapította, így a cári Ermitázs csakhamar az orosz uralkodók lakhelyül szolgáló monumentális Néva-parti Téli Palota „múzeumi szárnyává” nőtte ki magát. 1917 után a bolsevik kormány államosította a gyűjteményt és kiegészítette azt számos, eredeti tulajdonosaitól elkobzott magángyűjteménnyel.
A szentpétervári Ermitázs ma több mint 3 millió műtárgy otthona és – a hivatalos szóhasználat szerint – az „Oroszországi Föderáció népei nemzeti örökségének kiemelkedő jelentőségű objektuma”. Magában foglalja a szinte áttekinthetetlenül nagy folyóparti komplexum 6 épületét, valamint hozzá tartozik a Mensikov Palota, a Vezérkar épületének keleti szárnya, a közelmúltban a nagyközönség számára is megnyitott Sztaraja Gyerevnya restaurátori és raktárközpont, továbbá a Cári Porcelánmanufaktúra Múzeuma is.
Fotó: Wikimedia Commons
A Vezérkar épületére érdemes külön is kitérni, hiszen ennek átalakítása és az Ermitázsnak történő átadása volt a legjelentősebb bővítés a múzeum életében az utóbbi évtizedekben; 70 ezer négyzetméterrel növelte meg a kiállítási teret, melybe 1999 óta fokozatosan költöznek be a gyűjtemények és itt kap helyet a XXI. századi anyag is. A XIX. és XX. századi festmények mellett a Vezérkar épületének keleti szárnya őrzi a múzeum egyedülálló porcelángyűjteményét és Fabergé-kollekcióját is. Apró érdekesség, hogy a patkány- és egérirtás a múzeum új épületében is az Ermitázs macskáinak feladata lesz; közel százan szolgálják közülük a kultúrát ezen a sajátos területen.
Az Ermitázs ma már jóval több, mint egy múzeum: tudományos kutatóintézete, zenekara, könyvkiadója, folyóirata, saját tévéje és rádiója, sőt, még obszervatóriuma is van. A „birodalom” idén is tovább bővül; a raktárközpont tőszomszédságában egy új, Rem Koolhaas tervezte épületbe költözik a múzeum könyvtára. A jeles évfordulót a múzeum annak demonstrálására is felhasználja, hogy halad a korral: a gyűjtemény egyre nagyobb részéhez biztosítanak virtuális hozzáférést, iPhone és Android alkalmazásokat fejlesztettek ki, és ami ennél is jóval fontosabb, igyekeznek intenzíven bővíteni kortárs képző- és iparművészeti gyűjteményüket, mely ma még messze elmarad a régi és a klasszikus modern mesterek kínálatának gazdagságától. Ennek egyik útja természetesen a vásárlás, ám lehetőségeik ebben korlátozottak, így igyekeznek külföldi gyűjtőkkel is olyan kapcsolatokat kiépíteni, hogy akár adomány, akár tartós letét formájában újabb műtárgyakhoz jussanak. Az erőfeszítések első gyümölcsei máris beértek: Sol LeWitt családja és – az Ermitázs Amerikai Barátai nevű társaság közreműködésével – Annie Leibovitz helyezett tartós letétbe fontos munkákat, míg Jacques Lipchitz szobrait és rajzait egy külföldi magángyűjtő ajándékozta a múzeumnak. Helen Drutt English neves amerikai művészettörténész-műgyűjtőtől pedig többek között Rudolf Staffel-kerámiákat kaptak.
Pompázatos belső az Ermitázsból. Fotó: az Ermitázs jóvoltából
Az évfordulót a múzeum gyűjteményének a lehető legteljesebb formában történő bemutatásával is köszönti, ezért idén jelentősebb műtárgyakat nem is kölcsönöznek kiállításokra. Természetesen lesznek új időszaki tárlatok is; a legnagyobbak a cári udvar életét elevenítik fel, illetve a gazdag archeológiai gyűjtemény anyagából válogatnak.
Nem kapcsolódik közvetlenül az évfordulóhoz, mégis emeli annak fényét, hogy június 28 – október 31. között az Ermitázs ad otthont a 10. Manifesta-nak. Mint ismert, részben a homoszexuálisokat diszkrimináló hivatalos orosz politika, részben az ukrajnai orosz beavatkozás miatt számos művész bírálta a helyszínválasztást és a rendezvény bojkottjára szólított fel. Ebben az összefüggésben érdemes megjegyezni, hogy Mihail Pjotrovszkij, az Ermitázs főigazgatója nem írta alá azt a nyílt levelet, amelyben az orosz kulturális élet számos kiemelkedő személyisége támogatásáról biztosította Putyin elnöknek az ukrajnai válsággal kapcsolatos lépéseit.
Az imázs-polírozás azért is ráfér a világ egyik legnagyobb múzeumára, mert az elmúlt években nemegyszer negatív hírek szereplőjeként került az újságok címoldalára. 2006-2007-ben kiderült például, hogy a nyilvántartás lazaságait kihasználva a múzeum alkalmazottai több mint 220 műtárgyat loptak el a raktárakból. Az eltulajdonított tárgyak nem voltak biztosítva és még csak fotó sem készült róluk. A tettesek később kézre kerültek és a lopott tárgyak egy részét is sikerült felkutatni.
Nemzetközileg nem vet jó fényt a múzeumra az sem, hogy kiállításain többször szerepelnek a Vörös Hadsereg által a Szovjetunióba hurcolt és az eredeti tulajdonosok által visszakövetelt műtárgyak. Angela Merkel német kancellár például tavaly az utolsó pillanatban mondta le az Ermitázs bronzkori kiállításának megnyitóján való részvételét, amikor kiderült, hogy a tárlaton számos, Németország által visszakövetelt műtárgy is szerepel.
Mihail Pjotrovszkij, főigazgató. Fotó: az Ermitázs jóvoltából
Ugyancsak tavaly nagy nyilvánosságot kapott az a megnyugtató módon máig sem rendezett vita, amit az orosz múzeumi élet két nagyágyúja, a Puskin Múzeum – azóta visszavonult – 91 éves igazgatója és az Ermitázst negyedszázada vezető Mihail Pjotrovszkij folytatott egymással. Ennek tétje nem kicsi: a Puskin Múzeum ugyanis azt szeretné, hogy – nyilván az ő égisze alatt – nyíljon meg újra a Nyugati Művészet Állami Múzeuma, amit Sztálin 1948-ban záratott be, felosztva anyagát a Puskin Múzeum és az Ermitázs között. A Puskint 52 (!) évig vezető Irina Antonova nyugdíjba vonulása után ugyan alábbhagyott a vita, de a javaslat még napirenden van és megvalósítása az Ermitázs számára olyan művészek alkotásainak elvesztését jelentené, mint Renoir, van Gogh, Cézanne, Matisse vagy Picasso.
A jubileumi év várhatóan új lendületet ad az Ermitázs azon törekvésének is, hogy – több nyugati múzeum, így a Louvre, vagy a Guggenheim példáját követve – belátható időn belül globális brand-et építsen ki. Ez a szándék az imázsjavítás és a presztízsszempontok mellett azért is indokolt, mert még a jelentősen kibővített szentpétervári kiállítótér is csak a gyűjtemény alig több mint 2%-ának egyidejű bemutatását teszi lehetővé. A terjeszkedésnek bel- és külföldi dimenziói egyaránt vannak, ám a két irányban a stratégia nem azonos. Az első két oroszországi fiókintézmény Viborg-ban és Kazanyban nyílt meg. Előbbi némi meglepetést keltett, tekintve, hogy a finn határhoz közeli település nincs messze Szentpétervártól és nem is tartozik a nagyvárosok közé. A közeljövőben két további „kis Ermitázs” nyílik az országban, mindkettő az Ermitázs székhelyétől több ezer kilométerre fekvő nagyvárosokban, Vlagyivosztokban és Omszkban. A nemzetközi dimenziót pillanatnyilag Amszterdam és Velence jelenti, de az elmúlt évtizedben kirándult már a múzeum az USA-ba is, ahol a Guggenheimmel közösen 2001-ben a Las Vegas-i Venetian luxushotelben nyitottak kiállítóteret. A köz-és a magánszféra együttműködése azonban ez esetben nem bizonyult sikeresnek és a két nagy gyűjtemény 2008-ban elhagyta a szerencsejáték fővárosát. Jelenleg is zajlanak egy újabb külföldi kiállítóhely megnyitásának előkészületei; a Las Vegas-i kudarcból okulva, illetve egy, az USA-val évek óta húzódó jogvita miatt, ami gyakorlatilag a műtárgycsere jegelésével jár, az Ermitázs visszatér Európába, ahol Barcelonában nyílhat újabb részleg.