A Reformáció Napja előtt tisztelgő tárlatok szervezésében a Debreceni Református Hittudományi Egyetem az alapítvány partnere.
A 2016. novemberében, a debreceni MODEM-ből induló sorozat ez év októberében két párhuzamosan futó – egy budapesti és egy szekszárdi – tárlattal zárul. Az előbbi, október 15-től egészen január közepéig a Várkert Bazár Testőrpalotájában látható, ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT című kiállítás tematikájában és szellemiségében összefoglalása és betetőzése a korábbi három (Debrecenben, Győrben és Kolozsváron) megvalósult kiállításnak, míg a szekszárdi Művészetek Házában október 26-án megnyílt kiállításon Szalay Lajos grafikus és Borsos Miklós szobrászművész bibliai témájú műveiből láthatunk egy válogatást.

A fél évezredes esemény évfordulójának a kiállítások azzal kívánnak emléket állítani, hogy a Biblia világával, a hittel és az emberi sorskérdésekkel foglalkozó képzőművészeti alkotásokból művészettörténeti szempontból rendhagyó válogatást nyújtanak: így kerültek a Testőrpalotában látható kiállítás anyagába a Római iskola (pl. Aba-Novák Vilmos, Kontuly Béla, Molnár C. Pál), Szalay Lajos, Kondor Béla, Borsos Miklós, Tóth Menyhért, Csernus Tibor, valamint Péreli Zsuzsa és az elmúlt évtizedek számos más kortárs magyar alkotójának művei, a szekszárdi tárlaton pedig Szalay és Borsos-művek kerülnek a fókuszba, hiszen mindkét művész életművének igen jelentős szegmensét adják a Biblia-ihlette alkotások.
A Biblia az európai kultúrában mindig többet jelentett egy könyvnél: az európai művészet történetében közel kétezer éven át a Biblia eseményeinek, szereplőinek vagy a hozzájuk kapcsolódó morális tartalmaknak az ábrázolása állt a középpontban.
A magyar képzőművészet elmúlt száz évében rendre születtek (és születnek ma is) olyan alkotók, akik képesek a Bibliát úgy interpretálni, hogy az több legyen puszta illusztrációnál. Az ő munkásságuk teremtette meg az alapot ahhoz, hogy a reformáció fél évezreddel ezelőtt elindult hitújításának emléket állító kiállítás-sorozat és a hozzá kapcsolódó kötetek gondolata egyáltalán megszülethessen.

A sorsfordító események, belső vívódások, súlyos döntések és áldozatvállalások lehetősége – ahogy kétezer éve, úgy most is – benne van az emberek mindennapjaiban. A képzőművészet csak eszköz, hogy felszítsa a gondolatot, amely végrehajtja a belső átalakulást, a lélek reformációját. Hit, történelem és művészet így kapcsolódik össze egyetemes egységgé ebben az 500. évforduló tiszteletére rendezett kiállításban, és a budapesti tárlathoz készült REFORMÁCIÓ 500 – A BIBLIA NEM MINDENKIÉ című kötetben.
A kiállítások:
2017. október 15 – 2018. január 14.
Ég és Föld között – A Biblia a magyar képzőművészetben
VÁRKERT BAZÁR – TESTŐRPALOTA
2017. október 26 – 2018. január 14.
A Biblia szerepe Borsos Miklós és Szalay Lajos művészetében
MŰVÉSZETEK HÁZA, SZEKSZÁRD
További információ a kiállításokról: www.kogart.hu
Nyitókép: Borsos Miklós: Fény (1938). Fotó: KOGART