Cseh Gabriella mestermunkája jutott eszembe, mikor harmadéves DLA (Doctor of Liberal Arts) doktoranduszok munkáinak összefoglalóját hallgattam a Bálnában a minap.
Az artistic research ma már elvárt, de ingoványos terep a művészeti felsőoktatásban. Ha csak a múlt heti MOME Doktori Agóra eseményét nézem, amely a doktori hallgatók hároméves kutatását hivatott bemutatni, mielőtt doktorjelöltekké válnak és a disszertáción illetve a mestermunkán kezdenek dolgozni, látható, hogy a doktoranduszok a különböző jellegű módszertani órák ellenére még mindig nagyon változó mértékben és következetességgel alkalmazzák a kutatás tudományos eszközeit, hogy végül az eredményeket egy iparművészeti vagy médiaművészeti installáció/mestermunka létrehozásával kössék össze. A Mick Wilson által szerkesztett Handbook for Artistic Research Education a SHARE network hároméves kutatómunkáját összegzi, kutatás és művészet kapcsolatának több módját különbözteti meg, szervezeti és praktikus szempontokat is figyelembe véve. A SHARE egy nemzetközi hálózat, a művészeti kutatás és oktatás fejlesztésére törekszik a doktori szintű tanulmányok terén Európában. A könyv megállapításai alapján az artistic research ideája és a művészeti doktori képzés kérdése továbbra is vitatott. Zajlik az információcsere intenzív gyakorlata, így maga a gyakorlat is képezhet kutatási alapot, kérdés, hogy ebbe a kutatásba beleértjük-e a művészeti kutatást.
A kutatás az európai művészeti iskolákban különböző formákban van jelen. Az artistic research mellett létezik a tradicionális akadémikus kutatási gyakorlat, így például (a teljesség igénye nélkül) a művészettörténeti, technológiai, fizikai-anyagi, társadalomtudományi kutatás. Az egyetemek, mivel más-más végzettséget kínálnak, mást is várnak el doktoranduszaiktól a művészeti oktatásban. Az Universität der Künste Berlin-en nagy hangsúlyt fektetnek az applied researchre és az akadémiai szintű kutatásra, s ezeket nem is választják el az artistic research módszereitől, azaz nem beszélnek róla külön kategóriaként a doktori és a posztdoktori oktatáson belül. Míg például a göteborgi egyetem művészeti tanszékén a fókusz az artistic research and development-en van és a diákok „artistic doctorate” szintű végzettséget szerezhetnek. (151.old.)
Ezzel együtt, megkülönböztethetünk módszereket a művészet- és designalapú kutatáson belül, így beszélhetünk inter-, transz- vagy multidiszciplináris művészeti és designkutatásról. Bár két évszazáddal korábban Immanuel Kant még kifejezetten rosszallotta a tudományágak összevonását egy kutatáson belül, de talán ő sem forogna a sírjában, a kiállítóterek tartalmas és egyben esztétikus, informatív és látványos megtöltése láttán, talán ebben is kivételt tenne a művészettel kapcsolatban, annak autonomitásának jegyében.
Kérdés, miként értelmezhető ilyenkor a művészet autonómiája. A művészetre Kant előtt a teoretikus tevékenység egyik származékaként tekintettek, és ez szükségszerűen vonta maga után, hogy tisztázzák a logikai szabályokat, amelyeken ez az aktivitás alapul. Később a képzelet logikájára úgy tekintettek, mint aminek önálló fennhatósága van a tudomány diktálta gondolkodással szemben. Most újra kezdjük számonkérni a képzelet alkotta dolgok mögött a gondolkodási folyamat követhetőségét, és ez a doktori szintű képzés tekintetében talán nem is problematikus. Olyan reflexiót és tevékenységet várunk el, mely társadalmilag elkötelezett, aktuális és új jelentéseket képes megfogalmazni, hipotézis vezette, de a szabad felfedezés irányába mutat.
A művészeti és dizájnterületeken hiányzik a hagyományos értelemben vett kutatás tradíciója, itt szűkösebb a tudományos eszköztár, mint a klasszikus tudományágak esetében. Ha interdiszciplinaritást várunk el, érthető, hogy a művészeti tudományok gyakrabban egyesülnek más elméleti tudományokkal, mint egymással. Talán a tudományos hagyomány és az önbizalom jelentős hiánya miatt, vagy azért, mert valójában továbbra sincs pontosan meghatározva, hogyan is néz ki egy művészeti kutatás.
Nem vállalkoznék itt most a művészeti alapú kutatás lehetőségeinek felderítésére, de hallgatva a doktoranduszok előadásait, Cseh Gabriella DLA munkája jutott eszembe, ami sok tekintetben megfelel a kutatási elvárásoknak és az éveken át tartó munka izgalmas fotó alapú installációt eredményezett. A művészeti doktori tanulmányok végén egy művészeti installáció áll, felhasználva és sokszor be is mutatva a folyamatot, melynek létrejöttét köszönheti. Az Enteriőrtörténetek című mestermunka a mikrotörténetek szerepét hangsúlyozza a tudományos kutatásban, és a kutatási anyagokon túl térrekonstrukciós kísérleteket is tartalmaz, amelyek épp a megtalált archív fotók szövetén alapulnak, de olyan tudást jelenítenek meg, amely csupán szövegesen, tudományos esszé formájában nem leírható. A képek komplex kapcsolódási rendszerének összefüggései közötti olvasás a vizuális kultúra egy fontos eszköze, miközben a művészeti kutatás ezt a folyamatot megtörve, autonóm összegzéssel állhat elő. Valami ilyesmi történik Cseh Gabriella mestermunkájában, amely magát a gyakorlatot is megkérdőjelezi némileg.
Az Enteriőrtörténetek mint kutatási program, különböző archívumok képanyagaiból válogatta ki a Brassai és André Kertész párizsi lakásaihoz köthető fotókat. Felkutatta a mai helyszíneket, kapcsolatba lépett ezen lakások tulajdonosaival és ha ők beengedték a művészt a lakásukba, esetleg további együttműködésre is hajlandóak voltak, akkor a művész megismételte a feltárt nézőpontokat. Az összes résztvevő, az egykori lakások új lakói, a megtalált lakóhelyekről készült fotók alapján rekonstruált nézőpontokból, egy térben és egy időben készítették el fotóikat ugyanazokban az enteriőrökben. Az így kapott képek persze számos ok miatt nem hasonlítanak az eredeti fotókra, de ugyanúgy részei a mestermunkának, kiállított installációnak.
Cseh Gabriella többek között ezzel lépi át a tudományos kutatás határait, hiszen itt nem az eredeti nézőpontok tökéletes rekonstrukciója a cél, hanem például egy mai lakó bizalmának tesztelése egy művészeti projekt iránt vagy például napjaink fényképezőgéphasználati, fotózási szokásainak vizsgálata. A privát terek felkutatásán alapuló kutatás egyes tereinek installációi személyes reflexiókkal zárulnak.
A projekt tudományos nyereségeként tekinthetünk azokra az életrajzi adatokra, melyek a megtalált fotók beazonosított helyszíneinek és a hozzájuk köthető idősíkoknak az összekapcsolásából adódtak.
A hét helyszínből itt a szöveg alatt most André Kertész a Bvd de Montparnasse 75 cím alatt található lakásához tartozó képanyagot mutatjuk be. A fotográfus 1929-től 31-ig élt itt, e három év egy kapcsolat története is, hiszen Rogi André és André Kertész friss házasokként költözött be a művészlakásba. Az archív képek, az időpontok és a személyek egymás mellé kerülésével rajzolódnak ki egy szerelem epizódjai (lásd A. K: Rózsa 1925-31 között és R.A.: Rózsa 1925-31 között). André Kertész ezekben az években vásárolja meg Leica kameráját, amivel aztán a tükröződő felületek torzulásainak nyomába ered, a Montparnasse-i lakásban fotózott békák szemében ennek az érdeklődésnek a nyomait láthatjuk.
Talán mert a kapcsolat zátonyra futott, nem sok adat vagy fotó maradt hátra ebből az időszakból a Kertész hagyatékokban és ez megnehezítette a lakás pontos helyének beazaonosítását. Végül Rogi André egy képének hátoldalán sikerült megtalálni a pontos címet. Ez az enteriőrtörténet végül nem lett teljes, amit az installációban fehér lapok jeleznek. A lakás új tulajdonosa ugyan kíváncsi volt a projektre, végül mégsem szeretett volna részt venni az együttmüködésben. Néhány képet láthatunk az egy emelettel lejjebb található lakásról és tulajdonosáról, aki viszont sokat segített a nézőpontok felkutatásában. A fizikai terek kollektív tudással való feltöltése hasznos eszköz lehet közvetlen és tágabb környezetünk összefüggéseinek megismerésében, az idő múlásának és a változások mibenlétének megértésében.
A további enteriőrtörténetek és a teljes installáció Cseh Gabriella weboldalán érhetőek el.
Az elkészült munka archív képeinek forrásai a Bibliothèque nationale de France és a Médiatheque de l’architecture et du patrimoine. A nyitóképen Cseh Gabriella: Enteriőrtörténetek – André Kertész és Rogi André lakása Párizsban (1929-31), 75 blvd du Montparnasse, részlet, 2015.
