A land art és az installáció határterületén működő, feleségével, Jeanne-Claude-dal annak haláláig közösen dolgozó és vele együtt világhírűvé vált bolgár származású művésznek a napokban nyílt kiállítása Szófiában. Ez a hír önmagában nem meglepő, de rögtön azzá válik, ha hozzátesszük, hogy a szülőföldjét közel 60 évvel ezelőtt elhagyott művésznek ez az első bulgáriai tárlata. Christo, akit akkor még Hriszto Javasevnek hívtak, nem egzisztenciális okok miatt vonult emigrációba: apja gyárigazgató volt, édesanyja a Bolgár Képzőművészeti Akadémia titkára, s őt is gond nélkül felvették a képzőművészeti egyetemre.
Christo és Jeanne-Claude: A becsomagolt Lower Manhattan, 1973, © Christo és Jeanne-Claude, forrás: sghg.bg
Az ideológiai kötöttségektől mentes, szabad alkotás vágya hajtotta Nyugatra, s szülőhazájába még művein keresztül sem tért vissza egészen az idei esztendőig. A „nagy hazatérést” korábban egyik fél sem erőltette, még a negyedszázaddal ezelőtti rendszerváltást követően sem, ám most a művész 80. születésnapja meghozta az áttörést: a nagy múltú Szófiai Városi Művészeti Galéria adott otthont a művész házaspár kiállításának, aminek költségeihez a bolgár főváros is hozzájárult, a fővédnöki tisztet pedig Jordanka Fandakova főpolgármester vállalta.
Christo és Jeanne-Claude: Futó kerítés, Sonoma és Marin Counties, Kalifornia, 1972-76, © Christo és Jeanne-Claude, forrás: sghg.bg
A tárlat retrospektív jellegű, Christoék 130 projektjének dokumentációját mutatja be, köztük számos 1963-2014 között megvalósítottat, néhány olyat, ami papíron maradt és többet azok közül is, melyek – akár több évtizedes előkészítő munka után – mostanra jutottak el a megvalósítás küszöbére. A legnagyobb érdeklődést feltehetően nem is a megvalósult emblematikus munkák – így pl. a berlini Reichstag és a párizsi Pont Neuf becsomagolásának – tervdokumentumai, anyagmintái, fotói és filmfelvételei váltják majd ki, hanem egy olyan projekt, aminek első tanulmányrajzai még a 70-es években születtek.
Christo és Jeanne-Claude: Olajoshordók fala – A Vasfüggöny, Rue Visconti, Paris, 1961 -1962, © Christo és Jeanne-Claude, forrás: sghg.bg
Ez a projekt, a Masztaba, ami az ókori Egyiptom egyik, előkelőségek által használt sírtípusáról kapta a nevét, több okból is különleges helyet foglal el Hrisztoék életművében. Egyrészt a már említett „életkora” okán, másrészt gigantikus méretei miatt (Christo masztabájában elférnének a legnagyobb piramisok is), de mindenekelőtt azért, mert a művészduó megvalósításuk után rendszerint rövid időt, sokszor csak néhány napot élt munkáival szemben a masztaba, ha elkészül, véglegesen az Abu Dhabitól 160 kilométernyire kijelölt helyén marad. Christo és Jeanne-Claude masztabája persze nem kőből, hanem, stílszerűen, 55 gallonos olajos hordókból épül. Az alkotók a legapróbb részletekre is gondoltak: a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítésére egy-egy svájci, angol, amerikai és japán egyetemet kértek fel, melyek egymástól függetlenül dolgoztak és közülük egy német mérnökiroda választotta ki a japán javaslatot, ami alapján a masztaba építése megkezdődhet. A projekt megvalósításának lehetséges szociális és gazdasági eredményeiről, következményeiről a PriceWaterhouse Coopers-szel készíttettek elemzést, amivel végül a helyi hatóságokat is sikerült meggyőzniük.
Christo és Jeanne-Claude: Masztaba, 1977, © Christo és Jeanne-Claude, forrás: sghg.bg
Christo a szeptember 14. óta látogatható kiállítás megnyitójára sem utazott Bulgáriába, e mögött azonban, mint hangsúlyozta, nem elvi okok állnak, hanem futó projektjeinek rendkívüli munkaigényessége. Mindazonáltal tárlatának lényegében maga volt a kurátora és „távirányítással” maga vezényelte a kiállítás felépítését is. Ha kicsit felemás módon is, de egy nagy mester hazatért szülőföldjére.