Németh Ilona: Eastern Sugar, Trafó Galéria, 2022.05.06-06.19.
A szintén dunaszerdahelyi születésű Németh Ilona otthonának ablaka pontosan ennek a csehszlovákiai gyárnak a mára már üresen álló területére néz. Itt működött egykoron az ország legmodernebb manufaktúrájaként elhíresült Juhocukor üzem, amelyet a rendszerváltás után a francia–angol Eastern Sugar vállalat vásárolt fel. Bár ezután még számos évet túlélt, a gyár 2006-ban végül végleg bezárta kapuit. Amikor a Munkácsy-díjas képzőművész útja ezen a térségen át vezet, bizonyára felidéződnek benne az egykoron virágzó létesítmény körüli illatok, a gépek zúgása vagy éppen a gyár egykori sziluettje, amely mostanra pusztán csak távoli emlék.
Hogy ez az emlékkép ne vesszen a múlt homályába, Németh Ilona még 2017-ben elkezdett foglalkozni a manufaktúra történetével. Olyan alapos kutatásba fogott, hogy munkája az évek során nemzetközi projektté nőtte ki magát. A számos szakértő, kutató és alkotó bevonásával készült Eastern Sugar tárlata (ironikus gesztusként utalva a gyárat felvásárló cég nevére) mára Szlovákiát, Csehországot, Németországot és Franciaországot is megjárta.
Ezúttal pedig nálunk is bemutatkozik a projekt, amelynek helyszínéül a Trafó Galériánál jobb kiállítóteret nem is választhattak volna a szervezők. Az alagsori, fehér és kék színárnyalatokban „úszó” térbe belépve cukorból álló „hegy” fogad, amelyet mintha épp most öntöttek volna ki a fölötte tátongó nyílásból. A tárlat alaphangulatát meghatározó cukorhegy lényegében az egyetlen olyan „alkotása” a kiállításnak, amely nem mozgóképes. Az Eastern Sugar anyagát ugyanis javarészt történelmi beszámolókat összegyűjtő, nagy méretű vásznakra vetített, hanganyaggal kísért videóinterjúk és fotóesszék alkotják, amelyeken az egykori gyárak már lepusztult épületei láthatóak. A videóanyagok mellett a látogató Németh Ilona könyvébe, a kiállítással azonos című Eastern Sugar című kiadványába is belelapozhat (Ilona Németh, Eastern Sugar, SNG & Sternberg Press, 2021)
Ez a gazdagon illusztrált angol nyelvű könyv külföldi szakértők írásain és interjúk mentén igyekszik beszámolni a szlovák cukoripar hanyatlásának történetéről, annak szélesebb társadalmi és gazdasági kontextusáról. Németh Ilona kiállítása csak részben mutatja be a könyv anyagát, amely tizenöt manufaktúra (az 1861-től 2002-ig működő Prága-Modřany cukorgyártól az 1969-ben alapított Juhocukor üzemig ívelő gyárak) sorsát követi nyomon. A tárlat a kelet-magyarországi Kabai (Hajdúsági) Cukorgyár megszűnésére, és az egykor a közép-kelet-európai régióban működő hat manufaktúrára, továbbá a kiállítás címadójára, az Eastern Sugar vegyesvállalatra és az általa felvásárolt korábbi gyárakra reflektál.
A lista nem teljes, de ez nem is baj, hiszen a megszólaltatott szakemberek anekdotái is kellő információval szolgálnak a témáról. Az interjúalanyok között hallhatjuk az Eastern Sugar egykori francia igazgatósági tagját, Christian Laurt, egy szaktanácsadói minőségben résztvevő szlovák szakértőt, az AGRANA konszenzust irányító Dušan Janíčeket, a magyar vonatkoztatásokról pedig Kaba polgármestere, Szegi Emma és az Eastern Sugar vállalat egykori pénzügyi igazgatója, Papp István beszél.
Christian Laur egész életét a cukoriparnak szentelte. Először Franciaországban dolgozott, majd a brit Tate & Lyle céghez került, amely cukor- és keményítőgyártó vállalatként működött. Ebben az időben a Tate & Lyle igyekezett egész Európa-szerte kiterjeszteni üzleti tevékenységét, e terv megvalósítását pedig az interjú főszereplőjére bízták. 1990 januárjában – röviddel a berlini fal leomlása után – Lengyelországban kezdték el a terjeszkedést, majd eljutottak Magyarországra is, ahol számos cukorgyárat meglátogattak.
A közép-európai országok javainak felvásárlása iránt érdeklődve 1990 júniusában aztán Christian Laur és csapata „elérte” Csehszlovákiát is, ahol különösen felkeltette figyelmüket a dunaszerdahelyi Juhocukor cukorgyár, amelyet fel is vásároltak. 1989 után a Tate & Lyle nagyon gyorsan eldöntötte, hogy feltérképezi az európai lehetőségeket. Ennek folyamán létrejött egy találkozó – emlékszik vissza az interjúban Laur – egy másik terjeszkedő vállalat, a Generale Sucriére és a Tate & Lyle elnöke között, amely nyomán végül egy olyan együttműködés született, amely az Eastern Sugar nevű nagyvállalat 1993 körüli megalapításához vezetett. A 2000-es évek után Christian Laur már nem volt közvetlenül érintett a cukoriparban, de arra jól emlékszik, hogy az iparág ebben az időszakban aranykorát élte. Kezdeményezték egy kvótarendszer bevezetését is, amely megszabta volna, hogy a vállalatoknak mekkora mennyiségű cukrot kell előállítaniuk, amelyet aztán garantált áron értékesítenek. A döntéssel természetesen nem mindenki volt elégedett, különösen India és Brazília nem, mondván, hogy az európai országok túl sok cukrot termelnek, ezáltal is akadályozva őket abban, hogy exportra termeljenek.
Ez az ügy éveken át terítéken volt, és végül az Európai Közösség elvesztette a csatát, minek következtében csökkenteni kellett a cukortermesztést. Közben az Eastern Sugar vállalaton belül megváltozott a vezetés, az Egyesült Államokban és Ausztriában már jelenlevő cég ezúttal nemcsak a cukor, hanem a keményítő előállításában is világméretűvé szeretett volna „nőni”. Gazdaságilag azonban a keményítő sokkal értékesebb volt mint a cukor, így az iparági jövője is ígéretesebbnek tűnt. A Tate & Lyle vezetése ezért lassan „kiszállt a cukorból”, és keményítővel kapcsolatos fejlesztésekbe fogott. Az Európai Gazdasági Közösség ekkor felajánlotta, hogy a cukorkvóták egy részét visszavásárolja, ám mivel a két partner érdekei nem egyeztek, érdemi döntés nem született, így a keményítőre helyezett hangsúly idővel a dunaszerdahelyi gyár bezárásához vezetett.
A szlovákiai Juhocukor gyár szomorú sorsával ellentétben a kabai (Hajdúsági Cukorgyár) épületek mind a mai napig állnak, a gyár azonban már nem üzemel. Az 1979-ben alapított manufaktúrát állami vállalatként alapították, és az akkori államadósság ellentételezéseként lengyel kivitelezők építették fel. 1991 március 1-jén a már említett Tate&Lyle cég és az Állami Vagyonkezelő Ügynökség (ÁVÜ) közötti szerződés alapján megalakult a Kabai Cukorgyár Részvénytársaság, amely az Európai Unió cukorpiaci rendtartásának reformja következtében 2006 októberében bezárt. Pap István interjúalanyként el is mondja, hogy a városban többé nem üzemel cukorgyár, Kaba jövőjének záloga immáron a napelempark.
Természetesen az alkotónak is megvan erről a témakörről a saját véleménye, hiszen ahogy azt egy helyütt megfogalmazza:
„[A nacionalista populizmusok szlovákiai és magyarországi elterjedését különböző gazdasági mechanizmusok és érdekek erősítik. Ilyen értelemben az Eastern Sugar a lehetőségek hiányára, a szocializmus időszakát követő gyors átmenetre és az elsietett uniós csatlakozási folyamatok következményeire is reflektál”.
Németh művészeti gyakorlatának alapvető módszere a párbeszédre épül. A videóinterjúk és fotóesszék formájában látható Eastern Sugar lényege, hogy a cukoripar különféle szereplőivel, alakítóival való dialógus során közelebb kerüljünk a cukorral kapcsolatos gazdasági folyamatok és a nyomukban járó kulturális változások megértéséhez. Az egykori, mára szellemépületként „funkcionáló” gyárakat látva nem feltétlenül a nosztalgia érzése tölthet el bennünket, hiszen az egykori létesítmények már csak árnyékuk önmaguknak, régi dicsőségükre egyre kevesebben emlékezhetnek. Az Eastern Sugar megszólaltatott résztvevői viszont igen, és arra késztetnek bennünket kiállítás látogatókat is, hogy próbáljuk meg végig gondolni a múlt történéseit, igyekezzünk megérteni azokat a folyamatokat, amelyek egykoron közép-európai térségünkben lezajlottak. Németh Ilona munkái már a 90-es évek közepétől olyan multimédiás alkotói gyakorlatot körvonalaznak, amelyek rendszerint a közép-európai régió politikai légkörének személyes tapasztalatát igyekeznek összeolvasni a keleti blokk országainak rendszerváltástól napjainkig tartó egyetemes történetével. Ennek az alkotói életútnak egy újabb kiváló példája és jelentős mérföldköve az Eastern Sugar című kiállítás.
