Gondolatok a …Nyitott Múzeum… Együttműködés, részvétel, társadalmi múzeum (Néprajzi Múzeum, Budapest, 2018. Szerk: Frazon Zsófia) című könyvhöz
Idén nyáron a mannheimi Kunsthalléban jártam, melynek újratervezett épülete június elsején nyílt meg a közönség számára. Az új épületet az átláthatóság és átjárhatóság érzetét hangsúlyozó üvegszerkezetek dominálják: a huszonkét méter magas homlokzatot tagoló üvegfalakat transzparens fémszerkezettel kombinálták, ezzel kubus alakzatokra osztva az épület egészét, mely a város urbanisztikai szerkezetére is reflektálni kíván. Ottlétem során lehetőségem nyílt meghallgatni néhány beszámolót a múzeum vezetőitől az újratervezés folyamatáról, melyekben hangsúlyozták, hogy az új épülettel az egyik legfontosabb cél az intézmény megnyitása volt a város állandó lakossága felé. Az épület struktúrájában megjelenő transzparens elemek, a szabadtériség érzetét keltő üvegtető-szerkezet, illetve az utcaszinten lévő kiállítótér ingyenessé tétele mind egy „nyitott múzeum” létrehozását célozták meg. A koncepció ismertetése során sok szó esett arról a folyamatról, amely Mannheimban az intézményi nyitás igényéhez, egy új múzeumépület létrehozásához vezetett.
A KUMA (Kunsthalle Mannheim) esetében a múzeumi nyitás tradíciója egészen az alapításig nyúlik vissza. Az intézmény első igazgatója, Fritz Wichert 1909-ben a Kunst für alle („művészet mindenkinek”) mottóval nyitotta meg a múzeumot, 1911-ben pedig elindította az Akademie für Jedermann („akadémia mindenkinek”) című programot, melynek keretében heti rendszerességel vetítéseket és előadásokat, a gyűjteményt bemutató tárlatvezetéseket, és edukatív célú kiállításokat rendezett. Wichert módszere – amely egyszerre kívánt múzeumi és társadalmi reformokat generálni – később egész Németországban népszerű és sikeres lett. A mannheimi Kunsthalle programja erre a hagyományra építve azt vallja, hogy a kiállítások és művészeti projektek mint a „transzkulturális közvetítés eszközei” működnek, ezzel megalapozva a demokratikus intézményi modellt. A KUMA aktuális működésének stabil pontját jelenti az az átfogó digitális stratégia, melynek célja a múzeumi autoritás ideájának felszámolása és a kulturális edukációs tevékenység aktiválása – mindezzel új potenciális látogatórétegeket is megszólítva. Ennek a víziónak a mára sikeresen megvalósuló aktív gyakorlásához (Mannheim lakosságára alakított programok, a digitális gyűjteményt bemutató különböző felületek, a város terének használata múzeumi programokra, stb.) fontos bázist jelentett a város vezetésének és lakóinak folyamatos támogatása.
A múzeumépítészetben az 1970-es évek végén megindult változásokat – melyek útttörő példája a párizsi Pompidou Központnak a városba szervesen integrálódó épülete volt – a kezdetektől a múzeum intézményének funkcionális újragondolása motiválta. Ez a folyamat a múzeum mint kiállítóhely értelmezésének revidiálásával és ennek a perspektívának a kitágításával kezdődhetett meg.
A 20. század végére a gyűjtés, megőrzés, bemutatás funkcióin túlmutatva egyre fontosabb feladatként jelent meg a múzeumok társadalmi szerepvállalása és a múzeumlátogatókkal való kapcsolat aktív alakítása.
A múzeumok intézményi önreflexiójának és kritikai szemléletének ezen szempontjait, elméleti hátterét az új múzeológia (new museology) irányzata jelölte ki, mely elsődleges céljának a múzeum és társadalom közötti kapcsolat diskurzus-alapú működésének erősítését tekinti. Ugyanakkor a gyakorlatban múzeumok és használóik viszonyának kritikai vizsgálata és aktív alakítása – többnyire intézménystrukturális okokból – sok esetben csak hosszan elhúzódó folyamatokként, vagy épp a múzeumi közeggel való tényleges együttműködés hiányával valósul meg.
És itthon?
A hazai múzeumok körül jelenleg fennálló rendszerszintű problémák (erről bővebben lásd Mélyi József „nyitott kérdéseit” az artportalon) között viszonylag ritkán nyílik alkalom a helyi lehetőségek, módszerek, gyakorlatok áttekintésére, elemzésére, összegzésére és újragondolásra. Éppen ezért időszerű és hiánypótló vállalkozás a …Nyitott Múzeum… Együttműködés, részvétel, társadalmi múzeum című könyv, mely egy több éves kutatási és együtt gondolkodási folyamat egyik létrejött produktuma. A 2018 májusában megjelent kötet mögött álló törekvések kereteit a Néprajzi Múzeum intézményében folyó szakmai munka; a múzeum által 2003-ban életrehívott, és azóta koordinált MaDok-program; illetve a Mai tárgyak, mai emberek, társadalmi múzeumok címmel három éven át folyó OTKA-kutatás határozta meg. A kutatások eredményeként a …Nyitott Múzeum… kötet mellett egy folyamatosan bővülő weboldal, budapesti és vidéki események sorozata, illetve már 2017 februárjában egy kiállítás is megvalósult.
A könyv bevezető szövege úgy fogalmaz, „a kézikönyv a múzeumi jelenkutatás egy jelenségét, a részvételen és együttműködésen alapuló múzeumi munkát vizsgálja.” A szerzők (Foster Hannah Daisy, Frazon Zsófia, Gadó Flóra, Hermann Veronika, Illés Péter, Schleicher Vera, Szakács Eszter, Toronyi Zsuzsanna, Wilhelm Gábor) között találunk muzeológust, etnográfust, kultúrantropológust, esztétát, kurátort és irodalomtörténészt is, lefedve a múzeumelméleti kutatásokhoz kapcsolható humántudományok szinte minden területét.
A múzeumi gyakorlatok új alapokra helyezésének kérdését az elmúlt években itthon több kiadvány is tárgyalta már (pl. Ébli Gábor (2005): Az antropologizált múzeum. Közgyűjtemények átalakulása az ezredfordulón; Frazon Zsófia (2011): Múzeum és kiállítás. Az újrarajzolás terei; György Péter (2013): Múzeum – a tanuló-ház. Múzeumelméleti esettanulmányok[1]). A …Nyitott Múzeum… komplexitása és rendkívüli aktualitása abban rejlik, hogy a múzeumi munkáról való tudást és az ehhez kapcsolódó kérdéseket a látogatói szereppel való egyenrangú viszony felől vizsgálja, a könyv alapstruktúráját és gerincét jelentő együttműködés és részvételiség perspektívájából. Ahogy a szerzők is írják: „a részvételen és együttműködésen alapuló múzeum nyitott a múzeumhasználókra, akiknek aktív, kreatív, kritikus szerepet szán, és kezdeményező a másokkal közösen végezhető múzeumi munkában.”
A részvételiség és együttműködés horizontja már a könyv létrejöttének körülményeit is megalapozta – a mögötte álló kutatási folyamatot, a kialakított szerkezetet és a grafikai megvalósítást. A közös munka metódusát a szerzők „kollektív és diszkurzív írásnak” nevezik, mely munkamódszer – ahogy külön kiemelik – a fordítóval, a vendégszerzőkkel és a könyvtervezőkkel való munkára is kiterjedt. Az eredmény egy felépítésében önmagával és az olvasóval is diskurzust folytató kiadvány, melynek egyes szakaszai külön-külön és együttesen is összefüggő fogódzókat adnak a múzeumok és használóik közötti viszony újragondolkodáshoz: a könyv Frazon Zsófia által írt bevezetőjét követően egy 63 tételes Fogalmi háló jelöli ki a könyv fókuszpontjait, „gondolati tereit”, majd 20 Szócikk, 16 Esettanulmány (többségükben a 2000-es évek óta Magyarországon kezdeményezett projekteket vizsgálva) és 9 Interjú körvonalazza a részvétel és együttműködés-alapú kutatási és kiállítási működések, múzeumi praxisok és folyamatok aspektusait és lehetőségeit – a fogalmi háló használatával (vizuálisan is) kihangsúlyozva a kapcsolódási pontokat. Mind a Szócikkek, mind az Esettanulmányok – a múzeumot mint intézményi konstrukciót a társadalmi múzeum keretrendszerében elhelyezve – a tudományos és hétköznapi diskurzusok közötti lehetséges hidak kiépítésére törekszenek.
A tranzit.hu által 2012-ben indított Curatorial Dictionary / A kurátori gyakorlat és diskurzus szótára projekt több olyan fogalom értelmezésével is foglalkozott, amely – a jelen könyv Fogalmi hálójához hasonlóan – kapaszkodókat jelenthet a részvétel és együttműködés alapú múzeumi gyakorlatban (pl. diskurzivitás, együttműködésen alapuló művészeti gyakorlatok, részvételen alapuló művészeti gyakorlatok, új muzeológia, stb.). A …Nyitott Múzeum… ezeket a szempontokat kiegészítve, egy tágabb jelentésmezőn mozogva, a tudományos feldolgozástól részben eltávolodva kíván új fogalmakat bevonni a múzeumi működésről való diskurzusok szótárába, vállaltan azon dolgozva, hogy az „amatőr” és „laikus” szempontok is hangot kapjanak az akadémiai megközelítések mellett. A kötet a tudományos nyelv és nézőpont bezártságát az interdiszciplinaritás hangsúlyával is igyekszik feloldani, a múzeumtudomány mellett az etnográfiai, kultúrantropológiai, társadalomtudományi, információelméleti, nyelvfilozófiai, stb. szempontok beemelésével. Ez a módszertan a „nyitott múzeum” ideáját alapozza meg.
A …Nyitott Múzeum… cím – amellett, hogy a Mallarmétól Heinrich Wölfflinen át Umberto Ecoig használt „nyitott mű” fogalomra is reflektál – felteszi a kérdést, mennyiben beszélhetünk a múzeum mint intézmény nyitottságáról, egyben provokatív módon a rendszer zártságának problematikáját is feszegetve. Ahogyan Eco elmélete esetében, úgy az itt bevezetett „nyitott múzeum” fogalmával is együtt jár egy meghatározott, keretekkel rendelkező forma, tehát nem az Eco által „rossz végtelennek” nevezett formanélküliségről van szó.
A múzeum nyitottsága egyrészt a múzeumhasználók felé irányul, aktív részvételük elengedhetetlen a strukturális újragondoláshoz. Ez az igény többek között a szócikként tárgyalt tudáskörforgás fogalma alatt is kifejtésre kerül: „a tudáskörforgás gyakorlata nyitott múzeumi modellt hoz létre, amelyben az egyirányú tudásközvetítés helyett a múzeumhasználókkal együtt megvalósított tudásmegosztó gyakorlat, a hétköznapi interakciók múzeumot formáló szerepe válik láthatóvá.” Ez egyben a múzeumi és mindennapi tudás közötti kölcsön- és együtthatások megteremtésének igényét is mutatja, ami ugyanakkor függ a szereplők együttműködési kompetenciáitól: „ennek feltételei a más tudások iránti igény és nyitottság, továbbá az egymás tudásai közötti konkurenciaharc kikapcsolása.” A nyitottság fogalmának bevezetése másrészről a múzeum elitizmusának problematikájára is felhívja a figyelmet, a közösségi múzeum formáját alternatívaként kínálva, melyben a múzeumok társadalmi és aktivista szerepe is előtérbe kerülhet.
A könyv – és a kapcsolódó weboldal – grafikai megjelenése a de_form stúdió (Déri Enikő és Demeczky Nóra) munkáját dícséri, akik forma és funkció egységének megteremtésével a kutatás tárgyiasult eredményét is a részvételiség és együttműködés keretei közé helyezték. A könyv tabula rasaként megjelenő, üres, fehér borítóját az olvasó saját részvételi igényei szerint alakíthatja (a kötethez járó zöld filctollakkal), ezzel önkéntesen kölcsönhatásba és diskurzusba lépve a könyvvel. A tipográfiai megoldások (a Fogalomháló zöld kiemelőszínnel jelölt tárgyszavai, a stickereken megjelenő kulcsszavak) többdimenziós struktúrát adnak a kiadványnak, ami a folyamatosan fejlődő weboldal esetében még hangúlyosabb.
A látogatókutatás (visitor studies) fő fókuszát a múzeumi látogatók szokásainak tanulmányozása, értelmezése és elemzése jelenti – ennek a kutatási iránynak amúgy nemzetközi szervezete is van. Szakemberei azonban sok esetben az intézmények tényleges szakmai programjától függetlenül, vagy csak kevés kapcsolódási ponttal tevékenykednek. Ezek a kísérletek ezért gyakran a tudományos/múzeumi és a laikus/látogatói szerepek éles elkülönítésére építve a múzeumra mint a látogató élményszerzési igényeinek kiszolgálóintézményére tekintenek, elvágva ezzel a kollaboratív és oda-vissza csatolást kívánó metodológia lehetőségeit. A múzeum önreflexiós igényéhez, illetve a kollaboratív és participatív gyakorlatok általánossá válásához és alkalmazhatóságához – ahogy a bevezetőben is szerepel – elengedhetetlen a szakma szereplőinek (egyének és intézmények) nyitottsága. A könyv olvasójaként mindannyian aktívan részévé válhatunk ennek a folyamatnak: az olvasással részt veszünk a közös gondolkodásban; a diskurzusokba való bekapcsolódással, azok formálásával együttműködünk a változások generálásában, a múzeumok feladatainak kialakításában és megvalósításában.
A …Nyitott Múzeum… olyan diskurzusok és aktivitások formálódását ösztönzi, melyek a Magyarországon jelenleg is zajló és folyamatosan aktuálissá váló múzeumi átalakulásokat nem pusztán a múzeumépítészeti és infrastrukturális trendek szintjén mozdítják előre, hanem a múzeumi és a kulturális szcéna szerkezeti megújulását is generálhatják. Ehhez a gyakorlathoz történeti és módszertani hátteret is mutat a könyv Szakmai önszerveződés című szócikke. Mindannyiunk érdeke egy olyan hálózat kiépítése, melyben a részvétel és együttműködés-alapú gyakorlatok a „tudáskörforgás aktiválásával” teremtik meg a diskurzus-orientált működés kereteit.
*
A kézikönyv szerzői, a kutatócsoport tagjai: FOSTER HANNAH DAISY, FRAZON ZSÓFIA, GADÓ FLÓRA, HERMANN VERONIKA, ILLÉS PÉTER, SCHLEICHER VERA, SZAKÁCS ESZTER, TORONYI ZSUZSANNA, WILHELM GÁBOR
Meghívott szerzők: CSATLÓS JUDIT, CSENGEI ANDREA, HORVÁTH KITTI, ANDREAS LEHNER, ŐZE ESZTER, THURY LILI, VÖRÖS GABRIELLA
Meghívott kommentálók: FEJES PETRA, HERMANN JÚLIA, HORNYÁK EVELIN, KISS KRISZTINA NOÉMI, VÖRÖS ZÉTÉNY
Szerkesztette: FRAZON ZSÓFIA
Olvasószerkesztő: SEBES KATALIN
Angol fordító: LAKI JÚLIA
Angol anyanyelvi lektor: BOB DENT
Könyvterv, grafika: DE_FORM (DEMECZKY NÓRA, DÉRI ENIKŐ)
Webfejlesztés: GODZSÁK DÁVID
Weboldal: http://nyitottmuzeum.neprajz.hu/
Kiadó: Néprajzi Múzeum, 2018
Partnerintézmények: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, Savaria Múzeum, ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék, tranzit.hu, Laczkó Dezső Múzeum
A kutatás támogatója: OTKA-NKFI
A kötetről készült fotókat Sarnyai Krisztina készítette.
[1] Ébli Gábor: Az antropologizált Múzeum. Közgyűjtemények átalakulása az ezredfordulón, Typotex Kiadó, Budapest, 2005. Frazon Zsófia: Múzeum és kiállítás. Az újrarajzolás terei. Gondolat – PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, Budapest–Pécs, 2011; György Péter: Múzeum – a tanuló-ház. Múzeumelméleti esettanulmányok. Szépművészeti Múzeum, Budapest (MuseumCafé könyvek 1.), 2013.
