Kilenc hónappal a nyitás előtt a documenta fifteen bejelentette a jövő évi kasseli eseményen résztvevő művészek névsorát. Egészen pontosan a lumbung programban résztvevőkét, ez az a program, amelyet a documenta kurátori feladatait végző indonéz csoport, a ruangrupa meghirdetett. A lumbung (rizsraktár) indonéz kifejezés egy olyan helyet vázol fel, amely közösségi találkozóhely, a közös tartalék, az erőforrás-megosztás helye, a ruangrupa erre a metaforára (vagy, ha akarjuk, nagyon is valóságos térre) építette fel koncepcióját.
Mint ismeretes, a ruangrupa (amelynek egyik tagjával, Farid Rakunnal az artportal interjút is készített Budapesten), több szervezetet is meghívott maga mellé azzal a céllal, hogy a documenta arcát és programját közösen formálják.
Ezek sorában ott van az OFF-Biennále Budapest is, úgy tudjuk azonban, hogy a most kiadott művészlista még nem az, amelyen a szervezetek által meghívott összes alkotó jelen van, illetve amely bármit is elárulna a résztvevő szervezetek projektjeiről.
A hivatalos kommunikáció szerint a most közzétett 51 név a „lumbung művészek” listáját jelenti. Hogy a későbbiekben ez a névsor bővülhet, azt a ruangrupa közleménye is jelzi, az azonban különös, hogy benne nincs szó a résztvevő többi szervezet programjáról, kontribúciójáról – a sajtóközleményben pusztán egy link mutat a többiekre, mint a lumbung „tagjaira”.
A művészek névsorát, amelyet a kasseli Asphalt című utca-magazinnal közösen publikálták, nem országok, hanem időzónák szerint jelöli az alkotókat. Az indoklás szerit azért, mert az előkészítés során a ruangrupa rendszeresen tartott és tart online meetingeket, munkacsoport-megbeszéléseket (a ruangrupa szóhasználatában majeli-nek nevezett eseményeket), amelyek egymás, illetve egymás művészi gyakorlatának megismerését szolgálják és a későbbi munkák, kollaborációk alapját képezik, és amelyeket időzónák szerint szerveznek. A nyilvánosságra hozott nevek mellett így most a tartózkodási helyük szerinti időzóna megnevezése szerepel. A documenta közleménye arról is beszámol, hogy a művészek nagy része a nyár folyamán elutazott Kasselbe, hogy a documenta helyszíneit, a lehetséges bemutatás helyeit, a documenta más művészeit, valamint a városnak a művészeti projekttel együttműködő közösségeit megismerje.
A közzétett lista:
ikkibawiKrrr / KST
ook_reinaart vanhoe / CET
Richard Bell / AEST
Taring Padi / WIB
Wakaliwood / EAT
Agus Nur Amal PMTOH / WIB
Arts Collaboratory / diverse time zones
Black Quantum Futurism / EST
Chimurenga / SAST
Jumana Emil Abboud / EET
Nino Bulling / CET
Subversive Film / CET, EET
Cinema Caravan and Takashi Kuribayashi / JST
Kiri Dalena / PHT
Nguyen Trinh Thi / ICT
Safdar Ahmed / AEST
Sakuliu / TST
Atis Rezistans | Ghetto Biennale / EST, WET
Marwa Arsanios / CET
Sourabh Phadke / WET, IST
yasmine eid-sabbagh / BT, WT
*foundationClass*collective / CET
Alice Yard / AST
Erick Beltrán / CET
LE 18 / WAT
MADEYOULOOK / SAST
Party Office b2b Fadescha / IST
Serigrafistas queer / ART
*
Amol K Patil / IST
BOLOHO / CST
Cao Minghao & Chen Jianjun / CST
CHANG En-man / TST
Sa Sa Art Projects / ICT
Hamja Ahsan / WET
Jimmie Durham / CET
La Intermundial Holobiente / WET, ART, EST
Pınar Öğrenci / CET
Saodat Ismailova / UZT
Baan Noorg Collaborative Arts and Culture / ICT
Dan Perjovschi / EET
Fehras Publishing Practices / CET
Nhà Sàn Collective / ICT
The Nest Collective / EAT
Another Roadmap Africa Cluster (ARAC) / WAT, CAT, EAT
Archives des luttes des femmes en Algérie / WAT
Asia Art Archive / HKT
Centre d’art Waza / CAT
El Warcha / WAT
Graziela Kunsch / BRT
Keleketla! Library / SAST
Komîna Fîlm a Rojava / EET
Sada [regroup] / AST
Siwa plateforme – L’Economat at Redeyef / WAT
The Black Archives / CET
Nyitókép: A ruruhaus, a documenta egyik helyszíne. Fotó: Nicolas Wefers / documenta fifteen
A cikk lejjebb folytatódik.