Az intézmény első kiállítása augusztus 13-ig tart nyitva, ahol 40 műalkotás, műegyüttes látható. A kiállított anyagban ikonikus, a 20. századot meghatározó modernizmus idején született munkák, középgenerációs és fiatal alkotók fényművészeti alkotásai egyaránt megtalálhatók. A válogatásban helyet kapott többek között a Borsos Lőrinc művészpáros, Csörgő Attila, Kepes György, Mengyán András, Moholy-Nagy László, Victor Vasarely és Várnai Gyula egy-egy műve is.
Az első kiállítást hatalmas érdeklődés övezte, a zárásig a látogatók száma meghaladja majd a 200.000 főt, ami nem csupán hazai, de nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő eredmény. A válogatáshoz egy közel 30 részből álló videóinterjú-sorozat is készült, továbbá a szervezők egy informatív katalógust is megjelentetnek a kiállított művekről.
A következő, a tervek szerint 2024. április végéig látható válogatás, melynek kurátorai Bencsik Barnabás, Szalai Bori és Kovács Dalma, 2023 szeptember elején nyílik. A tervezett kiállítás mintegy negyven hazai és nemzetközi résztvevő utóbbi években készült vagy kifejezetten erre az alkalomra létrehozott fény-objektjeit, installációit és immerzív fény/térkonstrukcióit mutatja be. A válogatás hangsúlyos részét jelentik a fény fizikai és élettani jelentőségével és funkciójával foglalkozó művek, amelyek olyan égető kérdésekre reflektálnak, mint a globális felmelegedés és a klímaváltozás folyamata, a fenntartható ökoszisztéma és a biodiverzitás fontossága.
Borítókép: Biró Dávid (A LAM jóvoltából)