Közel két éve számoltunk be a skóciai Dundee-ból, a Generator Projects nevű helyen rendezett csoportos kiállításról, amelyen olyan fiatal magyar művészek szerepeltek együtt, akik zömmel nem a magyarországi művészeti oktatásból kerültek ki és szinte teljes eddigi szakmai életüket külföldön töltötték. A legtöbbjük pályakezdése tehát egy nagyon eltérő közeghez köthető, amely más módon működik, műveik pedig azonnal a nemzetközi kontextusban landolnak. Nemcsak arra voltunk kíváncsiak, hogy mit csinálnak, milyen kapcsolatuk van – ha van – a magyarországi színtérrel, hanem arra is, hogyan gondolkodnak, illetve milyen különbségek látszanak a brit és a magyarországi indulás, pályakezdés között.
A 2018. decemberében megjelent cikkünk után a hu című kiállítás még Newcastle-ben, az Abject Gallery-ben és Londonban, a White Conduit Projects-ben is látható volt. Nagy-Sándor András képzőművész azonban, aki a hu kitalálója és kurátora, nem elégedett meg ennyivel, folytatni akarta a projektet, egy másik szinten. Mi pedig szerettük volna megnézni, mi nőtt ki a hu-ból. A következő lépés egy projecthu nevű residency program Londonban, amely magyarországi és külföldi művészeket hoz össze és részben bevezeti őket az ottani közegbe is, egy mentorprogram keretében.
A projecthu a londoni Hoxton 253 galériával, pontosabban project space-szel működik együtt, Nagy-Sándor András mellett pedig a koncepció kialakításában és a szervezésben megjelent egy fiatal kurátor, Zsuró Zsuzsanna is. Egyéni és közös munka, mentorálás és egy közös zárókiállítás szerepelt a tervekben, ez utóbbi Ghost Relics címmel szeptember 2-án nyílt meg a Hoxton 253-ban, és online is megtekinthető, a galériát vezető Benke Zsuzsának és Mirko Boffellinek köszönhetően.
Az egész program éppen a COVID időszakban startolt, így Magyarországról Teplán Nóra online tudott benne részt venni, személyesen a jelenleg Angliában dolgozó Tendl Károly, valamint a dél-koreai Joonhong Min lehetett jelen. Utánkövetés: megkérdeztük, mi lett a hu-ból és mi az a projecthu? Zoom-beszélgetés London és Budapest érintésével.
artportal: Amikor véget ért a hu című, nagy-britanniai magyar kiállítássorozat, akkor az látszott, hogy van olyan ambíciótok, hogy annak tapasztalatait valamilyen formában hasznosítsátok. Most megvalósult egy residency projekt, ami erre épül.
Nagy-Sándor András (NSA): Amikor Dundee-ban elindult a sorozat, akkor már nagyjából megvolt, hogy milyen lépcsőkön megyünk tovább. Elvittük a kiállítást Newcastle-be és Londonba, ahol egy nyilvános beszélgetés is zajlott. Utána nekem is végig kellett gondolnom, hogy miért csinálom, mi érdekel engem ebből az egészből. Zsuzsannával is akkor találkoztunk.
Zsuzsanna, a te hátteredről kevesebbet tudok, mit lehet rólad tudni, te hogyan kerültél a projecthu közelébe?
Zsuró Zsuzsanna (ZsZs): Én két éve kerültem Londonba a tanulmányaim kapcsán: kutatói mesterszakon (MRes Art:Exhibition Studies) tanultam a Central Saint Martins-on és most nyáron végeztem. Mellette pedig a Victoria & Albert Múzeumban dolgoztam galéria-asszisztensként. Andrist még itthonról ismertem, és az említett utazó kiállítás kapcsán találkoztunk ismét Londonban. Sokat beszélgettünk, és igazából engem a hu-ban az vonzott, hogy nagyon tehetséges magyar művészeket hozott össze, olyanokat, akik kint élnek és dolgoznak és inkább oda kapcsolódnak. Elkezdtem továbbgondolni a dolgot: én több időt töltök Budapesten, ismerem ezt a közeget is, és tudom, hogy itthon is hasonlóan tehetséges fiatal művészek vannak. Így tettem fel azt a kérdést, hogy mi lenne, ha az általunk már megismert angol közeget összekötnénk és megismertetnénk a magyarországi képzőművészekkel és elkezdődne egy párbeszéd?
Nem csak szorosan vett képzőművészek szerepelnek nálatok, hanem olyanok is, akik elméleti kérdésekkel foglalkoznak, kutatnak. Ilyen volt például az installációval, hanggal, szöveggel és elmélettel is foglalkozó Tendl Károly, akit valószínűleg idehaza is kevesen ismernek.
ZsZs: Igyekeztük úgy kiválasztani a művészeket, hogy a munkáik dinamikusan tudjanak működni. Eredetileg a névsorban csak Teplán Nóra és Joonhong voltak, de a vírushelyzet miatt Nóri végül online vett részt, így tudtuk megkeresni Tendl Károlyt, aki jelenleg Londonban él és alkot. Nagyon megörültünk neki mi is, hiszen rendkívül tehetséges művész, egyéni látásmóddal.
NSA: Fontos volt, hogy a sok tehetséges jelentkező közül ne csak az egyéni művészeti irányvonalakra koncentráljunk, hanem a lehetséges kollaborációkat segítsük. Ezenkívül nekünk is érdekünk volt, hogy új megközelítéseket is tudjunk promotálni. A residency során pedig a beszélgetések, stúdió vizitek és mentorálások segítségével a művészek is kísérletezhettek, erre a későbbiekben még nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni. Tendl Károly valóban nagyon érdekes művész, aki a kutatásból és írói praxisából merít inspirációt. Joonhongnál az alkotás maga a kutatás. Nóra pedig alkalmazkodva a digitális részvétel körülményeihez, egy intim, egyszerű és őszinte videót hozott létre, annak ellenére, hogy a festészetből indul ki.
A residency programoknak legtöbbször kettős funkciójuk van. Egyrészt teret, feltételeket biztosítanak művészeknek a zavartalan munkához, „kiveszik” őket az eredeti környezetükből. Ez persze van, akinek megfelel és van, akinek kevésbé, mindenesetre elég sok művész mostanában leginkább így tud dolgozni, mert a saját közegében a megélhetés kényszere miatt erre alig van módja. A másik funkció pedig, hogy az adott művészt valamiképp megismertessék a helyi közeggel. Megismertetik az ottani kontextussal és akár egy kapcsolatrendszert is segítenek kiépíteni. Ti mennyire tudjátok ezt a szerepet vállalni?
ZsZs:. Amikor a jelentkező művészekkel beszélgettünk, már akkor hangsúlyoztuk: ez az egy hónap elsősorban helyet és időt biztosít, de szeretnénk, ha közben a résztvevő többi művésszel közösen tudnának valamit létrehozni. Akár csak beszélgetések révén, vagy közös alkotás útján. Emellett nagyon lényegesnek éreztük megmutatni nekik a helyi közeget, ehhez hívtuk segítségül a két mentort, Martina Schmueckert és Nemes Mártont. Martina elméletibb vonalat képviselt és mutatott meg a művészeknek, míg Marci a londoni emerging artist szemszögéből tudott segíteni nekik. Ezen felül pedig szerveztünk group criteket (művek bemutatása és közös megbeszélése – a szerk.) és stúdiólátogatásokat, amelyeken szintén Londonban élő művészekkel, kritikusokkal találkozhattak és bővíthették a kapcsolataikat.
NSA: Intenzív programot terveztünk, amibe a COVID sajnos beleszólt, de tudtunk alkalmazkodni az új helyzethez. A residency alapfunkcióit személyre szabott módon valósítjuk meg, mindegyik művészt abban támogatjuk, amire szüksége van. A COVID miatti átszervezéseknek köszönhetően a büdzsé is átalakult, végül még jobban tudtuk támogatni a művészek ambícióit. Az is hatalmas segítség volt, hogy a Hoxton 253 csapata nyitott, együttműködő és rugalmas volt, rengeteget köszönhetünk a szaktudásuknak.
Centrum és periféria viszonya átalakulóban van. Mennyire látjátok relevánsnak ma London és Budapest összekötését? Tíz éve még London abszolút centrális helyet foglalt el a kortárs művészetben, mostanra Európában részben áttevődtek a hangsúlyok, természetesen a Brexit miatt is. Arról persze szó sincs, hogy elvesztette volna a jelentőségét, de ma Berlin talán inkább eszünkbe juthat, mint az új, friss művészet szempontjából fontos helyszín.
ZsZs: Teljes mértékben egyetértek ezzel, hosszútávon nekünk is nagyon fontos, hogy több országot felölelő online és offline platformot alakítsunk ki. A mi esetünkben itt inkább arról van szó, hogy Andris is és én is, a pályánk alakulása következtében Londonban lyukadtunk ki, és személyes tapasztalataink révén tudjuk, hogy nekünk mit adott. Kezdeti fázisként London, a maga multikulturális közegével szerintünk jó kiindulópont azoknak, akik egyébként nem mennének vagy nem tudnak eljutni külföldi rezidencia programokra.
NSA: London mindig nagyon pörgős és egy hónap alatt rengeteg kapcsolódást ki lehet alakítani, akár gondolkodásban, akár emberek között, és ez fellendíthet egy művészeti praxist.
Mennyire van érdeklődés ott azok iránt a művészek iránt, akiket ti ott bemutattok? Mennyire van fogadókészség, nyitottság?
NSA: Az én meglátásom az, hogy van nyitottság és érdeklődés. A residency lehetőség iránt is volt érdeklődés, mert ritka itt az olyan program, ami mentorált és ingyenes, annak ellenére, hogy még kezdeti állapotban van. Ezért sokakat érdekelt a program és arra számítunk, hogy a jövőben, ahogy bővül a repertoárunk, bővül majd a közegünk és a csapatunk is. A művészek iránt is nagy volt a nyitottság. Károly új és fiatal alkotó, de a projektje nagyon izgalmas volt, egyértelműen nagy hatással volt azokra, akik először találkoztak a munkáival és sok kérdést kapott látogatásokon és a megnyitón. Joonhong munkássága már több körben is ismert Londonban, van saját köre és van egy alapvető érdeklődés iránta, amin mi is dobtunk egy kicsit. Nórára nehezebb volt felhívni a figyelmet a kiállítás előtt, mert személyesen nem lehetett jelen. A megnyitó után viszont vele kapcsolatban sok nagyon pozitívat hallottunk, illetve sokan kíváncsiak voltak rá. Természetesen minden relatív: új kezdeményezés vagyunk, a galéria is fiatal még, illetve épp zajlik egy világjárvány. Ezért az egésszel a fiatalabb, feljövőben levő közeget szólítottuk meg, amely amúgy is rettenetesen aktív, nyitott, érdeklődő és számukra természetes az együttműködés. Én eléggé intuitív módon szerveztem eddig mindent. Úgy gondolom, hogy ezen keresztül lehetőségeket tudok teremteni másoknak, úgyhogy elkezdtem csinálni. A folyamat közben viszont én is megtanultam egy csomó mindent, nekem is lettek kérdéseim, amelyekre egyre tudatosabban keresem a válaszokat.
Egy residency program mégiscsak a személyes jelenlétre alapszik. A COVID helyzet hogyan írja át ezeket a programokat?
NSA: Már amikor a jelentkezések zajlottak és az interjúkat csináltuk, sejtettük, hogy gond lesz és nem biztos, hogy minden úgy valósul meg, ahogy terveztük. Úgyhogy egyből nagyon sok mindenhez kellett alkalmazkodnunk. Nóra nem lehetett jelen, de a közös eseményeken így is részt vett a neten keresztül. Mi pedig be tudtunk kapcsolni új embereket. Szóval, nem ijedtünk meg nagyon, betáraztunk egy csomó programot, amit online is meg tudunk valósítani, de ezzel együtt újratervezés zajlik. A residency programot évente ismétlődő eseménynek képzeljük, és reméljük, hogy legközelebb már egyszerűbb lesz.
Nyitókép: Nagy-Sándor András, Joonhong Min és Nemes Márton Londonban. Fotó: Mirko Boffelli
