Tóth Zoltán 1998-ban diplomázott tervezőként a MOME-n (akkor még Iparművészetin). Aki kicsit is ismeri, azonnal felismeri egy tárgyról, hogy az ő keze munkáját dicséri. Pedig, ha megrendelésre készít ékszereket, mindig figyelembe veszi az előzetes kivánságokat, ám saját, határozott karaktere sosem tűnik el. Igazi kézműves, szereti a átfuttatni magán a hagyományos és korszerű ékszerkészítési technikákat és megtalálni saját “megfejtését” egy–egy technológiáról.
Az Ékszerek Éjszakáján, november 13-án nemcsak saját munkáit állítja ki, hanem MOME-s tanítványai bemutatkozásában is közreműködik.
artPortal (aP): Jól rajzoló gyerekként indultál. Miért épp az ékszereket választottad és nem a festést vagy szobrászkodást?
Tóth Zoltán (T.Z.): Barkácsolós apa mellett nőttem fel, szerettem mellette matatni a műhelyében és hamar kiderült, hogy tehetségesen rajzolok, bár ez a kettő független volt egymástól. A művészpálya sokáig fel sem merült, nem volt rá családi példa, valójában nem is tudtam, hogyan lehet ezt művelni. Rajztanárom javasolta a kisképzőt, elmentem egy nyílt napra és az ötvös szakirányt éreztem a legkézzelfoghatóbbnak. Tetszett a változatos anyaghasználat, szabadabbnak éreztem ezt a szakot a többinél. A főiskolai felvételi környékén történt meg az igazi elköteleződés. Elsőre nem vettek fel, jogosan. Dekoratív tárgyat adtam be nagyon kevés tervezői szemlélettel, viszont elmentem egy előkészítőre ahol – képletesen szólva – kinyitottak előttem egy hatalmas duplaszárnyas kaput. Mai napig emlékszem az élményre, mintha átkapcsoltak volna bennem egy kapcsolót, megértettem, hogy az egész világ inspirációs forrás lehet, mindenfelől össze kell gyűjteni a hatásokat és beletenni a munkáimba. Jellemző rám a dolgok miértjének keresése, és a jó értelemben vett kraft szemlélet. Zárkózott személyiség vagyok, szeretem egyedül megfejteni és megoldani a dolgokat. Általában vigyázok arra, ne legyek túl sok, nem akarok visszaélni mások segítőkészségével.
Tükör II. nyaklánc (Selfi e sorozat) (2011) ezüst, plexi, hegyikristály
aP: Magad is tanítasz már a MOME-n, így hát, gondolom, megtapasztaltad, hogy akkor van értelme az oktatásnak, ha a diák érdeklődő, és a lelkesedés ritkán sok.
T.Z.: Tervezést tanítok alapképzős diákoknak, nálam találkoznak először a „kraftos” résszel, az ötvösműhellyel. Fő feladatom a különböző helyekről érkező hallgatókat azonos szintre hozni, mert van aki már nagyon jó kézműves, más meg éppen csak találkozott a tevékenységgel, néhányan végigvittek már egy tervezési folyamatot, mások egyáltalán nem. Meg kell tanulniuk hogyan kell elképzelni egy tárgyat térben, anyagokat alakítani, formát kitalálni. A tervezésnek ez a furcsa sokbekötésű volta, amire én rávilágítok, miszerint nem úgy van, hogy én valamit akarok csinálni és megyek előre, hanem elkezdem és jönnek mindenféle hatások. Anyagok, technológiák, elvárások a megrendelőtől, környezettől, akár olyan szinten is, hogy mekkora költségvetés van rá – ezek nem megkötések, inkább információk, amiket be kell beépíteni, így jöhet csak létre bármi. Fontos, hogy legyen egy rövid egymondatos megfogalmazása annak, mit akar ezzel a tárggyal. Ezt hangsúlyozni szoktam a diákoknak, mert ha nem fogalmazza meg, mi akart lenni ez a dolog, akkor értékelni sem tudom. Ha nincs egyértelmű kérdésfeltevés, akkor válasz sem lehet rá.
Hermelin mandzsettagomb (2005) ezüst, bakelit
aP: Térjünk vissza rád! Mi a te egymondatos brief-ed, milyen ékszereket szeretnél készíteni?
T.Z.: Több válasz lehet erre, függ az anyagtól, alkalomtól. Ha nincs konkrét megrendelés, akkor arról kezdenek el szólni a tárgyaim, ami éppen foglalkoztat, bár ha belegondolok, mindaz ami a fejemben jár, be szokott kerülni a megrendelésre készülő ékszerekbe is. A természet világa gyerekkoromtól nagyon érdekel, a másik lehetséges pályaválasztási irány az etológia lehetett volna, az állatok szépsége, testalkatuk, mozgásuk gyakran felbukkan a tárgyaimban. Aktuálisan a kortárs ékszer világának útkeresése izgat, a szakmában zajló folyamatok.
Futó párduc nyaklánc (2013) ezüst, resin
aP: Mire gondolsz pontosan?
T.Z.: A hatvanas években a kortárs ékszer hatalmas feljődésen ment át, anyaghasználatban, személetben, a kortárs képzőművészeti szcénához történő kapcsolódásban csupa progresszív történés zajlott. Ebből a pörgésből mi totálisan kimaradtunk, és éppen most, amikor be akarunk kapcsolódni, tanácstalanság és megtorpanás érzékelhető. Persze akár létezhet egy olyan olvasat is, mintha mindannyian köröket futnánk a szabályos futópályáján, és ugyan csaknem leköröztek minket a többiek, de még mögöttünk vannak. És mi van, ha senki nem számolja a köröket? Azt akarom ezzel mondani, hogy siránkozás helyett rácsatlakozhatunk a világra, csak tartsuk meg mindazt, amit mi hozunk magunkkal. Olyan tárgyakat igyekszem létrehozni, amiknek erejük van, környezettől függetlenül is szólnak valamiről. A szabadabb anyaghasználatra, a saját zárt belső világban való mozgásra szívesen rácsatlakozom, de kevésbé izgatnak azok az ékszerek, amik csak a galériák által megteremtett közegben érvényesek. Rengeteg tárgy halálát jelenti, ha lekerül a “posztamens-oltárról”. Ha valami semleges közegben semmivé válik, akkor gyanús az alapozás hiánya.
Nem gondolom bajnak, ha egy tágy reagál valamely nagyon aktuális dologra, akár a formájával is. A kortárs képzőművészetből és az építészetből is használok elemeket, persze nem vagyok ezzel egyedül. Az építészek büszkén emlegetik a hatásukat a többi művészeti ágra, már a gótikus ékszerek és ötvöstárgyak is a kor építészeti elemeit használták.
A legfrissebb karakteres irány az ékszerkészítésben, a számítógép által generált, szabadon tördelt, szabálytalan kristályok világa. Ez a formálás közel áll a hetvenes évek pszichedelikus világához.
aP: A 3D nyomtatás nem befolyásolja a szakmát?
T.Z.: Dehogynem! Sok minden amit most csinálok, reakció erre. Azokat a területeket keresem, ahol fokozott igény van a kézi munkára, lemezt domborítok, mellé teszek még másik 3-4 féle anyagot, köveket, csontot, fát, hiszen különböző anyagokat összeilleszteni csak kézzel lehet. Ez nem jelenti azt, hogy ne használnám a legújabb eszközöket.
Csecsebecse nyaklánc (2013) gyöngy, bakelit, gyöngyház, korall, ébenfa, kő, trópusi dió
aP: Az általad művelt japán Shibayama technika is ebbe a vonulatba tartozik.
T.Z.: Ez egy 19. századi technika, a híres japán lakk unokatestvére. A Shibayama ékszerekből árad a harmónia, mintha egy japán kertben a nyíló barackvirágokat, vagy a fákon pihenő madarakat figyelnénk. A vicc az, hogy nem tudom pontosan milyen az autentikus készítési mód. Kezembe került egy ilyen technikával készült tárgy és kiolvastam belőle, kikísérleteztem egy saját megoldást, a végeredmény nagyon hasonló. Nekem mindig az a fontos, hogy magam találjam meg a válaszokat. Az Ékszerek Éjszakáján a Moró Antikban lesz belőlük most egy válogatás, közösen állítunk ki Marosi Lászlóval, aki évfolyamtársam volt és Dávid Attila Norberttel.
Vörös szárny nyaklánc (2013) ezüst, bakelit, kő, fluorit
Visszatérve az útkeresésre, azokat a helyeket keresem külföldön is, ahol antik és kortárs tárgyak egyszerre jelennek meg. Mai tárgyakat készítek, viszont azt a nyelvet használom, ami ismerhető a hagyományos kézműves tárgyakról. Ehhez keresek terepet a kortárs ékszergalériák világán túl is. Jólesik a galériák és gyűjtők visszajelzése, de az is fontos, amikor valaki csak úgy beesik az utcáról, mert megérintette a tárgy. Széles hatókörben jobb működni, nekem fontos a külvilággal való kapcsolat. Olyan tárgyak alkotására törekszem, amelyeknek egyaránt érvényes olvasata van a laikus és a hozzáértő, ha úgy tetszik műértő közönség szemében is. A fogyasztható igényes művészfilm kategória szeretnék lenni ékszerben.
A cikk lejjebb folytatódik.