Les Nadar, une légende photographique.
Bibliothèque Nationale de France,
François Mitterand épület, Párizs,
február 10-ig
Félix Nadar 1820-ban, öccse, Adrien öt évvel később született – ekkor még eredeti családnevüket, a Tournachon-t használták. A könyv- és újságkiadó apa a két testvért a művészetek, főként a képzőművészet irányába terelgette, annál is inkább, mert a fiúk rajztehetsége már korán megmutatkozott. Félix mindeközben irodalmi körökben is otthonosan mozgott, baráti társaságába tartozott többek között az idősebb Dumas, Balzac, Nerval, Gautier és Baudelaire is.
A társasági életet élvező művészekről Félix szellemes, vitriolos és találó karikatúrákat rajzolt és 1850-ben négy hatalmas litográfiát készített, amelyek nagy sikerrel jelentek meg a kor újságjaiban. A fényképezés is éppen ebben az időben jutott el az újdonságok iránt nyitott közönséghez, és Félix ráérzett a kétszeres kihívásra: művészi portrékat készíteni, amelyekkel egyszersmind pénzt is lehet keresni.
A Bibliothèque Nationale több mint 300 fotóval, dokumentummal és tárggyal illusztrált kiállítása három részre bontva mutatja be a Nadar-család életművét. (Az Adrien név játékos kiforgatásából származó Nadar nevet a család közeli író-barátok javaslatára vették fel.) Az első részben privát fotók, portrék szerepelnek, melyeknek szerzői között a két testvér mellett ott találjuk az üzleti vállalkozásukat később átvevő és folytató Paul Nadart, Félix 1856-ban született fiát is. A két testvér rivalizálástól és pereskedésektől sem mentes fotós munkássága sokáig összekeveredett; a portrék nagy részét korábban Félixnek tulajdonították, most azonban a Bibliothèque Nationale gondos szakértői munkával minden eddiginél pontosabban azonosította a képek készítőit. A festészettel is magas színvonalon foglalkozó Adrien portréin a kompozíció nagyobb hangsúlyt kap, a fények tudatos használatával a portrék kidolgozottabbak, művészibbek, míg Félix vidámabb, spontánabb, karikaturisztikusabb felvételeket készített. Paul felvételei pedig nemcsak technikailag jobbak – hiszen később is készültek – hanem stílusukban is teljesen mások; a századforduló időszakára jellemző díszletek és dekorációk felhasználásával készültek.
A kiállítás második része azt mutatja be, hogyan vált a kezdetben családi emlékek megörökítését szolgáló kedvtelésből a kor egyik nagy üzleti vállalkozása. A két fotós gyakori vitái, szakmai vetélkedésük szükségessé tett egy erőskezű, vitán felül álló üzleti irányítót, és ez Félix felesége, Ernestine Nadar lett. Az asszony vezetése alatt a kor szinte valamennyi művészéről készültek portrék a Nadar-műtermekben (Párizs mellett ekkor már Marseille-ben is működött egy) és a nagyobb méretű képek mellett mindig készítettek névjegy-méretű vizitkártyát is, amely nemcsak olcsósága, de az újságokban való felhasználhatósága miatt is gyorsan terjedt. A gondosan rendezett és pontosan nyilvántartott hatalmas albumokban húszezer (!) képet archiváltak, néhányat közülük a kiállítás is bemutat.
A Nadar-család sokoldalúságáról ad tanubizonyságot a kiállítás harmadik, számtalan képpel és dokumentummal illusztrált része. A művészeti érdeklődés mellett az egész családra jellemző volt a technikai – és nem csak fotótechnikai – újdonságok iránti érdeklődés is. A korszerű fotóberendezések területén számtalan Nadar-szabadalom született. A fények abszolút fontosságát érzékelő Adrien 1861-ben a gáz-, majd később az elektromos világítás műtermi használatára dolgozott ki több eljárást, és a kémiai villanófény, a magnézium alkalmazását is ő kísérletezte ki. Hogy találmányának fontosságát látványosan és nagy érdeklődésre számot tartó módon hangsúlyozza, még a párizsi katakombákban felhalmozott koponyák és csontvázak lefényképezésére is kért és kapott engedélyt. Félix a kisebb méretű fényérzékeny lemezekről készítendő nagyításokhoz tervezett és gyártatott nagyítóberendezéseket, és 1878-ban a nagyobb érzékenységű ezüst zselatinos üveglemezek kidolgozásában is részt vett. Paul a Kodak cég párizsi képviselőjeként a box-kamera, és az ezekhez szükséges, az Eastman által feltalált rollfilmek és gyorskidolgozású másolatok elterjesztésében és népszerűsítésében játszott kiemelkedő szerepet. Mindhármuk közös szerelme volt a repülés, saját pénzükből több, gázzal fűtött kosaras léghajót is építettek és kidolgozták a légi fényképezés technikáját, amelyet katonai célra ők maguk szabadalmaztattak. Első felszállásukra a Mars-mezőn kétszázezer néző volt kíváncsi. Második felszállásukon, a 45 méteres léghajójuk baleseténél egyébként Félix és Ernestine is a fedélzeten tartózkodott – és fényképezett.
