Amikor Don Tamás kurátortól először hallottam az Enyészpontok című projekt koncepcióját – bevallom –, szkeptikus voltam: mennyiben tudja egy online felületen bemutatkozó „kiállítás” elérni az emberek ingerküszöbét, mennyire működhet pusztán a művek dokumentációja. A holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából debütált honlap és a munkák ezzel szemben arról győztek meg, hogy van létjogosultsága egy ilyen iránynak, ha az jól van felépítve, sőt talán még a megszokott közönségen túl új befogadókat is elérhet.
A projekt kiindulópontja olyan budapesti helyszínek és azokhoz köthető események felkutatása volt, amelyek valamilyen módon érintve voltak a második világháború, a nyilas hatalomátvétel, a német megszállás, azaz a vészkorszak által 1944–45-ben. A kurátor hat művészt/csoportot kért fel, hogy válasszanak ezekből a helyszínekből, majd egy „alternatív emlékművön” keresztül reflektáljanak azokra, illetve további két alkotót (Barna Orsolya és Pálinkás Bence György) akik a Scheiber Sándor gimnáziumban szerveztek több alkalommal edukációs programot.
A koncepcióban hangsúlyossá válnak azok a korábbi, holokauszttal foglalkozó kiállítások – A mi holokausztunk (Stúdió Galéria, 2014); [csend] – Egy Holokauszt-kiállítás (Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, 2014) – , amelyek inspirálták a projektet. Ezek mellett fontos lehet kiemelni a Csillagos házak eseménysorozatot, amely ugyan szorosan nem kapcsolódott a kortárs képzőművészethez, de mégis párhuzam fedezhető fel az Enyészpontokkal, annyiban, hogy az egykori csillagos házak „megjelölésével” jeleníti meg Budapest városi szövetét és emlékezetét. Egy másik „alternatív emlékmű” a 2014 őszén átadott Névsor a fugákban,amely az ELTE második világháború során életét vesztett hallgatóinak és oktatóinak emlékét őrzi. Az MM építész csoport által tervezett, a Trefort-kerti épületek falának fugájában végigfutó bronzcsík az áldozatok neveivel – noha célkitűzése szerint nem a holokausztot, hanem tágabb értelemben a második világháborút tematizálja –, erőteljesen épít Pierre Nora lieux de mémoire koncepciójára, mely az emlékezet közegének megszűnésével az emlékezet helyeire teszi a hangsúlyt. Így válik nem tolakodó, sőt, magát ritkán feltáró, minimalista, de mégis jelentőségteljes emlékművé a Névsor a fugákban.
Mindezek fényében az Enyészpontok legfontosabb aspektusa magában a helyszínekben rejlik, abban az unheimlich hangulatban, amely az ismerősben megbújó ismeretlent, az elfeledett, elnyomott történeteket hozza felszínre, és egymás mellé helyezi múlt és jelen rétegződéseit.
Noha a felkért művészek az adott helyszíneken – pl. a Klauzál vagy a Bethlen téren – hozták létre műveiket, azok mégis efemer alkotások, melyek nem maradnak a köztéren, hanem a projekt dokumentációs tumblr oldalán jelennek meg és ezáltal egyfajta egyszeri akcióként is felfoghatók. Ez a munkafolyamat a felejtés működésére reflektál, mivel a különféle helyszínek és az ott történt események nincsenek jelen a kollektív emlékezetben. A munkák újra aktivizálják és bekapcsolják a múltfeldolgozás folyamatába Budapest különféle tereit és a teljesen eltérő kortárs munkákból egy sokak számára ismeretlen, szubjektív térkép rajzolódhat ki. Az Enyészpontok résztvevői közt egyaránt szerepel fiatal vagy pályakezdő, valamint középgenerációs, már ismert művész. Ez a heterogenitás kifejezetten jót tesz a projektnek, csakúgy mint a projektleírásokban megszólaló sokféle hang és pozíció is, melyek különbözőségük ellenére nem teszik széttartóvá a koncepciót.
Balla Csönge: ∞. beton, kréta, 2015. Fotó: Simon Zsuzsanna
A végtelent formáló, krétával a járdára rajzolt ugróiskola, Balla Csönge munkája, az egykori Vilma királynő útja (ma Városligeti fasor) 25-27. szám alatt álló zsidó gyermekotthonból elhurcoltaknak állít emléket. Paradox és egyben felkavaró a cél nélküli játék és a haláluk miatt örökké gyerekkorba zárt áldozatok összekapcsolása.
Gróf Ferenc: unsilence. prototipus, festett fa és aluminium, 160 x 200 x 30 cm, 2015. Fotó: Simon Zsuzsanna
A Klauzál tér, Gróf Ferenc hangtükör installációjának helyszíne már ismertebb, ugyanakkor az itt, az egykori tömegsír fölött helyezett mű szintén egyszerűségével hat, miközben meditatív szituációt teremt: a környék hangjainak felerősödése által, megváltozott percepcióval, a város zaját hallva és az eget kémlelve ki-ki átgondolhatja milyen események történtek itt.
Borsos Lőrinc: Nyilas ház, 1146 Budapest, Thököly út 80. A/6, akvarell, papír, 2015
Borsos Lőrinc egy korábbi sorozatát folytatja. A művészpáros a Csinos kis akvarellek I-ben, klasszikus festői stílusban, ismert köztéri szobrokat (Hősök tere, Szabadság szobor) dekonstruált és alakított át képileg, a folytatásban pedig a stílus még hangsúlyosabbá válik, hiszen Adolf Hitler aláírásával vannak ellátva azok a rajzok, amelyek a második világháború és a vészkorszak „sötét múlttal” rendelkező, ugyanakkor ismerős épületeit (például a Thököly út 80. alatt található vendéglőt) mutatják be. A sorozat egyfelől játszik a fiktív műalkotások témájával és Hitler művészi ambícióival, másfelől valamilyen módon a kontinuitásra, az eszmék továbbélésére is utalhat.
Rudas Klára: Minden rendben a szívvel. papír, nyomat, 20×30 cm, 2015. Fotó Simon Zsuzsanna
Enigmatikus feliratú, letéphető cetlikkel ellátott kisméretű plakátot helyezett el Rudas Klára az 1944-ben, a Szabolcs utcai zsidó kórház lefoglalása után szükségkórháznak is otthont adó Bethlen téren (2-es szám), ahova személyes szálak is kötik – ahogy ő is fogalmaz, ennek a kétféle emlékezetnek a találkozása foglalkoztatta és ezt ragadta meg a cetliken szereplő, hol a történelmi eseményekre, hol a családi emlékekre utaló mondatok keveredésével.
NEM MI VOLTUNK! Crew feat. Bódi Lóránt: Zsidó strand. vegyes technika, perfomansz, 2015
A Nem mi voltunk! Crew és Bódi Lóránt kilépett a budapesti térből és egy korabeli talált fénykép alapján – amely feltehetőleg Agárdon készült– sajátítják ki és ismétlik meg mostani környezetben a felszólítást (zsidó strand), felhívva a figyelmet a diszkrimináció abszurditására.
Karas David: Levélnehezék. festett fémlemez, ólom, 25×8,5×5,5 cm, 2015. Fotó: Simon Zsuzsanna
Karas David munkájában pedig már a virtuális térbe lépünk át, hiszen itt egy hétköznapi tárgy, egy talált játék töltődik meg jelentéssel a rákerült térkép által. Fillér utca 24., ez az a hely, ahol Sztehlo Gábor vezetésével a Vöröskereszt „B” szekció irodái 1600 zsidó gyermek életét mentették meg. A művész a tárgyat feltette a Vaterára, így teremtett lehetőséget arra, hogy a mű és története tovább cirkuláljon a világhálón.
Noha nem felkért művészt, külön szót érdemel Simon Zsuzsanna fotós is, aki megörökítette a projekteket. Fotói nemcsak pontos dokumentációk, hanem a művész és a befogadó nézőpontját egyaránt bemutató alkotások. Összességében egy friss szemléletű, sokak számára elérhető és befogadóbarát projekt jött létre, amely illeszkedve a kortárs diskurzusba, nem a nagy eseményekre, hanem a mikrotörténetekre és a város másfajta bemutatására fókuszál. A harmadik generáció szemszöge pedig adekvát módon jelenik meg ebben a – téma szempontjából – újszerű formában.
Izgalmas potenciál lehet egy olyan folytatásban is, amely ezt a sokszereplős kezdeményezést vidéki helyszínekre is kiterjeszti – mely irány, az Enyészpontokban az agárdi strand esetében jelent meg. A vidéki zsidóság múltját és kollektív emlékezetének helyszíneit talán még kevésbé ismerjük, így ennek kortárs képzőművészeti feldolgozása hiánypótlóvá válhat.
A cikk lejjebb folytatódik.