- A számok: 4 nap, 100 kiállító, 500 művész munkái, kb. 21 ezer látogató
- A kereskedelmi és szakmai mérleg már vegyesebb. Mintha nem mindig volna világos, mit akar a vásár.
- Merre tovább? Azaz: milyen szerepet visz jelenleg az Art Market, és miféle perspektíva nyílhat számára a jövőben?
Véget ért az Art Market. A záró sajtóközlemény – a műfajnak megfelelően – elsősorban azt tudatja: a rendezvény Kelet-Európa vezető kortárs vásárává nőtte ki magát az idei 21 ezer fő feletti látogatottságával, és ezzel csatlakozott a művészeti vásárvárosok elit klubjához. Az artPortal most egyszerre három szemszögből – mint kiállító, vevő és műélvező közönség – igyekszik megvizsgálni a négy nap tapasztalatait, benyomásait.
A számok: az Art Market Budapest 2013 standjain közel 100 kiállító 500 művész alkotásaival vett rész. Olaszországból és Németországból 7-7 galéria, Törökországból négy, Romániából három, és két-két horvát és szlovák galéria jött, mellettük Ausztria, Csehország, Grúzia, Izrael, Kazahsztán, Lengyelország, Svájc és Spanyolország egy-egy kortárs galériája tette tiszteletét. Bár rögtön pontosítani kell, ennek a megfogalmazásnak így nincs értelme, hiszen ez egy kereskedelmi vásár, itt senki sem a tiszteletét teszi, hanem inkább a munkáját végzi: kortárs képzőművészeti alkotásokat visz a piacra, és megpróbál üzletet csinálni. Ehhez képest ítél meg a kiállító egy vásárt. Fő kérdése: mennyire alakít ki megfelelő hátteret, környezetet ehhez a tevékenységhez? Lássuk csak!
Mi a jó az Art Marketben?
Az, hogy van. Bármilyen sután és kézenfekvően is hangzik ez. Pozitívum még, hogy a vásár szervezői láthatóan nagy hangsúlyt helyeztek a látogatószám növelésére, el is érték, hogy ez a négy nap tömegeket vonzzon a Millenárisba, sokan csak itt és így kerülnek közel a kortárs művészethez. Nem zavaró a megnyitó-elit smúz partyja sem, a jó értelemben vett sznobokból lesznek a mecénások, gyűjtők, sőt, akár a múzeumalapítók.
A stáb, a látogatók közül, „híres ember-referenciaként“ Adrian Brody Oscar-díjas filmszínészt, Véronique Wiesingert, a Giacometti Alapítvány igazgatóját, és két művészt sorol fel a záróközleményben, Antonio Muntadas média- és Sylvia Plachy fotóművészt. Ami a celeb spottingot illeti, úgy hírlik, a Magyar Művészeti Akadémia nagyhatalmú vezetője, Fekete György is ellátogatott ide, a pletykák szerint meg is mutatták neki az acb standjánál Szalay Péter munkáját, egy dísztokban tartott, MMA-felirattal ékesített boxert.
De a hazai szcéna számára a vásár igazi találkozóhellyé vált, össze lehetett futni mindenkivel, képbe kerülni, ki hol tart éppen, és a galériások is barátkozhattak egymással. Nekik a „csapatépítő hétvége” is összeállt. A csarnok kellős közepét ugyanis öt vezető galéria (acb, Inda, Kisterem, Vintage, Viltin) közös koncepcióra épülő standjának közös baráti asztala foglalta el, ahol mód nyílt a beszélgetésre is. Hogy mi a közös koncepció? Válaszul az asztalra mutattak: „Hát ez, a barátság. Valamint annak megmutatása, hogy szerintünk mi az a kvalitás, amit a magyar művészet képvisel.”
A 21 ezer látogató majdnem annyi, mint ahányan jegyet váltottak októberben a Viennafairre. A különbség nem a 21 ezer és a 23 ezer közt van, hanem a 18 euróért belépőjegyet vettek, illetve az ingyenes között. Itt érkezünk el a második kérdéshez.
Mi a furcsa az Art Marketben?
Például az, hogy nem akar markánsabban szakmai lenni. A sajtóközlemény ugyan úgy szól, hogy Budapest csatlakozott a vásárvárosok elit klubjához, csakhogy a nagy vásárokon kőkemény biznisz van, elvégre a magas standdíjakat ki kell termelni, pusztán a reprezentáláshoz túl nagyok a költségek. A részvételi díjak már önmagukban szűrőként funkcionálnak, a nagy vásárok vezetősége evidensnek veszi, hogy aki kifizeti a tízezer eurós standdíjat, az megfelelő értékű művészeti alkotásokat állít ki, hiszen csak így van esélye arra, hogy visszajöjjön a pénze.
Az Art Marketen egyébként a standdíjak átlagosan 300 és 700 ezer forint között szóródtak, időnként egyéni alkuk alakították ki mennyit fizetett, és több kiállító is jelentős kedvezményeket kapott.
A kiállított anyagot a külföldi vásárokon szakmai zsűri felügyeli, komoly procedúra előzi meg a részvételt, előzetesen bekérik a programot. Ha megnézzük az Art Market szakmai testületét, nem világos, milyen szempontokat érvényesítenek, miért ők vannak benne, és az is problémás, hogy az elmúlt évben bekerült külföldi tagok kivétel nélkül maguk is az Art Marketen kiállító galériák vezetői.
A nagy kereskedelmi vásárok mind belépőjegyet szednek és bármilyen fura, a galériások érdekében teszik ezt. Aki bejön így is, azok között több a potenciális vásárló, kevésbé oszlik meg a műkereskedő figyelme a fesztiválozó érdeklődők és a valódi műgyűjtők között.
Az Art Market vállaltan az edukáció mellett döntött az ingyenességgel, és egyébként a vásárt kísérő rendezvényeivel, inside art programokkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, iskoláscsoportok fogadásával, tárlatvezetésekkel is. Emellett még – mondjuk így – diplomáciai feladatot is magára vett. A védnökök közt egy budapesti amerikai ex-nagykövetet és a külügyminisztert találjuk, a nyitóesten harminc nagykövet és ügyvivő biztosított jelentős diplomáciai jelenlétet.
A legértékesebb bemutatott műtárgy a néhány hónapja már a világ egyik vezető galériája, a New York-i Marlborough által is képviselt török sztár, Ahmet Günestekin mintegy kétmillió euro értékű alkotása volt, amelynek bemutatására a művész Budapestre érkezett. Őt és alkotását Budapestre az ankarai Güler Sanat galéria hozta el, amelynek vezetője kiemelte, hogy ittlétükben oroszlánrésze van a törökországi magyar nagykövetnek.
Külön szekciót szenteltek Magyarország idei V4 (azaz „visegrádi”) elnökségének, egyfajta kulturális diplomáciai elemként Visegrad4 – A kreativitás régiója címen. A kulturális diplomácia létező műfaj, de államilag támogatott rendezvények és intézmények szokták művelni – az más kérdés, hogy ezt a munkát a mai hivatalos intézményrendszer milyen színvonalon végzi. Ettől fügetlenül, a regionális nexusok keresése és felismerése egy kereskeskedelmi rendezvény számára is fontos és izgalmas, kérdés, hogy mit hoz ki ebből az Art Market?
Mi a rossz az Art Marketben?
Leginkább a szakmai célok konkretizálása, és a hiányzó valódi perspektíva. A galériák szívesen eljönnek egyszer kipróbálni valamit, de ha nem alapoznak meg olyan kapcsolatokat, amik később gyümölcsözővé válnak, akkor legközelebb nem jönnek, bármilyen jó hangulatú is egy vásár. Ezt a szervezők is tudják, és bár itt nem kötelező a kiállítóknak beszámolni az eladásaikról, amire a világban akad példa, azért megemlítik : „ A vásárt néhány új bemutatkozó kivételével valamennyi kiállító eladással zárta. A hazai és külföldi magángyűjtők vásárlásai mellett akadt olyan stand is, amelynek teljes anyaga egy pénzintézet gyűjteményébe került.”
A galériások is arról számoltak be, hogy voltak eladások, megfogalmazásuk szerint „inkább kicsiket adtunk el, mint nagyokat”. Azaz nem 30 milliós festményt, és az itteni összegeket nemigen érdemes összehasonlítani a Viennafair 380 ezer eurós Gerhard Richter-eladásával.
A kis eladás is eladás, és bár a galériák gyűjtőköre karácsony előtt az üzletbe besétálva is megvenné a már korábban kinézett művet, most szívesen nézelődik ebben a kiemelt környezetben. Leginkább az új szereplők felbukkanását várták mindhiába. A probléma ott van, hogy az Art Market egyelőre nem tágítja számottevően a gyűjtői, vásárlói kört a kortárs műkereskedelem körül. Ezen a piacon mindig a felesleges pénzt költik el, és joggal várható az lenne, hogy előbb-utóbb felbukkannak az erősődő polgári réteg képviselői nálunk is a műtárgyvásárlók körében. Az Art Market talán arra is számított, hogy az új, „jobban teljesítő” Magyarország vagyonosodó szereplői is megjelennek itt, legalább a látogatás erejéig. De mintha abban a körben egyelőre nem mutatkozna akkora érdeklődés a művészet iránt.
Nagyszámú külföldi műgyűjtői csoportok idén még nem jöttek. Hans Knoll bécsi és budapesti galériás nem jött el kiállítani, de barátait, üzletfeleit elhozta egy gyűjtői túrára Budapestre, igaz, ezt vásár nélkül is meg szokta tenni. Rajtuk kívül a kijevi Arts Support Fund kurátori és gyűjtői delegációját emlegethetjük még.
A galériások többsége azért jelent meg itt, mert csak ez az egy vásár van Budapesten, és kevesen vállalják a kimaradás rizikóját. Az Artmagazin által alapított legszebb stand díját a Vintage kapta, a közönség szavazatai alapján pedig a Molnár Ani Galéria. A sCulture szoborprogram izgalmasra sikerült. És jó ötlet volt, csak kár, hogy nem működött a bloggerszoba intézménye.
A cikk lejjebb folytatódik.