Az itthoni sikeres pályakezdést követően 1956 után Párizsban már csak alig másfél évtizednyi pálya adatott meg Vincze Gergelynek, akinek neve 1970-ben bekövetkezett halála után lassan feledésbe merült. Most egy lakáskiállítás emlékezik rá választott hazájában.
1956 őszén két fiatal budapesti festő útra kelt, hogy Amszterdamban megnézzenek egy régóta vágyott Rembrandt-kiállítást. Útjuk következő állomásán, Párizsban érte utol őket a budapesti forradalom híre, és ekkor mindketten úgy határoztak, hogy nem térnek vissza Magyarországra. A felszabadulás utáni években formálódó új világért őszinte hittel lelkesedő, majd végzetesen csalódott fiatalemberek – sok társukhoz hasonlóan – ki akartak szabadulni az új rend fogságából. Egyikük, a közelmúltban, kilencvenkét éves korában elhunyt Bokor Miklós – akinek haláláról itt emlékeztünk meg –, Franciaországban nagyra becsült festőművész lett, míg másikuk, Grégoire Vince, azaz Vincze Gergely számára a túl rövidre szabott idő nem engedte meg, hogy új hazájában igazi ismertségre tegyen szert. Mindössze negyvenhét évet élt. Munkásságának az a kis töredéke, amit most egy párizsi lakásgalériában rendezett kiállítás villant fel, feltételezhetővé teszi, hogy Bokorhoz hasonlóan ő is komoly sikereket érhetett volna el. A két barát első párizsi bemutatkozására egy 1957-es közös kiállításon, a Barbizon galériában került sor.
Az 1923-ban született, Magyarországon már Munkácsy- és Derkovits-díjjal is kitüntetett Vincze Gergely kezdeti párizsi éveiben az iparművészethez kötődő munkákkal kereste kenyerét, és olyan tekintélyes cégeknek dolgozott, mint a Leleu, a Christofle és a Saint-Gobain. Grafikusi, festői munkája mellett kerámiákat készített és dolgozott üveggel is. 1966-ban avatták fel a Lérins-szigeti cisztercita kolostor imaházát díszítő üvegfalát.
A jövő emléke (Souvenir de l’avenir) címmel rendezett lakáskiállítás, aminek a művész lánya, a kurátori végzettségű Judith Lenglart a rendezője, kizárólag grafikai munkáiból mutat be válogatást. A korai ceruzarajzok nagy része még Magyarországon készített portré: Vincze önarcképe, 1953-as kínai útjának vázlatrajzai, de “Kramer néni”, “Margit néni” és Dózsa György portréja mellett Rákosi Mátyásé is helyet kapott. Vincze rendkívüli rajztudása már ezekben az akadémikus és szocreál rajzokban is kifejezésre jut, és virtuozitását megerősítik a már egészen más stílusban, 1957 után Franciaországban készült portrék is. A művészetre is súlyosan ránehezedő kommunista ideológiai diktátum alól felszabaduló Vincze portréi emberibbé, hitelesebbé, mondhatni személyesebbé váltak, megrendítően fejezve ki együttérzését beteg, elesett, szerencsétlen sorsú modelljeivel.
A kiállítás két súlyponti része az 1968 és 1970 között született “Halak” és a rézmetszetek csoportja. Vincze munkásságának utolsó szakaszában meghatározó szerepet játszott a hal, éppúgy formai, mint eszmei értelemben. Míg egy helyütt a Biblia által felruházott szimbólumként jelenik meg, addig egy másik képen, a tenger mélyének sötétjében is jól eligazodó halban a művésznek az emberi sorsokra utalását fedezhetjük fel (Fekete hal sziluettje, Zöld hal, Kétszínű tőkehal, Sérült szemű hal). Ami pedig a hal formai megjelenését illeti, a realista ábrázolástól az organikus absztrakción át az emberi alakká formálódásig sokféle variációval találkozunk.
Vincze, akárcsak korábban Anton Prinner, Szenes Árpád vagy Peterdi Gábor, az Atelier 17-ben, William Hayter mellett vált a rézmetszés mesterévé. Külön erénye a rendezésnek, hogy egy-egy metszetnek többféle, más-más színben megvalósított változatát is bemutatja egymás mellett (Éjszaka az űrben, Ambigu). Bár a francia közgyűjtemények, nevezetesen a Bibliothèque Nationale de France és a Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris mellett a budapesti Szépművészeti Múzeum is rendelkezik néhány képével, Vincze Gergely neve Magyarországon teljesen feledésbe merült. Egyetlen hazai megjelenése 2016-ban a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett 1956-os emlékkiállításon („Ilyen nagy dolog a Szabadság?…” Emigráció – Forradalom – Művészet) volt, ahol két grafikája szerepelt.
Az eredetileg néhány naposra tervezett kiállítás az előzetes megbeszélések szerint egészen május végéig látogatható. További információkat e-mailen lehet beszerezni a kiállítás kurátorától.
