Az itt megjelenő szöveg eredetileg Gerhes Gábor ATLAS című kiállításának megnyitóján hangzott el. Tillmann J.A. esszéje azonban túlmutat a megnyitóra készített alkalmi szövegek általános műfaji keretein, hiszen írásában a művész legújabb tárlatának tágabb szellemtörténeti összefüggéseit és lehetséges párhuzamait járja körül. A szerző jóvoltából az elhangzott beszéd szerkesztett, jegyzetekkel ellátott változatát olvashatják. (A Szerk.)
Gerhes Gábor: ATLAS, Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, 2022.01.21-04.27
„Az az őrült ötletem támadt, hogy az egész anyagi világot, mindent, amit ma az égi terek és a földi élet jelenségeiről, a csillagködöktől kezdve a gránitsziklák moháinak geográfiáig menően tudunk, egyetlen műben ábrázoljam – írja levelében Alexander von Humboldt az 1820-as években –; egy olyan műben, amely egyszerre pezsdít fel és gyönyörködtet.” [1] Elgondolását később meg is valósította; munkájának a Kosmos címet adta, ami nem csekély becsvágyról tanúskodik.
Humboldt nagyszabású vállalkozásához hasonlóan Gerhes Gábor ATLAS-a is a világ egyetlen műben való ábrázolására törekszik, bár alcíme szerint csak az elképzelés világára irányul. A hasonlóság ellenére erősebb a különbözésük. Ez nem is annyira a tudományos és művészi megközelítés eltérő jellegéből, a műfaji vagy mediális megoldásokból adódik, sokkal inkább szemléleti. És persze koncepcionális.
Humboldt a modern mindentudás iránti vágy mohóságával viszonyult a világhoz. Úgy vélte, hogy képes megismerni az egész anyagi világot, mi több, képes a kiábrázolására is, méghozzá 5 kötetben, kis B 5-ös formátumban. Vélhetően ezért is adta a róla szóló nagy regényének A világ fölmérése // Vermessung der Welt címet Daniel Kehlmann. A vermessen ugyanis egyszerre jelent valamit felmérni és elmérni. Nemcsak felmérni a világot, képességünket a megismerésére – s persze önmagunkat –, hanem elmérni is. Ez az elméretezettség, téves önmegítélés, hübrisz a modern mértéktelenség fő jellemzője.
A kétszáz évvel ezelőtti erősen elszállt elképzelésekhez képest Gerhes ATLAS-a arányos, szerény és személyes. Mondhatni illő és üdvös, mivel közös ismereteinkre és kilátásainkra és helyzetünkre tekintettel készült: a végtelenné tágult világot, a számtalan szegmensbe széttöredezett és eredőjét vesztett tudástömeget, tény- és tárgymennyiséget, és a korlátos emberi képességeket térképezi föl. Azt, amit „Lehetetlen fölérni ésszel, aminek a közepe / Hiányzik, de minden keretfoszlánya föltalálható.” – ahogy ezt Erdély Miklós felülmúlhatatlan tömörséggel megfogalmazta.[2]
Az ATLAS ezeknek a keretfoszlányoknak a körpanorámáján vezet végig. Meglehetősen koncepciózusan és átható iróniával – a Kezdettől egészen a keretek kiüresedéséig, 12 tematikus stáción keresztül. Pontosabban van egy 13. is – rögtön az elején, az elsőben némileg elrejtve: az ATLAS 0. könyve. Ez rejtettsége ellenére világképének kiinduló pontja. Ez az origó A Newton-kenotáfiumról címet viseli, és egyetlen képlapján egy kisebb emelvényen nyugvó sárgolyó látható. Egy földlabda, egy gömb, akárcsak Etienne-Louis Boullée emléksír-tervén, amelyet a modern kozmológia alapító atyjának készített.
A francia forradalmi építész által elképzelt gigantikus gömbsír fenséges arányaihoz képest az ATLAS-ban látható allúziója úgyszólván semmiség. Pedig mint a kezdet kezdetének 0-pontja és origója még a Newton-emlékműnél is kozmikusabb a távlata. Nem is csak azért, mert az ezt követő lapokon kezdetét veszi Gerhes Genezise, a sötétség el lesz választva a világosságtól, majd a Teremtés második könyve kozmográfiával folytatódik.
Gerhes Gábor: ATLAS, 2016-2021 © A művész jóvoltából
A nullpont, az origó helyiértékénél és jelentésénél fogva a koordinátarendszer kezdőpontja: „A nullának a matematikus számára misztérium-jellege van.” – mondja Surányi László matematikus-filozófus – „A nulla-origóra épül a ’nagy robbanás’ asztrofizikai hipotézise, amely az egész fizikai világegyetemet, és a halmazelmélet üreshalmaz-axiómája, amely az egész matematikai univerzumot a nullából akarja felépíteni.” [3]
Az ATLAS a mindenséget sztereóban mutatja. Sztereón ugyan többnyire a hangzás téri dimenzióját értjük, de a szó a στερεός (sztereosz) és a σκοπέω (szkopeo), a tér és szemlélni szavakból ered. Ezért is kapta a térlátásra törekvő régi fotótechnológia a sztereoszkópia nevet.
A téri mélységérzet azonban az ATLAS esetében másként áll elő: alkotója mintegy kétcsövű teleszkópon keresztül pásztázza az égen és földön mutatkozó jelenségeket. Képletes és különös távcső ez persze: az egyik lencserendszerén át a távlat határtalan, kozmikus, a másikon lokális és mikrokozmikus. Az egyik az Oumuamua nevű meteoritot mutatja intersztelláris útján, a másikkal Kovács Józsefné, kiváló dolgozó nevével ékes porcelán vázát vehetjük szemügyre.
Ilyen a dolgok iróniája (Hofmannstahl), így állnak egymás mellett, értelmezik át vagy éppen oltják ki, és törlik el egymást; ezt látjuk magunk körül, itt és másutt, ha nem szűkítjük be és színezzük át az észlelőberendezéseinket. A művészi szenzibilitás ezt élesebben érzékeli és mutatja meg. Ezért látunk az ATLAS lapjain nagy vizeket, furcsa alakzatokba foszlott felhőket, talált és kitalált, olykor egyszerű, máskor bizarr tárgyakat, embereket, állatokat, növényeket, megannyi létmódot és jelenséget egymás mellett; ezért látunk fenyőágak közt felsejlő holdfényt és égkék árnyalatokat, rejtélyes szavakat, titokzatos szimbólumokat, vagy redőt vető lepleket, amelyek alatt akár Letakart harcosok is lehetnek.
A világ maga egy Wunderkammer, nem is kell külön kabinett a kuriózumoknak, a szürreáliák valóságosan és virtuálisan egyre számosabbak; technológia és politikai rendszerek szolgáltatják, termelik és szaporítják. A reáliákkal együtt így gyűlnek mind a szépséges, mind a rémséges tárgyak, lények és jelenségek.
Ezért is érzünk manapság erős késztetéseket arra, hogy ezt a fenomenálisan kavargó sokaságot valamelyest elrendezzük, átláthatóvá tegyük; kérdőre vonjuk érvényét, hogy számot vessünk határaival, lejáró szavatosságával, saját lejáró időnkkel. Gerhes Gábor ATLAS-a ehhez kínál egyedülálló alkalmat. Éljünk ajánlatával!
[1] Ludmilla Assing (Hrsg.): Briefe von Alexander von Humboldt an Varnhagen von Ense aus den Jahren 1827 bis 1858. F.A. Brockhaus, Leipzig, 1860, 20.
[2] Erdély Miklós: Második kötet. Párizs-Bécs-Budapest, 1991. 34.
[3] Surányi László: Vita a nulláról, in S.L.: Metaaxiomatikai problémák, Typotex, Bp.,1997. 15.,20.
