A Velencei Biennále elnöksége mindeddig próbálta menteni a menthetőt és a szokásos fél év helyett három hónapra rövidítette az idei építészeti biennále tervezett nyitvatartási idejét; a rendezvény május helyett csak augusztusban nyílt volna meg és az eredetileg tervezett november végi időpontig lett volna látogatható. Az elnökség tegnapi közleménye szerint azonban „az érintettek széles körével konzultálva, és többségük álláspontját elfogadva” végül úgy döntöttek, hogy a rendezvényt, tekintettel az „objektív nehézségek egész sorára” a jövő évre halasztják. Ausztrália egyébként nem várta meg a döntést, és már korábban bejelentette, hogy nem vesz részt a biennálén; az erre szánt összeget inkább a járvány megfékezésére fordítja.
Az új dátum 2021. május 22-november 21. Hashim Sarkis, a Hogyan fogunk együtt élni? címmel meghirdetett biennále főkurátora a döntéssel egyetértve hangsúlyozta, hogy amikor meghirdették a rendezvény tartalmi vezérfonalát, illetve nemzetközi és nemzeti szinten is megkezdték az érdemi előkészületeket, még szó sem volt a COVID-19 pandémiáról, a jelenlegi helyzetben viszont nyilvánvaló, hogy a címben megfogalmazott kérdésre adandó válaszok már nem kerülhetik meg ezt a témakört sem. A kényszerű halasztás pozitívuma, hogy az új helyzetre való mélyebb, alaposabb reflexiókat tesz majd lehetővé. A Giardini-ben, a magyar pavilonban a zsűri tavaly augusztusban kihirdetett döntése értelmében Kovács Dániel valamint Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs, Smiló Dávid (a Paradigma Ariadné alapítói) Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása című projektje valósulhat meg.

Az építészeti biennálé halasztása egyben azt is jelenti, hogy egy évet csúszik a következő, sorrendben 59. képzőművészeti esemény is, ami így 2022. április 23. és november 27. között, azaz a megszokottnál egy hónappal hosszabb ideig lesz megtekinthető. Az időpontot olvasván nyilván sokan felszisszennek, hiszen az időpont így egybe fog esni a kortárs képzőművészet másik kiemelkedő seregszemléjével, az öt évente megrendezendő kasseli documentával, ami valóban nem feltétlenül szerencsés, de a két rendezvény ütemezéséből adódóan esetenként – a mostanihoz hasonló időpont-módosítások elmaradása esetén tízévenként – mindenképpen elkerülhetetlen.
Cecilia Alemani, a következő képzőművészeti biennále idén januárban kinevezett főkurátora még nem reagált a döntésre, ami – ha már elkerülhetetlen volt – számára kedvező időpontban, még végleges koncepciójának meghirdetése előtt született. Saját nemzeti pavilonjának programjáról eddig mintegy tucatnyi ország, köztük Franciaország, Svájc és Kanada döntött, míg néhány további országban, így Németországban a kurátort jelölték ki, aki már maga dönthet a kiállító művészek felkéréséről. Magyarországon a biennálékon való magyar részvételt szervező Ludwig Múzeum februárban írt ki pályázatot a részvételre, aminek benyújtási határideje – amennyiben az új helyzetre való tekintettel nem hosszabbítják meg – június 13.; a döntést pedig június végéig hozzák nyilvánosságra.
A biennálé égisze alatt rendezett többi fesztivált, így a szeptemberben esedékes 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivált a jelenlegi elképzelések szerint megtartják és – az érdeklődés folyamatos fenntartása érdekében – a jövő évre halasztott építészeti biennálé néhány kísérő rendezvénye is az idei eredeti időpontban kerül megrendezésre.
- Frissítés, 05.20: A Ludwig Múzeum azt közölte, módosították a kurátori pályázatot a képzőművészeti biennáléra: az új határidő 2020. szeptember 30., az új kiírást itt lehet elolvasni!
Nyitókép: The Australia Pavilion At The La Biennale Di Venezia, 2018 – 10,000 plants including endangered species of grass from the Western Plains Grasslands have been installed inside and outside the pavilion. Photographed by Rory Gardiner. / Az ausztrál pavilon a 2018-as, építészeti biennálén